2011-02-28 takonykór és egyéb "nyalánkságok"

Ma reggel azzal az elszánt gondolattal ébredtem, hogy normális hetet kezdünk, azaz: gyerekek oviba mennek én meg a munka frontjára.

Fél órán belül megdőlt minden.

Imike eleresztett pár gyanús fuldoklós köhögést...aztán felébredt Eszter is állig érő zöld cipőfűzőt tüsszentve. :( Azóta már hasat fájlalt, és vödörbe is köhögött rókavárón...úgyhogy a helyzet mit sem változott.

Roborálunk tovább, míg el nem fogy a szabim. Basszus.

***

 A délelőtt majdnem kutyába ment. Az ebéd legjava (füstölt csülök) már tegnap este megadta magát a kuktában, így mára csak a körítés maradt. Nem akartam belefeszülni a délelőttbe, minden porcikám alvásra vágyott.

Mese nézés, gyerekszoba és a konyha között ingázva azonban rendre szembe tűnt az ablakokon feszítő téli dekor hóspray-hóember. Holnap már március...nem helytálló ez a kutya mindenit. Nem volt kedvem a nagy melóhoz, első körben csak az ajtót takarítottam volna le próbaképp, hogy hogy megy... Én balga azonban ott hagytam a vödröt és a rongyot.

Pár óra múlva már a nappaliban készítettük a tavaszi virágokat (én rajzoltam, ők vágták, én után vágtam...) amikor észrevétlen magamra maradtam, ők meg bőszen mókoltak a folyosón.

Pffff. Az ÖSSZES ablakról le akarták törölni segítő szándékkal a műhavat, aminek az eredménye egyrészt a tócsamennyiség, és az ablakok tarthatatlan (sárral lágyan átkent hatású) állapota lett.

Ablakot pucoltam tehát minden zsigerbeli ellenkezésem dacára...de már kész! És szép:) úgyhogy köszike a kezdő löketért gyerekek, és feledjétek azt fejhangos, ráncos homlokú banyát aki rátok morrantott a köztes eredmény láttán. :)

Puszi az okos kobakotokra!

Tehát ablakok tiszták, azonban a hazahozott munkám nem haladt egy jottányit sem...majd holnap. Mert holnap sem megyek sehá...

2011-02-26 pont-pont vesszőcske

(Nyuszi-Heni nem röhög!)

...az úgy volt, hogy vendégeket vártunk ma délutánra. Egész délelőttös lakás-gatyábarázást követően gyerekek aludtak-gyerekek ébredtek-vendégek érkeztek. Imike már Micimackót nézve hajtotta a csipabogarakat, Eszter pedig épp felült az ágyban amikor már vendégfogadtunk. Kábé egy percig volt felhőtlen az öröm, mert felkaptam álomittas lányomat, hogy köszöntésükre libbenjünk, amikor pár centi fésztufész szemkontaktba kerültünk csimotámmal. A csaj arcán, homlokán ismeretlen eredetű piros apró tűhegynyi pöttyök voltak...bevérzésnek tűntek első blindre, úgyhogy vendégeket feledve, rögtön szívmasszázst végeztem öntestemen belül, nehogy összeessek a rám törő rémséges gondolatoktól. semmi szívderítő nem jutott eszembe hirtelen (vérzékenység, fertőzés, érbetegség)...lekaptam gyerekemről a ruhát, tisztát rántottam rá, riasztottam anyut (mert imi maradjon a vendégeinkkel míg megjárjuk a kanosszánkat), aki szintén halálra rémülve biztosított arról, hogy rohan.

Finom pánik.

Ide oda kapkodás.

Gyerek optikai analizálása.

Pöttyök nyalogatása (lejönnek-e?!)

Halálvizes gondolatok....

...amikor kisfiam finoman beleszól a rezgő feszületű csendbe:

- Apa, amikor festetted délelőtt a vasat nekem, az Eszter is ott volt....

ÓÓÓÓÓHOGYBA@@@@@@MMMEG!

Higítós marmonkanna és ezeréves rongydarab volt a mentsvárunk, a mérlegnek az a bizonyos nyellllve.

A pöttyök persze oldódtak a vegyben, és a feszkó is röhögésben. Gyorsan hívtam anyát, aki hirtelen nem tudott örülni, mert még mindig százon pörgött minden neuronja az aggodalomtól...de azért nyugtázta a megváltozott szitut.

Jó hülyének, ugye?!

Vendégek maradtak :) és most röhögnek jó nagyokat IGAZ!?

:)

Apa egyébként nem jöhetett haza hétvégére. Jövő héten még három kardiológiai vizsgálat vár rá, így talán a jövő7vége szóba jön... Egyébként jól van, csak jönne már hazafelé. De ha egyszer beindul az egészségügyi szekér...akkor az be van indulva betyárosan.

2011-02-23 nevtan

Azt nem is írtam, hogy március 16-ra kaptunk időpontot a nevelésibe. Hmmm, jó sokaknak lehetnek kétségei.

Kérdezte a csaj, aki hívott -és egyébként pont az, aki kint volt az oviban és megcsinálta velük a tesztet- , hogy miért szeretném az egyéni felmérést.

Elmondtam neki, hogy az írásos-rajzolásos dolgokkal szerintem még gondjaink vannak, és ez nagyban megnehezítheti majd a sulit. (Imi valamiért jobbról-balra halad a feladatokban ha nem szólunk, és a vonalakat is lentről fel húzza...)Továbbá azt is elmondtam, hogy nagy a nyomás az ovi felől...és én nem e szerint szeretnék dönteni, hanem -bár nem vagyok egy harcos típus- a FIUNK érdeke legyen a fő szempont.

Én már korábban sejtettem, hogy nem fogunk simán suliba vonulni...a harc elkezdődött.

Eszternél szerencsére nem lesz ilyen körünk, mivel nyári gyerek...de most küzdeni kell.

Tegnap meglátogattuk apát. Elkapott valami hasmenéses kórságot, tizenvalahányig számolta a meneteket. Kicsit be van lassulva, alacsony a vérnyomása, de szerintem azért jól van. Még nem tudni mikor jöhet haza, majd talán ma lesz a dokinő és csepegtet vmi infót.

Én nem dolgozom, jelentem. Ortopédiára megyünk Imikével, hogy a doki megnézze, áll-e a konduktor elképzelése arról, hogy egyik lába rövidebb. Mert így ugye akkor teljesen felesleges a lúdtalpas cipő, mert nem ez a gond...

2011-02-22 ...a fogtündér és "k-boy" esete a farsanggal

Tegnap délután megvolt apa CT-je, az eredményről még nem tudunk, remélhetőleg nem lesz semmi és tényleg "csak" egy roham volt. Ma délután megyünk látogatni anyuval és tesóval...majd beszámolok, de szerencsére már közelében sem vagyunk annak a reménytelen állapotnak, ami ott, szombat délután ránk telepedett.

Az én állapotom is egyre jobb. Ma már újra felnyergelhettem a drótszamaramat.

Végre.

A gyaloglás nagyon időigényes folyamat.

2011-02-20 és egyre rosszabb lett...

Szombatra az alvégi helyzet mit sem javult, sokkal inkább romlott. Pisitől pisiig terveztem csak, mert az a fajanszos rituálé felért egy pokollal. Mintha tábortűzre ülnél puccos hátsóval...direktbe.

Bicikli így kilőve, csak a séta maradt délutánra. A fiúknak dolguk akadt Heniéknél, én nem szerettem volna olyan messzire vontatni magam, így csak anyáékig terveztem a lánnyal.

Egyszerre indultunk.

Anyáékhoz érve, áthajoltam a kapun hogy kizárjam belülről, és csak egy félpillanatra néztem el magam elé...

Tőlem kábé nyolc méterre a garázs előtt a kövön a földön háttal feküdt apu...teljesen kiterülve, szétvetett kézzel és lábbal. Berontottam a kapun kiabáltam miközben rohantam felé...Esztert magam mögött hagytam, nem is gondoltam akkor vele. A földön feküdt, lilás-vörös arccal, nehezen és hörögve lélegezve. (nagyon rossz erre visszagondolni...) Kiabáltam neki, oldalra fordítottam, a hátát paskoltam (mint utólag kiderült azért annál egy kicsit erősebben...) hogy TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI!!!!!! Mindenre gondoltam: stroke, tüdőembólia, infarktus....mit kezdek én ezekkel a rémségekkel itt és most? Hagyom meghalni az apám?!

Eszter mindeközben beljebb jött, a fal mellett állt és megrettenve nézett...de nem tudtam akkor vele törődni. Csak attól rettegtem hogy a kezem között hal meg...

Anyu sehol, ez gyanús volt, ezért leengedtem a földre és berohantam. Berontottam az ajtón, ordítottam anyának, aki a konyhában sütött...semmit sem tudott arról mi történt! Kiabáltam, hogy hívja azonnal a mentőket, és visszarohantam attól rettegve közben, hogy él e még....

Ugyanúgy lélegzett. Kitámasztottam oldalról...nem tudtam mást...nem voltam másra képes, és közben beszéltem hozzá és Eszterhez felváltva. Apa semmire nem reagált, csak vette tovább azon a hülye módon a levegőt és ennyi. Kiért anya, pánikban kiabált ő is, átjöttek a szomszédok mert hallották, ahogy én kiabálok és ütöm apa hátát (!) Hívtam a háziorvost, addig szivacsra fektették...Imi megérkezett, aztán a doki...majd a mentő is, de addigra a fiúk már bevitték a lakásba a még mindig eszméletlen apámat. A gyerekeket betereltük a hálóba a mese elé, és nyugtattam őket amennyire lehet.

Nagyon lassan oldódott a helyzet. Apa kinyitotta a szemét, mozgott...a doki szerint egy epilepsziás roham lehetett...tegnap óta kórházban van, már minden rendben.

SENKINEK nem kívánom azt az érzést,amikor kezedben a szülőd, és nem tudod, hogy segíthetnél, és csak a pánik és kétségbeesés az, ami biztos...

Olyan törékeny ez az élet, és nem tudjuk meddig is tart....tegyük jobbá!!!!!! Mondjuk meg anyukánknak, hogy szeretjük és hogy fontos még ha ezt nem is mondtuk eddig sokszor, öleljük meg apánkat, annak ellenére, hogy erre eddig nem volt sok alkalom. Nem tudhatjuk meddig tehetjük...az élet percről percre osztja a lapokat...

Azóta sem tudok túl lenni ezen. Mint egy rossz álom, aminek minden mozzanata bennem ég.

A halál közelsége félelmetes.

2011-02-15 jajjmár

Délben összefutottam egy másik ovis anyukával és én balga megkérdeztem, hogy hogy sikerült a felmérésük. Persze, és természetesen, és egyértelműen TÖKÉLETES-lett, és kérdése sincs affelől, hogy a gyerek iskolába menjen avagy se. amikor előadtam, hogy én még vacillálok...akkor odabökte, hogy a fiaink között csak egy hónap van, és egyébként is ő nem érti meg azokat a szülőket akik majd' nyolc évesen engedik elsőbe a gyereküket, mert akkor azok már eszméletlenül nagyok ahhoz, hogy ovisok legyenek, és egyébként is amikor az ő fia elkezdte az ovit akkor is volt ott egy hét éves lakli gyerek, akitől majdnem a frász jött rá. Mondván: mit keres ekkora a gyerek az óvodában!?

Most légy okos Domonkos!

És ez még csak az első menet, mert az óvónők szentül meg vannak arról győződve, hogy Imike megy...ellenben velem.

Bocsánat, hogy már bejegyzések óta más témám sincs mint a beiskolázás, de a többi kínom most eltörpül emellett. :(

Kint pedig újra tél van és hideg. Az utca tele van "száj nélküli" emberekkel, akik csak arra törekszenek, hogy minél gyorsabban eljussanak A-ból B-be.

Mit keresek pont én, pont itt, pont most...?

2011-02-14 hat éve

Hat éve reggel korán keltünk Imivel. Már egy ideje szűkös volt a hitvesi ágy, mert közénk ékelődött a giga has, amely -méretét tekintve- akár önálló élere is kelhetett volna, lecsatlakozva a gazdatestről :) Az éjszakák már mérsékelt mozgásokkal teltek, rendre elzsibbadt a jobb vagy bal felem az egyoldalú szunyáktól, de kinek volt már lendülete propellerként változtatni a helyét aszerint, hogy épp mi kényelmes? Nekem nem. A pocak alá beékeltem a szaténból varrt szívpárnánkat és így alátámasztottam némileg a kényelem érdekében e gigászi toldalékomat.

Már egy hete túlhordásban nyomtam a műszakot, utcára menni se nagyon mertem egyrészt a hó, másrészt a hülye kérdések miatt. (- te még mindig...?)

Ezen a reggelen feltápászkodtunk, átadtuk egymásnak valentin napi ajándékainkat és nem is sejtettük, hogy ez lesz az utolsó február tizennegyedike ami nekünk valentinről szól.

Felöltöztem a giga macinacimba, és az éppenbeérős kabátomat vettem fel...féltem rendesen, amikor az utazótáskát markoló, az autó felé haladó férjemet figyeltem.

Mi lesz? Hogy lesz? Kibírom? Hazajövök még? Minden rendben lesz..?

Az előző napokat azzal töltöttem, hogy csokit vásároltam a CH függő páromnak, és elrejtettem a lakásban. Ezzel később tervem volt...magamnak nem spájzoltam. Jobban féltem annál az ismeretlentől, minthogy tervezni merjek vele.

Beértünk kilencre, megvizsgált a dok', és előirányzott egy magzatvíz vizsgálatot is. Az ajtó előtt az a hír terjed, hogy FÁJ. Ez a szó villogott végig a fejemben míg be nem kerültem, de a dolgot szerencsésen megúsztam. Tiszta víz, semmi fájdalom. Még várunk...ez volt az ukáz.

A CT viszont megijesztett, mert az ütemes, szapora dobolás helyett lassú, alig verő kis ketyerét hallottam vissza a csempés falak visszhangjában. Jött is a doki, megnézte, ejjnyebejnyézte és előirányozta, hogy mai nap folyamán még kétszer rá kell nézni a kicsi öcsire, nehogy baj legyen...

Eztán megkaptam az ebédemet is, borsó főzeléket fasírttal. Idegességemben enni sem bírtam, feleztem farkaséhes apajelöltemmel...csak ne kelljen még mennie.

Az elkerülhetetlen persze nem húzható, Imiapu hazament. Maradtam hát én és gigahas a magam szociális érzékenységével, jó kapcsolat teremtő képességével EGYEDÜL az ismeretlenben, baráti-családi hívások tengerében...de lényegében mégis egyedül. Ismerkedni kezdtem. Beszélgettem más pocakosokkal...mi másról mint a pocakról, szüléséről, rémtörténetekről...ez kell a beszari léleknek mondhatom.

A folyosói tv-ben Győzike vakerázott, amikor wc-járatba kezdtem. Ha menni kell, menni kell :) Mentem...többször is de semmi. Betudtam annak, hogy csak görcsölök az idegtől. Aztán amikor már egyre sűrűbben kászmálódtam fel a szomszéd szobai csevej közben a stokiról...az élesebb látású pocakosok javallták, hogy szóljak az eü személyzetnek, mert ez már nem semmi, hanem sokkal inkább VALAMI.

Nővér sehol, egy fehér köppenyes pont szembejött. Elmondtam neki, hogy mizu, szobára hívott, felfektetett és közölte, hogy ne is menjek sehova mert bő4 ujjnyi a jelen helyzetem. Pillanatra elkapott a büszkeség és megkönnyebbülés, hogy CSAK ennyi? Nem is fájt igazán és már bő4ujjnyira vagyunk? ÓÓÓÓÓ menni fog ez, mit paráznak a többiek...méghogy én nem bírom a fájdalmat? Pfffff

A beöntést jobban viseltem mint ahogy paráztam, de olyan elementáris "kitörésben" addig soha nem volt részem. Hirtelen nem nem szabtak gátat méreteim annak, hogy fürge legyek :) Nem számoltam a meneteket...mert közben megérkezett az az igazi, bejósolhatatlan fájdalom is, amire figgyet szerettem volna hányni. Na...fitty az nem volt, viszont megállapítottam a kínoktól elhomályosult agyammal, hogy az ajtókeret puha fából van, és milyen jó is lenne belemélyeszteni a fogaimat...(persze nem tettem...de mégis vonzott a dolog)

Amikor már a borsószemeket láttam viszont hétrét görnyedve...tudtam, hogy egy fázist megint kipipálhatunk, elértünk az utolsó bevitt kajához...

Felvettem a hátulkötőst, kikászmálódtam a családhoz, de gyorsan fel is fektettek, hogy szívhangot nézzenek. Egy ideig jó volt...a szívhang...én nem, de aztán megint BAMM - BAMM - BAMM. Elmondták gyorsan, hogy ezzel nem jó várni, kaptam infúziót hogy ne fájjon, bátorítót a műtéthez és egy saját bejáratú katétert. Kitoltak...mivel a műtő egy szinttel feljebb vala, sejtettem, hogy itt a lépcső már almás...liftezni kell. Egy klausztrofóbiásnak szülési fájdalmakkal és gyereke épségéért aggódva nem leányálom ez, elhihetitek...de felértünk.

Bevittek, átlapátolták 98 kilóra nőtt habtestemet egy hideg-keskeny asztalra, aztán tápászkodni kellett, meg bokát fogni míg beadták a szurit, amitől "eltűntek" a lábaim.

Lepedők lebbentek, maszkosok keringtek, mellkasomnál elfüggönyöztek, fejem fölé pittyegő gépeket toltak, és kikötöttek mint Krisztust a keresztre.Ezután : szike- kedélyes orvosi csevejek-húzás nyúzás érzés-kommentek az óóóriási bentlakócskámról, majd a kiemelés hátrahőköléssel, hogy mekkora ez a gyerek! :)

4,58 kg és 60 cm volt az a kis golyófejú maszat angyal akit megmutattak nekem a zöld függöny fölött, és akinek az arca azonnal beégett az elmémbe. Olyan bölcsen nézett ... :) de tényleg! Mély baritonja a kórházi napok alatt messze zengett etetésekkor a folyosón...aztán meg itthon is zeng a mai napig :)

Boldog születésnapot kisfiam!

2011-02-11 Felmérés

Megtörtént ma délelőtt az oviban a Tan.Képesség Vizsgálós felmérés az iskolába indulók körében.

Imike összességében egész jól teljesített. A szakembercsaj szerint néha kicsit álmodozó volt, a számokkal profin bánik, logikája is jó, csak a rajza alapján azt mondta, hogy a betűkkel meggyűlhet a baja. Bár ez szerinte fiú "betegség" mert a fiúk amúgy sem írnak szépen.

Szóval lényeg a lényeg...a csaj nem talált semmi kivetni valót a gyerekben. Véleménye szerint ugyan az írással lehetnek majd gondjaink, mert nem nagyon ügyes a rajzban (szerintem az megveszekedetten rossz ceruza fogása miatt van), és kicsit álmodozó, de számokban és logikában otthon van. Mehet(ne) suliba szerinte...de fiatalnak tartja ehhez. Elmondta, hogy a 2005-ös születésűeket nem nagyon engedik még idén...most erre mit mondjak, amikor mindenhonnan azt hallom, hogy mennie kell?!

A vizsgálattal nem mondott igazán újat, valahogy úgy érzem, hogy Iminek -ha ő is úgy akarja - a reál tantárgyak lesznek az erősségei. Remélem kihozza magából amit ki lehet, és nem leszek kerékkötője semmiben...

2011-02-10 foghíjas

...ez a hét.

Amikor dolgozom, rohanok, amikor nem rohanok...akkor nem dolgozom, mert megint beteg a gyerek. :(

Most éppen Eszterrel fogom a délelőttömet tölteni, mert a köhögése megint tarthatatlan. Imit még sikerült egy délelőttre beparancsolnom az oviba...bár nem ment könnyen. Délután mamaoviznak...szerencsére anya ráér.

Nem vagyok most nagy kedvemben sorry mindenkitől!

Tegnap voltam civil szervezetes gyűlésen, mint vöröskeresztes vezető. Hát, sok boldogságra nincs okunk.

Önkormányzatunk hiánnyal küzd, emiatt nem számíthat senki semmilyen támogatásra. Csodák kellenek, tagdíjak és önzetlen adakozók, hogy ezt az évet kibekkeljük.

Annyira nyista lóvé, hogy ebben az évben a helyi tv és újság is kénytelen megszűnni, és ez nagyon nagyon szomorú dolog...visszalépés. Nincs rá pénz. Csak sajnos nincsenek nagy reményeim a jövő évet illetőleg sem, mert szerintem akkor sem kapnak többet a nagy közösből a települések, és marad már minden így...ebben a megtépázott formában. Egy falu életében nagyon fontos a tájékoztatás,amire a szájhagyomány ugye nem a legalkalmasabb mód. Két havonta ment az újság minden házhoz, és hetente gyönyörködhettünk magunkban a tv-vel...tényleg fáj a szívem emiatt. Komoly veszteségélményem van...gyászolok.

***

  Ma a délelőttöt családi jelleggel töltöttem, Eszter pesztra voltam. Boltba kellett mennünk és ott láttam meg őt. A celeb gyereket...azaz a gyerek celebet. :( Nem volt szívderítő látvány szegénykém...olyan lecsúszás előtti a helyzete ha nem csal a szemem. Nem tudni mitől volt bódult (a boltiak joint ra szavaztak) de kétségtelenül az volt, és állítólag még a polcnak is nekiment nagy szétszórtságában. Alig nagykorú, és már megette a hírneve reggelire.

Nagyon sajnálom...és szerintem már ő is sajnálja hogy valaha ide vágyott...az utcánmegismernekésjajjdehíresésgazdagvagyok-ok világába. Kibukott belőlem a családgondonozó, mert az első gondolatom nem az volt, hogy - nézd má' mit képzel ez magáról..! hanem az, hogy: - miben tudnék neki segíteni...

Ne tűnjön csöpögősnek ez a filantróp szöveg de én tényleg szeretem az embereket...ezért a "gyerekért" pedig kár. Nagy kár.

De kolléganőm lelőtt, hogy ne akarjak már mindenkit megmenteni, neki ez az útja...jó szöveg. És mi van ha egyenesen, fejjel megy így a falnak?

2011-02-07 new page

Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül. /Helen Keller/

Itt nem akarok dühöngeni.

Ez a bejegyzés a napfénynek szól, pontosabban annak az örömnek, amit bőr alól indít legtöbbünkben.

Tegnap is tavasz, ma is tavasz...csodaszép!

Családilag kimentünk ebéd előtt az udvarra fotoszintetizálni kicsit.

Gyerekeket szép sorban öltöztettem - mint mindig.

Rájuk rétegeztem a ruhát - mint mindig, aztán felülbíráltam maga, és pár percnyi hezitálásba fogtam -mint minden tavasszal- hogy elég lesz-e nem fázik e...aztán uzsgyi ki!

Én emos-ban nyomtam apa szerint, aki a fekete melegítő nadrágon és fölsőn túl nem látott. Még a kivillanó fehér póló sem borította az elméletét. Szíttam szíttam a napot, mint idült dohányos tövig a csikket, és olyan jó volt. Melegített, boldogított, ha behunytam a szemem narancs volt a világom, ha kinyitottam, hunyorgósan napfehér. Hogy ez már mennyire hiányzott!

A gyerekeket persze túlöltöztettem -mint mindig

aztán pedig szép lassan lehámoztam a felső réteget, nyaksálat és egyéb felesleges dolgokat -mint olyankor mindig amikor át esem a lovon textilhalmozásban.

Kéne ódát írni a naphoz, vagy a napsütéshez... vagy a tavaszhoz.

Írói vénákat tessék hát hagyni szabadon lüktetni, had szülessen meg a szó az újra kinyíló világról, a megszülető reményről, a menekülő sötétről, a madárfüttyről, illatokról....jöjjön aminek jönnie kell!

A verebek mellett már más is hallatja a csivitet, a hollóink helyett galambok csipegetnek az udvaron, a virágos kertem egy merő gaz...de kit érdekel! Az a gaz is ZÖLD! ...azért természetesen nekifekszem idővel...de nem lesz izomlázam a kapkodástól :)

Gyerekekkel váltóban nyomjuk egyébként eü fronton.

Eszter ma ment, Imi maradt. Hasmenés hányás rulez, szombat óta.

Az igazi hányásos ürítés szakát szombat éjjel letudtuk, tegnap már csak kellék volt a vödör a kiscsávó mellett bárhova ment... Nem bízott sem a gyors lépteiben sem a gyomrában :( Kicsit elesett, fekszik ahol éri, de láza nincs, ma meg már hasmarsol. Apu vigyáz rá, aztán a délután pedig túl van logisztikázva, mert hárman váltjuk egymást :) Zajlik na.

***

kOFFein

:) a csatolt képet ma kaptam egy drága barátnőmtől. A fotón a saját fiókja látható, tömve koffeinszármazékokkal. Élet élet, irodista élet. Nagy adag frissen tartó hatás kell ahhoz, hogy az agyi degradálódásunkat ügyfelezés előtte-utána-közepette lassítsuk kicsit :) Bezony bezony, már Kosztolányi is megmondta:

"A koffein komoly, nyugodt barátunk,

mélységek kútja, bölcsek itala."

A mi korunk pedig foggal körömmel kapaszkodik az ébrenlét, bizonyos fokú agyi fittség, állandó bölcsületi készültség eszményébe, és ha ehhez jönnie kell, hát jöjjön bármennyi kapucíner, vagy háromazegyben ;)

Millió puszi neked Dzsudith! Felröhögtem, amikor megláttam a képet :) az én fiókomat inkább nem fényképezem le, mert akkor tagadhatatlanul work-aholic kép alakulna ki rólam. Ami persze megtisztelő ...de korántsem igaz. Khmmm :D

2011-02-04 mai kór

Gyakornokom van. Aranyos csajszi.

Ma mondott egy olyat, hogy ÉN (azért ez a hangsúly, mert lehet, hogy másnak nem lesz új az infó) lemeredtem a hírtől...

Intézményt látogattak a Gyerekotthonban. Kérdezte a vezetőt, hogy a mai fiataloknál mi dívik? Milyen drogot használnak...

A válasz(amellyel SENKINEK nem szeretnék tippet adni!!!!!)

1.opció: Vesznek csokis dianás cukrot, leszopogatják róla a csokit, aztán a maradékkal vajh' mit kezd a 21.század lazulni vágyó gyereke? Na mit..hát felnyomja a popójába vaze'!

2.opció: A lánykák beszereznek tiszta szeszt, amelybe nagy lendülettel gyorsan megmerítik a tampont...és szintén alulról, egy helyiséggel ugyan arrább, de felhelyezik.

Alsó nyálkahártyáról, felszívódással érkezik a bódulat állítólag...nem tudom (és jelezném, hogy nem is fogom megtudni) hogy mifféle gyönyört okoz ez nekik. Csípi a 'alagukat a szesz és ez okoz nekik bazinagy élvezetet?!?! Döbbenet.

...nagyon rossz az irány, nagyon....

Aki lehidalt velem együtt, az tegye fel a kezét!

2011-02-03 kispéntek újra!

Vigyornak kellene ülnie ezerrel a fejemen, mer' holnap már vége a hétnek. Mér' nem vigyorgok mégsem? DRÁGA DRÁGA tavasz! Ezévben is elérkeztem abba a stádiumba, hogy térden állva esdeklem: költözz már vissza a langy melegeddel, finom illataiddal, reményt hozó sugaraiddal....DEMIHAMARABB!!!

Tegnap délután mégsem lett uszoda, tantóbácsi szólt, hogy elmarad. Ennek ellenére célba kellett vennünk Paksot, mert 11eFt-nyi adomány levásárlásra készen lapult a fiókomban már hetek óta. Tíz csomag lesz belőle (by Aldi...természetesen) az alábbiakkal:

- 0,5kg mandarin

- egy csomag nápolyi

- 5 db-os szárnyas májkrém

- 1 kg só

- 2 kg liszt

- 1 szappan

Ennyi jött ki fejenként egy bővebb ezresből...csodákra én sem vagyok képes, de szerettem volna kicsi vitamint és édességet is becsempészni mindenképp...talán jó is lesz így. Most már csak ki kell választanom 10 célszemélyt, de ez a legnehezebb, mert ugye az objektivitás mint olyan, igencsak megkérdőjelezhető dologzat. Van, akit én rászorultnak vélek...de más rászorultak meglátása szerint, ők sokkal lyukasabb cipőben járnak...és az is előfordulhat, hogy én degradálok le valaki olyat, aki pedig (minden egyéb un szimpátiás vonulatot leszámítva) valójában rászorul. Nem eccccccerűűűű!

Tegnap ismét ledübörögtünk öt kört Mimivel. Kicsit nehezebbnek éreztem mint a múltkor...de még így is ment egyben. a beígért enyhülés nagyon vágyott dolog, mert a sállal, orrnyeregig bezárólag körbetekert fej, abszolúte de nem kényelmes. A harmadik körnél már annyira belihegtem -az egyébként laza szövésű- sálat, hogy a fulladásveszély elkerülése végett inkább szipuztam a mínuszokat. Az ötödik kör utolsó métereinél érzett mennyei gyönyör -hogy VÉGE!- közepette Mimi rá akart beszélni a hatodikra es. Namármost, aki már fél lábbal a meleg szobában, vagy akár a meleg kádban áztatja frissen sportolt testét, és élvezi elégedetten a teljesítményét, azt q-va nehéz rávenni arra, hogy a lábait durálja már neki még 400 méternyi döcögésnek. Nem is ment... :) Nem szabad fejjel rontani a falnak...nekem már ez az "egybenötkör" (ami két kilométer kb) is nagy eredmény az iszonyatos punnyadások után.

Még legalább egyszer megyünk a héten. Remélem Reisz Andris nem tévedett az enyhülés dologgal.

JAJJJJAJJ! Megvan miről akartam még mesélni :)))) hogy is felejthettem el ezt a katartikus élményt ;) Míg a gyerekek szunnyadtak, én nem aludtam el mégsem...ááá hogy is tehettem volna a 300 előtt! Lányok asszonyok, ezt látnotok kell minden barbár vonulat ellenére! Ennyi kockahas egy csomagban már finoman szólva is költői túlzás...de OTT VAN! (Szerintem mondjuk a fele minimum ragasztott kocka lehet, mert spártai szigor ide vagy oda....nem lehettek ennyire tökéletesek.) A filmet kábé a negyedéig tudtam csak megnézni időhiány miatt, de addig az egy gatyóban rohangáló görög félistenek (és persze szoborszerű félistennők) lakták be folyvást a teret. G.Butler pedig ...nagy kár, hogy Leonidasz királyt megölték, na! Milyen bulit csaphattak volna ha hazaér...

NÉZZÉTEK MEG! én is azt teszem...ja és KÖSZÖNET érte István :)

2011-02-02 összedarabolva

Ja...pontosan így töltöttem az éjszakát. Pár nap után először vissza masíroztak minik a szobájukba. Ennek -és a hosszas elvonásnak köszönhetően- este filmet (is) néztem, fél 11-ig. Nem gondoltam előre a lehetőségekkel :(

Hajnalban Eszter sírt-köhögött-hányt-átjött-imit ébresztett és vége is volt nagyjából a pihinek. Az agyam most egy szivacs...de amolyan agyonhasznált, spongyabobos mosolygás nélkül.

Nem is dolgozom ma, mert ki tudja, hogy lesz e még hányás napközben, és így nem hagyhatom egy férfire...már bocs :) Keresztapja biztosan vele együtt áldozna a fajansz felett...vagy ki tudja hogy jönne ki a döbbenet, rököny és további gusztátlanságok a látványtól. Maradok.

Gyakornokot mára lemondtam.

Holnap meg már csütörtök.

Túlélésre játszom, nem kétséges.

Medvenap van az oviban, át kell hurcolni a fellelhető összes plüss mackót...a mennyiségre gyúrnak, aszonták'. Még köszönni is így kell: BRUMM! (...és ez itt most nem a poén helye, véresen komoly!)

 Maradjunk ma a kisdedóvós konvencióknál...

Hazajött Imi, és már el is summantottam őket az ágyba, mert uszi lesz és addig rá kell pihenni a délutánra az aprónépnek.

Olyan de olyan lusta vagyok, hogy elmondhatatlan. Asszem kezembe veszem a tábitonyót (ez a szó még a gyerekszáj hozadéka) és elterülök az alvásra alkalmatlan de henyélésre kiváló kanapén. Totál fél lángon égek. Egész délelőtt statisztikáztam és gyerek felügyeltem egyszerre...és még mindig nem vagyok kész. A miért-et hagyjuk, ez már nem az én saram.

Reggel még rántott húsként olvadt a darabnyi karaj a mosogató szélén, aztán látva enerváltságomat, váltott. A jóbüdös feneketlen tónak volt kezdve most a panírozási procedúrához! Elővettem a "táppperveres" "jénaimat" beleszltem pár szem krumplit, rá sonkát, arra hagymát majd a tetejére a sós-borsos karajt. Valami csak kisül belőle...míg én horpasztok békésen, megmenekülve a lisztes, tojásos, zsemlemorzsás plusz köröktől.

Megyek is.

Unom magam.

Ti még nem?

Mármint engem...nem magatokat!

...vemhes csigányi sebbel lobbal

szebbet jobbat!

2011-02-01 déjbájdéj...

Napról napra vagyok. Mi a jó büdös fészekrakó lépfene szív le ennyire? Nem tudom...vagyis tudom, de a misztifikálás sokkal nagyobb szánakozást kelt :)

Inkább :(

Tegnap délután bejöttem dolgozni, mert az újonnan megalakuló társulásunk miatt összve lettünk röffentve. Itt volt a new boss is.

Bejöttem. Első hír: Reggel a kolleganőim kezei között meghalt az egyik gondozott bácsi.

Második hír: fizetésünk papírja itt vala ugyan, de fizetésünk még sehol,illetve a papír tanúsága szerint kevesebb is mint ildomos

Harmadik hír: a mellettem levő irodában leledző kolleganőmet elküldték...nincs rá keret felkiáltással. Betetőztem kicsit, ezt még tetézi a napok óta tartó, Eszter köhögése okán kialakult együtt alvásos rendszer. Négyen egy szobában, egyidejű elszunnyadással. Apával SEMMI időnk nincs egymásra...

Ma meg gyakornokom is jön, tehát még csak nem is lehetek punnyasztott agymenetű szakadtka. Virítanom kell, hogy dolgozni jó..hejhóóóó! Mégsem vehetem el a next generation kedvét a tevékeny léttől. Mindannyian emlékszünk a gyakorlati oktatóinkra, nemdebár? Na, nekem nem mindegy, hogy miként fogok majdan felrémeni :)

Gatyába rúgom, fenékbe rázom magam!

Szép napot mindenkinek!

JAJAJAJA! A legfontosabb, és egyetlen pozitívum most: tegnap futottunk :))))) ÖT kört egy szuszra, és nagy volt utána a bódottá, meg a levezetett feszkótól is csak úgy porzott (az amúgy betonkeményre fagyott) salakos pálya. Rendszert kell ebbe vinni, nem kétséges.

*****

Már itthon vagyok.

Hisztek a szellemekben?

Most a körbélyegzőmet nyelték le.

Drága, földön járó barátaim, ez a bejegyzés NEM nektek szól :)

Kábé két hete merülök mint a lapos elem (bár sajnos én közel sem vagyok annyira lapos mint szeretném, de ez más lapra tartozik)Közel ennyi ideje érzem, hogy a köldököm körül néha van egy kis tompa fájdalom...és most összeállt a kép :)

Vigyázzon minden racionalista az útból!

Korábban a "jóboszi" akinél voltam, aszonta' hogy a szellemek a köldöködön keresztül "csatlakoznak" rád és szívják az energiát. Na, én most összelegóztam, hogy valszleg nekem akkor szellemem van! (Aminél azért sokkal jobb lenne, ha mákom, vagy mittomén öt jó számom lenne...de ezt így kell szeretni) Színak, és pont.

El kellene valahogy küldeni ezt a jólelket (vagy ha épp gruppenbe nyomjuk, jólelkeket), mert sokan vagyunk erre a félig üres energizer-re. Magatól sem vagyok top-on, hát még ha egyes ezoterikus izékák zaklatnak. Husss...menjetek, vannak nálam sokkal kevésbé enervált gazdatestek is, oda tessék be bootolni. Ott van például egy marék hülye önként bezárva egy luxusvillába! NA. Ott ők pont túltengnek már szexuális, létfenntartó, agresszív, destruktív...ésatöbbiésatöbbi energiában...nem beszélve a masszív hülyeségről, amivel szigetelik a réseket. Alo mars!

Na, kedves anti ezo-s barátaim, ennyi volt csak, remélem nem olvastatok végig és nem borultatok ki nagyon.

Délután nem dolgozom, gyerekek épp alvással próbálkoznak. Nagy HoHo mesél nekik szunnyadásig. Valamit matatnak bent, majd mindjárt rájuk morrantok...

Jajj az incsifincsi spagetti ebéd után (amit Mimi kereszt anyu főzött Eszter pesztrálása közepette) Eszterlány majdnem megfulladt nekem. Ette a nasi-doppelt, és hiretelen nekidurálta köhögni magát...de úgy...olyan nem normálisan. Lenyúltam neki (lehet, hogy nem volt túl kellemes) felcsaptam a pultra, de addigra már kidolgozta a matériát...tömény váladék jött fel...keksszel. :( Ugye nem áll senki ebéd előtt?

Jól rám hozta a frászt kisasszony...nem vagyok én képzett életmentő kérem szépen!

Puszipá!

Akinek kell a "köldökpiercingem", szóljon, és át-idézem szívesen!