folytköv ezerrel

Hooogy ne szakadjon meg a kínok krónikálása és dicsőségmenete ezért ideólálkodtam újfent :)

Az úgy kezdődött hogy múlt hétnek az ő szerdáján szilvás gombócban egyeztem ki magammal...annak is a mirelit formájával mert baromira nem volt kedvem át főzőcskézni fél délelőttöt Emmussal a nadrágszáramon . Tegnap hús volt ma jóóó lesz! - felkiáltással lobbantottam be a vizet és vártam a gombócok felemelkedését. Miután a prézlibunda is csinoskán felkerült minden egyedre...a forró víz sorsa felől azt döntöttem, hogy megyen a mosogatóba, némi fertőtlenítési célzattal. itt jött aztán a fennakadás...mert csak a jobb lábamig jutott...de úgy zápor szerűen a csodás fazéktartalomból.
Emma a hátam mögött állva figyelte (szokás szerint) konyhai (tor)túrámat, és vadállati sikolyomat hallva (...vaze...tényleg ismeretlen akkordokat pengettem meg...) ő is ordítani kezdett.
Mindent (..telefon...gyerek...) hátrahagyva rohantam a fürdőbe a kádba, zuhanyrózsa hűsítése alá vetődni, miközben alig láttam a fájdalomtól...Emma utolért. Már nem bőgött cukikám...nagy szemekkel nézte, hogy mi a jó büdös fenét hadarok érthetetlenül, vörös fejjel, fél seggel a kádban...

A telefon ugye kint maradt...de segítséget hívnom kellett ezt biztosan éreztem miután lefejtettem vöröslő lábamról a farmert majd lábfejemről a zoknit...és némi bőrt.

Vízesen kivonaglottam, hívtam anyut, ő jött, tutultam neki egy sort jó gyerekként, kikönyörögtem hogy ugye dokihoz azé' nem kell menni...lekezelt és felmosott utánam. Az ebéd  khmmm.... (gombóc) már ugye készen volt...ezzel nem volt dolga szegénykémnek.

Nnna...azóta napról napra szarabb. Méretes hólyagok, fakasztás utáni folyás, kötözgetés, feszülés, lassú sebgyógyulás, fájdalom a három mellett....nem egyszerű. Imiapunak ráadásul most van egy halaszthatatlan melója, itthon se tud maradni így anyu és olykor anyós mentenek fel Emma szórakoztatása és a bevásárlás alól. Mer' ugye...lábbeli aaaaz nem esélyes mostanában nálam, a férjem 47-es papucsában pedig időbe telne elvonaglani ide-oda... Egy doki ismerős szerint 1-2 hónap míg totál rendbejön...építkezünk, meg jön a hideg idő is lassan...hurrá.

Ha már építkezés. A héten valszleg emelkedni fognak már a falak a téglák egy hetes késését követően :) VÉGRE lesz valami látványos is a naaaagy projektben.

A gyerekek megkezdték a sulit..egyenlőre a megszokott számadatokkal dolgoznak :) ügyesek na. Imifiú már a nagy iskolába jár...majdnem felsős tehát lelkileg és ez egy nagy löket az önbizalmuknak. Szereti az új épületet, a tanárokkal és a nagy sulisok vehemenciájával még ismerkedik :)
Eszter nehezményezte év elején hogy még termet se váltottak, de azért a lendülete egyenlőre töretlen, szereti a sulit...csak ne kellene 8-ra beérni, mert a korán keléssel vannak bajok.
Emmus egy bűbáj. A maga csacsogó, papagáj tipegős módijával mindenki babája. Ezt érzi is...khmm :) a nagytesók nyomán felszedett mondatot el is ejti olykor a nagy szeretésben: - hagyjálbékééén! :) Az apjával csak folyamatosan rácsodálkozunk hogy milyen mondatokat képes már összehozni, és milyen kis gondolatai vannak :)

Amint lesz valami (jobb is) jövök. Pápuszi!

ferrrrgeteges őszelő

Hol is kezdjem a pechszéria dokumentálását...?
Elmúlt hétvégén végre valahára kitűztük a legelső időpontot ahhoz hogy épüljünk, szépüljünk. Alapozásra készült a lelkünk. Szombaton Madocsán alapoztuk a közösségi feelinget egy szilvalekvárfőzős, kürikalis sokadalommal dédi szülinapja apropóján. Ettünk, ittunk, izzadtunk.
vasárnap hajnalban Imi ébresztett 4.50 magasságában hasfájással...a fajanszhangok hamar elosztatták a kételyeket a dolog mibenléte felől..aztán amikor már a vödröt markolászta és apánk is elsuhant több körben a legkisebb négyzetre...kimondhatóvá lett: infekciónk van. Saját bejáratú.
Mivel a család feje nem érezte annyira rosszul magát hogy emiatt lemondjon a friss beton illatáról...csupán a népi sokadalom "mellékszereplőit"... a családtagokat, gyerekeket riasztottam és mondtam le gyorsan...plusz Mimit aki kettő az egyben ugye jelenleg :) Elterveztem hogy szeparálom a gyereket, akinek ez ellen semmi ellenvetése nem is volt mert csak feküdni bírt ...mikor nem volt épp menetben.
Mire nyolckor beindult a keverő, harsantak a lapátok a sóderben és nyikorogtak szürke terhük alatt a kis talicsok is ... apánk is színváltóvá lett. Finom szürkés árnyalatban markolta a céleszközöket, és nyelt nagyokat hátha az segít. Nem segített...nem segíthet, éreztem ezt tíz magasságában már én is így a családunk virológiailag érintetlennek ható tagjainak száma kettőre csökkent. Eszter és Emma hősiesen tartották ugyanis magukat, játszottak is vidáman miközben mi egyre vadabb hullámokat éltünk meg gyomorilag.
A meló nagy részét kedves segítőink vették a hátukra miután látták, hogy a házigazda a tőle szokatlan módon inkább arrébb áll a munka fonala mellől, a főzést pedig anyu vezényelte le egy az egyben, mert a pörkölt illata nyálelválasztás helyett más...tőlem idegen, és kellemetlen folyamatokat indított be idebe'.
Egyre végeztek, ebédelt aki tudott, aztán miután eloszlott a tömeg, átadtuk magunkat az össznépi hattyúdalnak (eddigre már Eszter is sóhajtozott) és szétfeküdtük a nappalit kora délutántól estig, fittyet hányva (...ugyan fitty talán nem jött) a kint tomboló nyárutóra.
Hétfőn a fiúk már jobban voltak, leszállították Évamamát a kórházba  (pajzsmirigyműtét várományosaként) Eszteré lett a főszerep...és Emma még mindig kitartott.
Kedd reggel, évnyitó, első nap az iskolában ... két szét-széteső gyerek, fajanszfüggő nagymama, nagynéni, segéderő.... Évnyitóra felszuszakoltam ugyan őket, de aztán a tanerőkkel megbeszéltem hogy még egy napot inkább hazavinném őket a fertőzésveszély csökkentése érdekében (ami azt hallva hogy az egyik kisdiák épp végighányta a folyosót okafogyottá is vált egy szemvillanás alatt).
Délutánra kutya baj, vihánc, pajtások, első lecke...no problemo, holnap suli.
Estére Emma láz, apa hőemelkedés.
Szerda reggelre Imike újra a wc bűvöletébe került két gyors kör erejéig az indulás előtt, így alig látva a tehetetlen dühtől (nem rá haragudva hanem a sors kib@szott kezére...) itthon hagytam, és a két lánnyal indultam neki. Esztert beszippanthatta végre az iskola...
Hazafelé ugyan az út felénél Emma biztonsági ülésének csatja eltört, és emiatt sétálva "ráérősen" toltam haza a biciklit...de már fejben terveztem mi is következzék most az ezernyi halmozódó teendő sorából.
Imi elvonult Emmával játszani...átérezte szerintem anyja erősen terhelt idegállapotát, így átváltott alkalmazkodó üzemmódba :) . Pakoltam, mostam, vígan eresztettem a vizet a csetreszekre mikor megcsörrent a telefon Eszter ofőjének számával... Egy óra telt el könyörgöm! Tanárnéni közölte hogy tesióra volt, Eszter elesett (...itt már vizualizáltam a felszakadt állat, vagy törött végtagok valamelyikét...) ...és a nagy metszőfogának a majdnem fele letört.
Navaze.

Ekkor már bőgtem hogy mi a jóbüdös fene jöhet mééég?!
Hazahoztam, időpontot kértem, megnyugtattam, megfőztem, megetettem, felmostam, kiteregettem, kiporszivóztam, elaltattam....itt tartok most :)

Köszi hogy leírhattam, most már jobb :) ...nektek is...?