Még mindig Pécs, még mindig kórház :( Erőm testileg és lelkileg is fogytán, egy hét múlva karácsony... Eszembe jut annyiszor mostanában a tavalyi és tavalyelőtti nyavalygásom arról, hogy nem érzem az ünnep szellemét. Nabasszus...most érezném! Az otthoni domborodás helyett itt ülök idegenek között, a szépen feldíszített osztályon a tévéponyvákat (legaljaponthu) bámulva időtöltésként.
Rejtvény, könyv, sorozatok, horgolás, hímzés, varrás...mind megvoltak a maratoni kórházi félévem alatt. Már nem is érzem magam lassan anyának, feleségnek...csak én vagyok a placpreviás a 107-esből. Agymosás...nem túlzok ha azt mondom hogy NAGYON nehezen bírom.
Ha egyszer hazaérek, akkor a telefont leteszem és olyan messzire kerülök tőle amennyire csak tudok. U T Á L O M! Ezen élem az életem tizenikszedik hete, nem akarok többet kommunikálni ezen mint amennyit muszáj. Hazaérek én egyáltalán...?
Babalány egyébként nagyon jól van, legalább is a heti kétszeri NST és egyszeri UH erről tanúskodik. Nő mint a gomba, sokszor alien-i deformitásokba torzítja a gigahasamat. A felkelés már több mint nehéz...egy reumás anyatetű kutyafüle hozzám képest. A napunk vizitekből, kajálásból és végeláthatatlan wc-re rohangálásból áll mindössze. Ez az egysíkúság megőrít. A hangulatom hektikusan változik, és egyre nehezebb értelmet találni egy egy napban. Orrvérzésig nyomom a Grace Klinikát...stílszerűen.
Haza akarok menni.
Hiányoznak a gyerekek akik felnőnek nélkülem lassan...hetente rájuk csodálkozok annyi új van bennük ilyen rövid idő alatt is. Hiányzik Imiapu is, a kettesben töltött pillanatok, az idegenektől mentes magánszféra ahol nem kell mással foglalkozni, máshoz alkalmazkodni reggeltől estig az öt fős szobában.
Haza akarok menni!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése