folytköv ezerrel

Hooogy ne szakadjon meg a kínok krónikálása és dicsőségmenete ezért ideólálkodtam újfent :)

Az úgy kezdődött hogy múlt hétnek az ő szerdáján szilvás gombócban egyeztem ki magammal...annak is a mirelit formájával mert baromira nem volt kedvem át főzőcskézni fél délelőttöt Emmussal a nadrágszáramon . Tegnap hús volt ma jóóó lesz! - felkiáltással lobbantottam be a vizet és vártam a gombócok felemelkedését. Miután a prézlibunda is csinoskán felkerült minden egyedre...a forró víz sorsa felől azt döntöttem, hogy megyen a mosogatóba, némi fertőtlenítési célzattal. itt jött aztán a fennakadás...mert csak a jobb lábamig jutott...de úgy zápor szerűen a csodás fazéktartalomból.
Emma a hátam mögött állva figyelte (szokás szerint) konyhai (tor)túrámat, és vadállati sikolyomat hallva (...vaze...tényleg ismeretlen akkordokat pengettem meg...) ő is ordítani kezdett.
Mindent (..telefon...gyerek...) hátrahagyva rohantam a fürdőbe a kádba, zuhanyrózsa hűsítése alá vetődni, miközben alig láttam a fájdalomtól...Emma utolért. Már nem bőgött cukikám...nagy szemekkel nézte, hogy mi a jó büdös fenét hadarok érthetetlenül, vörös fejjel, fél seggel a kádban...

A telefon ugye kint maradt...de segítséget hívnom kellett ezt biztosan éreztem miután lefejtettem vöröslő lábamról a farmert majd lábfejemről a zoknit...és némi bőrt.

Vízesen kivonaglottam, hívtam anyut, ő jött, tutultam neki egy sort jó gyerekként, kikönyörögtem hogy ugye dokihoz azé' nem kell menni...lekezelt és felmosott utánam. Az ebéd  khmmm.... (gombóc) már ugye készen volt...ezzel nem volt dolga szegénykémnek.

Nnna...azóta napról napra szarabb. Méretes hólyagok, fakasztás utáni folyás, kötözgetés, feszülés, lassú sebgyógyulás, fájdalom a három mellett....nem egyszerű. Imiapunak ráadásul most van egy halaszthatatlan melója, itthon se tud maradni így anyu és olykor anyós mentenek fel Emma szórakoztatása és a bevásárlás alól. Mer' ugye...lábbeli aaaaz nem esélyes mostanában nálam, a férjem 47-es papucsában pedig időbe telne elvonaglani ide-oda... Egy doki ismerős szerint 1-2 hónap míg totál rendbejön...építkezünk, meg jön a hideg idő is lassan...hurrá.

Ha már építkezés. A héten valszleg emelkedni fognak már a falak a téglák egy hetes késését követően :) VÉGRE lesz valami látványos is a naaaagy projektben.

A gyerekek megkezdték a sulit..egyenlőre a megszokott számadatokkal dolgoznak :) ügyesek na. Imifiú már a nagy iskolába jár...majdnem felsős tehát lelkileg és ez egy nagy löket az önbizalmuknak. Szereti az új épületet, a tanárokkal és a nagy sulisok vehemenciájával még ismerkedik :)
Eszter nehezményezte év elején hogy még termet se váltottak, de azért a lendülete egyenlőre töretlen, szereti a sulit...csak ne kellene 8-ra beérni, mert a korán keléssel vannak bajok.
Emmus egy bűbáj. A maga csacsogó, papagáj tipegős módijával mindenki babája. Ezt érzi is...khmm :) a nagytesók nyomán felszedett mondatot el is ejti olykor a nagy szeretésben: - hagyjálbékééén! :) Az apjával csak folyamatosan rácsodálkozunk hogy milyen mondatokat képes már összehozni, és milyen kis gondolatai vannak :)

Amint lesz valami (jobb is) jövök. Pápuszi!

ferrrrgeteges őszelő

Hol is kezdjem a pechszéria dokumentálását...?
Elmúlt hétvégén végre valahára kitűztük a legelső időpontot ahhoz hogy épüljünk, szépüljünk. Alapozásra készült a lelkünk. Szombaton Madocsán alapoztuk a közösségi feelinget egy szilvalekvárfőzős, kürikalis sokadalommal dédi szülinapja apropóján. Ettünk, ittunk, izzadtunk.
vasárnap hajnalban Imi ébresztett 4.50 magasságában hasfájással...a fajanszhangok hamar elosztatták a kételyeket a dolog mibenléte felől..aztán amikor már a vödröt markolászta és apánk is elsuhant több körben a legkisebb négyzetre...kimondhatóvá lett: infekciónk van. Saját bejáratú.
Mivel a család feje nem érezte annyira rosszul magát hogy emiatt lemondjon a friss beton illatáról...csupán a népi sokadalom "mellékszereplőit"... a családtagokat, gyerekeket riasztottam és mondtam le gyorsan...plusz Mimit aki kettő az egyben ugye jelenleg :) Elterveztem hogy szeparálom a gyereket, akinek ez ellen semmi ellenvetése nem is volt mert csak feküdni bírt ...mikor nem volt épp menetben.
Mire nyolckor beindult a keverő, harsantak a lapátok a sóderben és nyikorogtak szürke terhük alatt a kis talicsok is ... apánk is színváltóvá lett. Finom szürkés árnyalatban markolta a céleszközöket, és nyelt nagyokat hátha az segít. Nem segített...nem segíthet, éreztem ezt tíz magasságában már én is így a családunk virológiailag érintetlennek ható tagjainak száma kettőre csökkent. Eszter és Emma hősiesen tartották ugyanis magukat, játszottak is vidáman miközben mi egyre vadabb hullámokat éltünk meg gyomorilag.
A meló nagy részét kedves segítőink vették a hátukra miután látták, hogy a házigazda a tőle szokatlan módon inkább arrébb áll a munka fonala mellől, a főzést pedig anyu vezényelte le egy az egyben, mert a pörkölt illata nyálelválasztás helyett más...tőlem idegen, és kellemetlen folyamatokat indított be idebe'.
Egyre végeztek, ebédelt aki tudott, aztán miután eloszlott a tömeg, átadtuk magunkat az össznépi hattyúdalnak (eddigre már Eszter is sóhajtozott) és szétfeküdtük a nappalit kora délutántól estig, fittyet hányva (...ugyan fitty talán nem jött) a kint tomboló nyárutóra.
Hétfőn a fiúk már jobban voltak, leszállították Évamamát a kórházba  (pajzsmirigyműtét várományosaként) Eszteré lett a főszerep...és Emma még mindig kitartott.
Kedd reggel, évnyitó, első nap az iskolában ... két szét-széteső gyerek, fajanszfüggő nagymama, nagynéni, segéderő.... Évnyitóra felszuszakoltam ugyan őket, de aztán a tanerőkkel megbeszéltem hogy még egy napot inkább hazavinném őket a fertőzésveszély csökkentése érdekében (ami azt hallva hogy az egyik kisdiák épp végighányta a folyosót okafogyottá is vált egy szemvillanás alatt).
Délutánra kutya baj, vihánc, pajtások, első lecke...no problemo, holnap suli.
Estére Emma láz, apa hőemelkedés.
Szerda reggelre Imike újra a wc bűvöletébe került két gyors kör erejéig az indulás előtt, így alig látva a tehetetlen dühtől (nem rá haragudva hanem a sors kib@szott kezére...) itthon hagytam, és a két lánnyal indultam neki. Esztert beszippanthatta végre az iskola...
Hazafelé ugyan az út felénél Emma biztonsági ülésének csatja eltört, és emiatt sétálva "ráérősen" toltam haza a biciklit...de már fejben terveztem mi is következzék most az ezernyi halmozódó teendő sorából.
Imi elvonult Emmával játszani...átérezte szerintem anyja erősen terhelt idegállapotát, így átváltott alkalmazkodó üzemmódba :) . Pakoltam, mostam, vígan eresztettem a vizet a csetreszekre mikor megcsörrent a telefon Eszter ofőjének számával... Egy óra telt el könyörgöm! Tanárnéni közölte hogy tesióra volt, Eszter elesett (...itt már vizualizáltam a felszakadt állat, vagy törött végtagok valamelyikét...) ...és a nagy metszőfogának a majdnem fele letört.
Navaze.

Ekkor már bőgtem hogy mi a jóbüdös fene jöhet mééég?!
Hazahoztam, időpontot kértem, megnyugtattam, megfőztem, megetettem, felmostam, kiteregettem, kiporszivóztam, elaltattam....itt tartok most :)

Köszi hogy leírhattam, most már jobb :) ...nektek is...?

...épít a mester egy kis házat...

Belépés után többször is le kellett csekkolnom jól látom e azt a tényt, hogy utoljára februárban jutottam ide. Assssztaaaa! Fél évet elpöccintettünk csendben...

Most már nyár van NYÁR! Ahogy illik. Lassan két hete tombol újra a kánikula egyre magasabb rekordokat döntve. A fű már roppan a lábunk alatt, a medence harminc fokos átlaghővel bír, a deo stiftek és mosógépek pedig rendületlenül dolgoznak azon hogy szalonképesek maradjunk. Vagány. A nyári szünet jobb nem is lehetne...ha a kiccsalád a vízparton vert volna tanyát ezekre a hónapokra. Ami persze nem így történt...itthon vagyunk erősen, 10-15 óráig a falak és egymás társaságára utalva. Két cseperedő iskolással ez nem egyszerű...egy örökmozgó másfél évesről nem is szólva :)
Emmus ugyanis már egyre nagyobb odafigyelést kíván. Fut...mit fut...szalad ha épp meglépni támad kedve, és már az ajtó sem akadály. Gyerekzárasok lettünk bent és utcafronton is, mert bizony simán kiszökik ha túl szűk már idebent. Rendszeres reggeli elfoglaltsága lett hogy a hajnali hűvös levegőt beengedő szúnyoghálóson kisurran amúgy egy szál bodyban, mezítláb és a gumihintára felkapaszkodva hintázik széles vigyorral a reggelire váró eb és macskák körében. Kis Maugli :)
A nagyok meg mindeközben ooooolyan fáradtak hogy dőlnek jobbra és balra. Őket már sokkal nehezebb szórakoztatni úgy, hogy közben délelőtt még főzni is illdomos. Imi kiolvasta már a kötelezőnek feladott VUK-ot, most már második körön nyomatom vele, mert nem voltam elájulva attól, hogy mennyi tartalom csapódott le benne. Biztos ami tuti, frissítsen. Eszternek ilyen jellegű kötelezettségei még nincsenek, de neki az olvasás nem is bünti, úsznak a könyvek az ágya körül, mert mindig beleolvas ebbe is abba is.
Hihetetlen hogy egyik 4 a másik 2 osztályos lesz már szeptemberben...

Az idei nyár nagy projektje - ami a bürokrácia miatt már augusztusba csúszik és őszivé növi ki magát- az építkezés. Újra elérhető ugyanis a Szocpol, ami már CSOK, és ezzel a piciny segítséggel bővítkezésbe fogunk. Kinőttük ugyanis a házat mint Sün Balázsék... Két szoba fejben, tervben, engedélyekkel, indulásra készen. Már csak az OEP  MÁK és sulis  igazolás kell arról hogy igenis van három gyerek aki a miénk és járnak suliba (máraki) de mi sem vagyunk notórius munkakerülők eközben... Fincsi egy procedúra ez, és nem is rövid. Imifiú már azóta az első ásónyomot várja a szobája alapjában mióta kitavaszodott, talán hamarosan eljutunk idáig is. Apánk, hogy gyorsítsa az átalakítást, már a konyha és a nappali magasságában esedékes áthidaló cseréket, fal kivételeket lerendezte.csak az utolsó simítások vannak hátra a gipszkarton helyreállításával. Ezekben a hónapokban egyébként iszonyat magas lett magamhoz képest a (látható) kosz tűrő képességem. Elképzelhetetlen mértékű finom por szállt ide, szállt oda...a szőnyegek egy része is felcsavarva már hosszú hetek óta...alkalmazkodunk. Tiszta felüdülés lesz ha elkészülünk... és újra ura leszek a káoszunknak.

Emma mocorog...meleg van és világos...most ennyi fért a hajnalba.

tü-ti-ősz-se-al

A barátság ismérvei, fiunk csudatuti kompetenciaalapú, apáczais tankönyve szerint a következők:
Türelem, tisztelet, őszinteség, segítőkészség, alkalmazkodóképesség... Ezek megtanulandók és megszívlelendők egyben, nem utolsó sorban pedig egy témazáró potenciális kérdésének helyes válaszai is.
Egy harmadik osztályos gyerkőcnek üres rigmusok.
Neki a pajtás, az pajtás. Kapcsolatuk egyenlőre nem túlgondolt, és túl elemzett viszony, amely ha az egyik sérül az öt elem közül, akkor féltérdre esve ki kidől. Ha jössz focizni, beveszel a csapatba, kiállsz mellettem, ide ülsz mellém...az már jó esély a barátságra, de fogalmi szinten nem hiszem, hogy Imi fiam végiggondolja még ennek a szabad kis világnak a történéseit.

Témának jó, valóban. Beszélgetni róla nem árt, kell is ebben a mai elrugaszkodott "szájber" világban ...de nehogymár vázlatpontok mentén. Mindenki megtapasztalja majd saját kapcsolatain keresztül, hogy neki mi fér bele egy baráti kapcsolatba, mit vár el a baráttól hiszen különbözőségünk itt is csodaszépeket képes alkotni. Bár...ha már felsorolás...nekem az igazi baráti kapcsolataimból a "sze" (mint szeretet) sohasem hiányzik! :)

Mint mondtam, témazáró. Meg kell tanulni. Mindig kimarad valami...így egy nekem rég bevált eszközhöz folyamodtam a mozaikszó gyártással. Jelen esetben ugyan a "tütiőszseal" nem egy klasszikus mozaik, valamint 120%ig értelmetlen is...de a suli felé gyalogolva, dallamosan kántálva egész jól bemászik az agyba :)  (Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az ominózus dolgozatnál segítő jobbot nyújtott a gyeröknek)

Időközben a héten kicsit besűrűsödtek az események. Pénteken farsangoltunk, szombaton gyerekzsúrral, vasárnap pedig családi vacsival ünnepeltük Imi első x-ét, ami öregbedésünk fokmérője is egyben. Eltelt tíz év basszus...még sok sok tizest neked boldogságban kisfiam! :) :*

infekcijjó

Mindegyik gyerek köhög. Csodás évkezdet. Ebben a szokatlan télben totál kivédhetetlenek a jobbnál jobb fertőzések. Volt itt már családi, többkörös hasmars decemberben (még az ünnepi nagyzaba előtt), bőséges papír zsepkendőzés januárban és éjszakai hagymaparádé nyitott ablaknál...szinte havonta. A feltünően NEM hideg tél áldása ez, az alkalmazkodási folyamat pedig igencsak döcögős.

Megvolt a félév. Már csak cca öt hónap iskolai hajcihő van vissza a nyárig. Eredményeket tekintve panaszra nincs okunk. A gyerekek nagyon szépen teljesítettek. Esztert ugyan még csak ezzel az általam nem szeretett feleletválasztós/aláhúzós módszerrel értékelte a tantónéni, de így is levágható hogy egyenlőre minden ok. Az íráskép egy kicsit kajla...nem igazán lányos...ezt látom én is de a lelkesedés naaagy. Olvasni basszus már most nagyon szeret, remélem ez nem fog változni. A szobájukban folyvást tomboló harci helyzetnek is ő az okozója a szanaszét heverő könyvekkel, papírokkal, tollakkal. Ír olvas, ír olvas....hivatalnok lesz tuti!

Imi bizonyítványa is nagyon szép lett a két négyes híján csupaötössel. ...de ő irtózik az olvasástól, és emiatt aggódok is eleget. Neeem az a legnagyobb baj, hogy nem fog nagy, történelmi ihletésű regényekből, vaskos verseskötetekből, kalandregényekből élményekhez jutni, profitálni (bár ez is elég nagy bibi...) hanem az, hogy az évek múlásával az önállóan feldolgozandó majd bessssggelendő tananyagok mennyisége vészesen nőni fog, és nem lesz elég amit az órán hall... Veszélyben érzem a tanulmányait na. Vélhetően nem kellene ennyire rápörögnöm a dologra...illetve mégiscsak, de lehet hogy sokkal pozitívabb jövőképpel a fejemben. Most ott tartunk, hogy minden este olvas nekünk hangosan....komolyan mondom, hogy olykor sírni tudnék mikor hallgatom...már bocs fiam. Javulás még nem mutatható ki...de nem adjuk fel, bármennyire is nagy ellenérzésekkel is viseltetik iránta a delikvens.

Emma szinte szalad, a lakást teljes méretében uralja. Ajtókat kell csukni a kis zsivány előtt, mert mindenhol akad dolga, pakolni valója. Sokszor nagyobb szórást csinál mini létére a nappaliban mint a tesói. (Az "Éva szívem Éva..." című zseniális népzenei szösszenet "terítve az alja" szófordulata gyakran felrémlik ilyenkor előttem. ) Karattyol, tegnap kimondta tökéletesen hogy apa. Látni kellett volna a zuram arcát amikor a szó mellé megkapta a  tizenegy fogú vigyort, és a csillogó tekintetet. :)
...ennek ellenére nagyon anyás a lány. Alig tudok elszökni olykor ha dolgom adódik. a tegnapi maratoni iskolai szmk alatt apjuk szerintem hatszor leizzadt a három gyerekkel...bár be nem vallaná. Elmondása szerint a kiscsaj ingajáratban volt  a nappali és a bejárati ajtó között...vélhetőleg engem keresett husika. Márciusban pedig el szeretnék menni több órára mellőle, amikor egy író-olvasó találkozóra megyek anyuval és Zsabuval Npestre. Lorna Byrne jön...menni kell. Az ő könyve volt az ami tavaly januárban...az utolsó kórházi etapomon annyit segített. Sokszor eszembe jut a kórház...érdekes, hogy minta valami függöny mögül jönnének az emlékek. Nem merek elmerülni a hozzájuk fűződő érzelmekben...

Nnna, most megrázom magam és folytköv. Még van itt dolog nemde ? :)

tegnap hajnali bejegyzés hoxára

Basszus....most ébredtem egy rémàlomból. A pàrizsi merénylet generàlta trauma szülte az biztos.
Fegyverropogàst hallottam. Gépfegyverét, ütemesen, megszakítàsokkal. Kiszaladtam az ajtóhoz...de màr a mi kapunkat tépték fel. Oltàri pànik tört ràm h.esélyünk sincs. Semmire.
Ezzel az érzéssel riadtam és konkrét testi fàjdalommal a félelemtől.
Szörnyű lehet ott élni ahol ez a veszély valós.. :(

Ehhez kapcsolnám az idézetet amit pont ma reggel találtam Lorna Byrne-től...

"A szeretetet az érzelmeinken keresztül érezzük. Az érzelmek felkavarnak bennünket, ezzel segítik, hogy a bennünk lévő szeretet – melyet esetleg igyekszünk féken tartani – kiáramolhasson. Sokan közülünk minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne kavarodjunk fel belül, ne érezzük át ezt az együttérzést. Úgy határozunk, hogy amennyiben egy esemény személyesen nem vonatkozik ránk, akkor nem kell, hogy megérintsen minket, úgy sincs hatással az életünkre. Ez azonban nem így van! Ha nem engedjük át magunkat bizonyos érzéseknek, mint amilyen az együttérzés, illetve az embertársaink – akár idegenek iránt is – érzett szeretet, egyre kevésbé leszünk emberi lények, és eluralkodhatnak az olyan érzések, mint a gyűlölet vagy a harag. Hűvösebbé válunk, még azokkal szemben is, akikkel törődni szeretnénk.”

haj jajj

Ooolyan jó lenne egyszer kétszer bekukkantani más családok életébe hogy vajon néha ők is megőrülnek e egymástól... Vajon ott is van esti rituálé ami egy napi szintű véres küzdelem? Könyörögnek-e ők is olyan témakörökben minthogy - mond meg mit szeretnél enni, menj fürdeni, pakolj be, moss fogat, menj feküdni?!

Pfúúú. Gyenge az idegrendszerem így tél végére. Roborálnom kell magam testileg és lelkileg is...illetve csak kellene. Fogalmam sincs ugyanis hogy miként lássak hozzá. Vessetek meg érte de jól esne pár szabad óra...és szerintem nekik is felüdülés lenne mind a távollét tőlem, mind pedig a visszatérés. Huhh...nem egyszerű. Apu gyenge idegállapota miatt ugyanisaz odapasszolás almás. Minimális az az idő amit kibír a vircsaftból. Régen heti szinten többször is ott aludtak a gyerekek, és ezalatt mi ketteseben lehettünk (és furcsállhattuk félszegen, hogy milyen rossz a csend), de ez már a múlté. Másik mama sincs most jó eü.passzban, de náluk több családforma él egy házban így nehéz alkalmazkodni mindenkihez. Nem akarom hogy útba legyenek...

Szomszéd néni azt mondja, hogy ez a legszebb időszak...ez fog majd hiányozni később. A szimbiózis...az együtt. Lehet. Sőt valószínűleg igaza is van....de ennek ellenére nem hiszem továbbra sem hogy ez így ebben a formában jó. Szülői szint mellett van egy párkapcsolati is, ezt sem szabadna elfelejteni....mert ha elfelejtődik, talán beroggyan a családi kaptár.


Írtam múltkor hogy nyakunkon a félév...na, most épp nem vagyok happy, mert a hónapokon át csillagos és sima ötösökkel operáló gyerekem a legnagyobb és legütősebb dolgozatra jegynek egy négyest bírt felmutatni matekból. A mérgem nem a számnak szól félre ne értsetek.... csak annak, hogy konkrétan ellébecolta a dogát, nem figyelt oda úgy ahogy szokott.
Persze nem fogok kollabálni ha a bizonyítványban eggyel több jó lesz a "jó" minősítés...csak sajog a szívem a elvesztegetett lehetőségért.
Kezdődik nála erősen a tunyacsáp korszak...azt hiszi hogy csettintésből megél a suliban és tanulni időpazarlás. Egyre nehezebben, de még befolyásolható...és alacsonyabb mint én :) akár egy jól irányzott anyait is bevethetek (idejét sem tudom persze mikor volt ilyenre példa utoljára). Pre-teenager...ahogy egy, az újvilágban élő baráti kisfickó definiálta magát... nem egyszerű kor.

Beteg vagyok egy ideje. Lehet hogy ez is nyomja a hangulati mutatóimat a béka alá. Folyamatos orrdugulás, torok kínok, nyirokcsomó duzzanat...fincsi. Még nem mentem dokihoz, mert nem vágyom egyenlőre az antibio-ra hiszen így is kihalóban a bélflórám, de lehet hogy nem úszom meg az 1000-es cévitaminnal és ezüstkolloidos kúrával...

Hétvégén már tartott a kór bennem amikor Emma első szülinapjára készültünk...talán ennek tudható be amit tettem. Miközben alig láttam a takonytól, ránéztem a csöpetre, a kis gumicopfos pálmájára (amit annyira utált, hogy ha meglátta a gumit, már menekült) és megszületett az ötlet: levágom csinosra hogy szép legyen a bulira.
Elég annyi erről, hogy nem kellett volna. Khmmm. Remélem gyorsan nő a babahaj, mert addig majd folyton magyarázhatm, hogy a gyerek elöl miért Beatles stílusú Sinhead O'Connor...hátul pedig egy itt ragadt NDK-s focista a 80'-as évekből. Gáz lett nagyon, bőgtem is...de Emma cuki volt, ő nem sírt csak kapálódzott...ezzel is segítve abban hogy mág véletlenül se tudjam egyformán szarul lenyírni mindenhol. (Maradt így formátlanul...)

A buli jól sikerült.
Judit....utólag is köszönöm most bónuszban a lagzira szánt hajpántot. Jó szolgálatot tett...lett tőle lány formája a gyereknek.

:)

szeeerda

Sokkal nehezebb betartani ezt az ideérős ígéretet mint gondoltam.
Emmával bevett napirendünk van, és az esetek többségében eléggé anyafüggő a kiscsaj, úgyhogy ha géphez ülök netalántán...egyből az ölembe kéretőzik és pakol amit ér. ...ezzel vétózva meg persze minden kétkezes tevékenységet, így a mennyiségi írást is...

Telnek a napok, január dereka köré csavarodunk lassan, de a télnek itt még nyoma sincs csapadéki szinten. Szerettem volna havat mutatni Emmusnak...de erre eddig esélyem sem volt. Csinált már durva dolgokat pár éve a március...azért remélem idén ez elmarad. Ha február lecsengett onnantól már tényleg a tavasz jöjjön mert március az nekem MÁR-cius és én eszement tavaszvárásba kezdek idebent. / Röpke lepke száll virágra zümmög száz bogár :) /

Közeleg a félévi bizonyítékok begyűjtésének ideje is . Még abban a korban vagyunk, ahol igazán szerencsére nincs félnivaló. Előre rettegem a kamaszkort...hogy fogom feldolgozni az enyémnél is nagyobb léhaságot...

Emma két napja már az udvart is bevette gyalogszerrel :) Délután amikor nagytesók itthon vannak és bevethetők némi szittelésre ráadom a kisbakancsot és usgyi. Kérdés nélkül döcög az ajtóhoz és várja a kibocsájtás pillanatát. Olykor ugyan még négykézlábas előrehaladással próbálkozik kint is egy egy segretottyanás után...de olyankor ott van egy mindent látó szitter aki hónaljon kapja és mehet tovább a móka. De hogy ezek a nagyok hogy össze vesznek a kicsin....elmondhatatlanul idegesítő. Ki vezesse először, kicipelje ha kell...én azt hittem hogy ilyenkorra ezek a durcák, feszkók és egyéb idegrostzabáló tevékenységek megoldódnak a korral...de nem. :( Tényleg minden kornak megvan a maga szépsége.

Más. Jövő ilyenkor már dolgozok valszleg. Hú...elképzelni is nehéz...szívesen maradnék itthon még egy évet, de a GYES összegileg erre sajnos nem hatalmaz fel. Emma anyuhoz vándorol míg ovi nem indul...ovi....hiszen most született! Furcsa lesz megint visszailleszkedni a gépezetbe...főleg hogy azóta szinte minden munkatársam elment és újakkal teli az intézmény. Mindegy...ez a jövő év gondja lesz...csak sokszor beleborzongok ha előreszaladok kicsit az időben.

Nem megy ma könnyen az írás, szét vagyok szórva. Megyek, összeszedődni!

A U T O

Igen, így röviden...ennyi az ami visszahozott a bloggerek közé :)
Tegnap ugyanis Emmalány kimondta első, fenti hangzatú szavát miközben az ablakban állva, az utcát vizslatva testvéreit vártuk haza. Tüneményes volt, és oltári szuper érzés!

....ekkor villant be újra, hogy talán nem kellene elhanyagolnom a családi életünk megírását...miatta, miattuk sem hiszen az ő születése óta szinte alig szólt a fáma...bármiről.

Folytatva tehát...
A nagyoknál szeptemberben megkezdődött ugye a suli, hamarosan már a félévi biziket várjuk haza. Imi teljesítményében nincs nagy változás...talán a nyelvtan és az olvasás az, aminek a döccenői most jobban megakasztják, viszont a többi továbbra is egyenletesen ötös. Tesiből nemrég volt egy nagy barvúrja amivel az egyébként erősen morc tanerőt is elkápráztatta. Ugrálókötél volt a mumus neve még két hónapja. Egy hjtás, annyi sem ment az én gyerekemnek mert bizony eeeeezt eddig nem gyakoroltuk, szükségét nem éreztük...és ekkora termet mellett ez nem jön csípőből. Kapott (mert kért) kezébe egy kötelet és itthon, minden szülői nógatás nélkül - már bocs de kisebb dolgom is nagyobb volt...- úgy megedzette az ugráló technikáját, hogy második legjobb teljesítménnyel zárta a felmérést. Büszke vagyok :) Nem az ötösre, hanem erre a kis állhatatossági bizonylatra amit ezáltal letett mindeni elé.

Eszter megkezdte a sulit. Naaaagyon szereti. De tényleg! Új barátnők vannak, napi történések, izgalmak, dübörög az igazságérzet...és nyiladozik a nagylány csipa. Teljesítményileg is jól veszi nagyon az akadályokat...bár néha aggódom mert elvarázsolt királylánynak érzem aki a labirintusban tévelyeg ... az, hogy a mai napig nem tudja megjegyezni miből kapott pirospöttyöt, matricát...vagy éppen mi volt az ebéd...nálunk már megszokott dolgok :) Írni olvasni nagyon szeret, sokszor terítve az ágya könyvekkel, ennek nagyon örülök, mert Imit a mai napig nem sikerült hozzá szelidíteni a papírgerincűekhez.

Emmuska a család gyöngye :) Középpontban áll, ha jó passzban van mindenki őt akarja, ha nem...mindenki engem, hogy vegyem már fel. A nagytesói versengése kicsit finomodott, de esetenként még tart a figyelméért. Eszter sokszor a pótanyja...bááár aggódom néha a kicsi testi épségéért, amikor a nővére éppen táncra oktatja mikor még járni is alig tud. Igen, a járás. Kábé 2-3 hete kezdte el, hogy a nappaliban tőlem eldöcögött az ötlépésnyi fotelig....azóta pedig bőszen gyakorol, és van, hogy már egy fél folyosónyi hossz is megy, plusz a fordulás, kanyarok :) Naggggyon cukika ahogy pici zombi módjára előre nyújtott mancsokkal kissé hátraszegett, széles vigyorra mázolt fejjel halad. Az emberek legtöbbjével nyitott és barátságos, és dumál dumál dumááááál ezerrel mindenféle hablatyságot amit a pici kobakja kivet. (Bár...lehet hogy most mondja azokat az életbölcsességeket, gyökérinfókat amire szükségünk lenne nekünk, a felnőtté válásba belebutult nagyoknak. Az elfeledett titkokat amik elvesztek ahogy nőttünk. Mi már nem értünk ezen a csodás nyelven, és sajnos esélyünk sincs arra, hogy bármely iskolában elsajátítsuk...)

Most hétvégén -dátumilag kicsit eltolva-lesz az első szülinapi buli :) már nagyon várom a tortával való közelharcot!

...most mennem kell, iskolai gépezet bedarálja a hétköznapokat a reggeli rutinnal, Versenyfutás az ágytól az iskolakapuig :)

Éhkopp

Minden rossz csak viszonyítás kérdése, ezt bizonyította be nekem a hétvége barátaim. A hónapok óta tartó candi'diétámat néha nagyon nehezen viselem. ( Főleg a reggeli roppanós kiflik, jószagú ebédeknél finoman bongyorodó nokedlik, foszladozó uzsonnás kalácsok tesznek olykor próbára erősen.)
Most azonban a  'zélet megmutatta, hogy van nehezebb...
Pénteken kezdődött. Lépésenként, döccenetenkén, felkelésenként és hasprésenként bele-belenyilalt a jobbom. Aztán egy idő után a kezemet is oda kellett olykor hívnom tapasznyi segítségül. Amikor a lehajolást és felkelést már több percnyi rákészülés,  amolyan :"biztosanelkellindulnominnennekemvagyaerekekkelismegoldhatomtávirányításban" érzés lengte be, kicsit megijedtem. Mi történhet odabent, hiszen hasonló rokiságot csak friss műtöttként éreztem. Nos, miután nem javult, eldelegáltak szombaton a törzsfőnökhöz vizsgálatra. Regős dokink, megnyomkodta, felengedte, megemelgette amit kellett...és diagnosztikusan közölte: vakbél helyén fáj, de még nem eléggé...jegeljem, koplaljak, ha rosszabb irány a sebészet vaze.
Na, hát erről szólt eztán ez a két nap. Koplaltam...tegnap nullásan, vízzel és jegeltem. Ma már jobb, szinte nyoma sincs tehát megérte :)
Viszont jött egy bónusz tapasztalás is azzal, hogy a sok "nem"-es diétámnál rosszabb az, amikor még a választás lehetősége sem adott, mert egyszerűen MINDEN tilos. Estére annyira éhes voltam, hogy a falukerülő sétán során már a bodzát, túlérett szedret..."fosatós" szilvát is megettem VOLNA. Basszus, az éhezést nem nekem találták ki.. Olyan feszkót generált bennem, hogy csak a nap végét vártam végig, és a mát...amikor ugye visszatérhetek kicsit tágabb korlátaimhoz. (ehhez képest egy órája fent vagyok, és még nem ettem semmit :)
Remélem eljegeltem végleg ezt a kis defektust...

Ha már ideértem nagy nehezen, megkrónikálom a jelenünket is :)
Lassan eltelik a nyár. Gyerekek készülnek a sulira, eszter még nagy lendülettel és várakozással, mert ugye nem tapasztalta még testközelből, mi is az . Imi lelkesedése persze haloványabb...várja valamennyire ő is de már abban a korban van, amikor ez ciki és a fujjogás dívik, azonban a huga lelkesedése az új iskolaszerek, csomagolók, füzetek és cerkák irányában akarva akaratlan rá is ragad :)
Egyébiránt ez a nyár szégyellhetné magát, ha volna erre való képessége, mert gyalázatos időjárásilag. Napi szinten beborul, esik, dörög, villámlik...tehát nem is félgőzzel tombol a vihar, hanem amúgy mindent eláztatósan rendesen. Sokat vannak így bentre ítélve, egymás közelségében az egy szobán osztozva...és ez olykor nem kis feszkót hív életre.
Először bennük...aztán persze bennem is, így most egyenlőre az augusztus végi nyaralás mellett amit legjobban várok az a szeptember! :) Pfff.

Emmababa eszméletlenül nő...már ügyesen ül egyedül, hason fekve a hiszti mellett olykor már négykézlábra emelkedik (kicsit még remegősen ugyan :)  ) és hintázik. Rengeteget röhögcsél, imádja a tesókat, valamint vitathatatlanul apa fun! Az éjszakák csont nélkül mennek este fél kilenc, kilenctől reggel átl. hétig, fél nyolcig. Viszont a böjtje ennek napközben van, amikor max 30-40 percben letudja a szunyáit...ne legyek maximalista igaz? Enni már sztem mindent enne, persze a nagykönyv fő csapásait igyekszem betartani és nem adok neki még mondjuuuk....pacalt, kéksajtot vagy főtt kukoricát :) de azért elég sok dologba belekóstolt már.
A tesók remek szórakoztató központnak bizonyulnak...ha éppen nem azon versengenek (még mindig) hogy melyikükre mosolyogjon először, vagy ki cipelgesse egy kicsit fel s alá időhúzásként...ahhh, néha kicsit fárasztó így, na. Tervbe van véve a pár éves prognózist tekintve külön szoba...de ez még alaposabb tervezést, utána járást igényel, azonban az vitathatatalan hogy KELL.

Most ennyire futotta, mert a legkisebb pocak megkordult. Pá!