7köznapok

Be kell ismernem bármennyire is fájdalmas az őszinteség: ...az aktív blogolás jelen családi életszakaszunkban kivitelezhetetlen. Gondolatban többször bejegyzek a beépített táramba ezt-azt...hogy aztán ugyanazzal a lendülettel töröljem is mire végre előttem feszít a felület ...
Mostanában sok minden vagyok amit nem szeretek...ez gyes betegség :/ Türelmetlen, órafüggő, szétaggódós, túlnevelős, lepisszentős, egy ahával letudós...tanulnom kell még mindig a háromgyerekűséget, mert nem igaz az, hogy ahol kettő van, ott a harmadik észrevétlenül felnő. Nagy tévedés! Észreveszi a változást minden egyes élőlény a kompániában...ideértve természetesen a loncsossá vált kutyát, a figyelemhiánytól vemhességbe menekülő macskát, sőt még a gyarapodó pókállományt is a sarkokban, nem beszélve akkor a sapiensekről. (Negrónak egyébként ígéretet tettem, hogy az április az ő szépüléséről fog szólni...)
A megfelelésre való törekvést nem szabad azonban feladni, mert sajnos szaranyának lenni is éppoly melós mint időnként felvillantani a bennem rejlő értékeket, így aztán mégiscsak ésszerűbb a társadalmi normák mentén haladni, mint szembepisilni a széllel.

De maradjunk az aktualitásoknál. Ma apánk végre befejezte a polgi kerítését...egy vállalás hát letudva. Imifiú segédkezett neki, megfelelő bérezés ígérete mellett ugyan, de lelkesen. Eszter -akire egyre jobban illik a korábban csak heppből odapöccintett akaratgombóc jelző- minden erejét bevetve igyekezett részt venni jelenlétileg a projektben...mivel azonban a szimpla talponállást sehol nem honorálják...némi festést rá is bízott apjuk. Közös munka gyümölcse lett hát a szép deszka fal, mely segít a következő hónapunk financiális döccenőin átevickélni. Mert anyagilag ugye még mindig nem könnyű...észrevehetően nem akarnak bennünket éhen veszejteni odafent, mert mindig akad egy kis pénzfröccs hol jobbról, hol balról...de csak pont annyi amennyi ippen betakar mindent, egy centtel se több :) Nem is gondolok előre az immáron két főnyi beiskolázandónk anyagi vonzataira... bár nagycsaládosként a könyvek ingyé' vannak! ;)
...ceruza és nadrág nélkül azonban a könyv mit sem ér :) Az a  reményem hal meg utoljára hogy egyszer ránk is hull majd az aranyeső...

A tavasz megérkezett, az óra is előreszaladt hatvan percnyit...de nem úgy a legkisebb Véger aki a tekergetés dacára ugyanúgy ötkor kezdené a napot ha hagynám. Miután azonban kitartóan szuszogok mellette a sötét szobában e hajnali órán...jobb híján (mozgásképtelensége és időszaki kommunikációs korlátozottsága okán) mellettem marad, és felveszi az alfába hajló rezgéseimet. Kisasszonykánk egyébként egyre többet mosolyog, azonban a hangulat ingadozások vételére piszok éles receptorai vannak. Meg szerintem másra is...adódik ez zsenge korából, amikor még olyan közel a kis múltja, ahol a nagy egység részeként minden titkok tudója volt... Ezoterikus dolgokban nem vagyok szakavatott, de az biztos, hogy ha a csecsemők beszélni tudnának, akkor naphosszat tátott szájjal hallgatnánk őket összekulcsolt kézzel, szipogva...

Anya egy hónap múlva nyugdíjba megy. Nem tudom milyen érzésekkel van ő igazán ezzel kapcsolatban...csak azt látom rajta hogy várja, de ő a félelmeit mindig is jól titkolta. Ez mindenesetre egy újabb állomás...

igény

Konkrét igényem lépett fel arra, hogy ide kanyarodjak már végre. Mi lesz így a nagy családi krónikálás sorsa, ha magam is két kézzel hányom ráa fittyet?! A  tavaszi verbális fáradtság legyőzetett, itt vagyok.

Telnek a hónapok. Ennek jelenleg leg-atomisztikusabb mérője Emma, aki pénteken betölti a harmadik hónapot. Nem semmi a kiscsaj, mind méretét mind pedig az egyebeket tekintve. Pár napja azzal örvendeztet bennünket, hogy hosszan hosszan alszik este 8 tól hajnali 4-5 ig ami nagy királyság kisgyerekes körben...remélem a fogzás mint olyan nem kavar bele mostanság a törékeny jólétünkbe. Harmadik gyerekesként némely dolog könnyebben megy. Harmincöt felettiként már nem vagyok ugye annyira fitt és üde mint huszas éveimben, így amit nagyon akarok az többnyire úgy is van :)  Emma eleinte mellettünk aludt, de jó egy hete próbaképpen bemutattam neki a kiságyat... - Nézd kismacsek, ez miattad lett  ide szállítmányozva az nagy Budapestről avégett, hogy rendes dedhez méltón ebben várd az álmot, és ne szüleid fekhelyét keskenyítsd. Mivel nem csatlakoztunk a cicista aktivistákhoz, így a tápszeres kábulat a barátságos rácsok közt is érhet...jóéjt!
Azóta ott szunnyad :) . Ma reggelre már "fejtetőre is állt", teljes fordulatot tett az éj leple alatt, és amikor köszöntöttem, széles fogatlan imádat volt a jutalmam. Amikor nem egy kis hisztigép, akkor egy cukorfalat ez a nő (is), akárcsak a testvérei akik viszont kamaszos hullámzásba kezdtek. Egyetlen dolog amiben nyilvánvalóan megegyeznek, az a húguk iránti rajongás. Verseny van abból is hogy ki vegye fel, ki vetkőztesse, tegye (szigorúan folyékony témakörben) tisztába...pffff, nem egyszerűek amikor egymással trollkodnak. - Anyaaaaa, az Imikeeeee, Anyaaaaa az Eszteeer...! Napi szintű műsorszórás van a Hogyan csináljam ki a testvéremet c. antikulturális műsorból, és ezzel könnyen elmérged a helyzet a nagy családi idillben, és ekkor decibelrengető helyreigazítást kell sajnos szülőileg alkalmaznunk. Persze hosszú távon ez hatástalan, mert ha éppen nem szent a béke, akkor hidegháború van...szinte bármi miatt (én székem, te széked; pakolj TE össze, ne utánozz-csináld máááár, ne edd meg-edd meg, menj már-gyere már...). Jojó az idegekkel a javábó, de bírjuk....még.
Apánk jelenleg több szálon futtaja a projektjeit (míg én egy vastag gyes-es szálon araszolok előre/hátra nap mint nap... ) . Lassan befejezi a technikumot, közben a polgármester kerítését is..., nomeg szalagfűrészeket gyárt a semmiből, és ládákat is megrendelésre... Ezermester...mondtam ezt már párszor, mellette én csak házvezetőnő lehetek :)
 
A hónapok telnek mint mondtam, közeledik Eszter szeptembere. Az iskolát már javában kóstolgatja a szervezett alkalmakkor, egyenlőre tetszik neki. Tetszik, de nem lelkes. Majd meglátjuk, a lényeg egyenlőre hogy a kisbarátnővel (Jella) egy osztályba jusson, a többi meg majd úgyis jön ha kell ha nem...
Imi másodikja is hamarosan befejeződik. Egész jól megy a gyeröknek...de persze egyenlőre ne vonjunk le nagy következtetéseket, majd talán a harmadik osztály megmutatja, miből lesz a cserebogár. A matek imádata még tartja magát, tesin meg már kiütközik a termetbeli hátrány, ezt igyekszünk csillapítani. A gének ellen nagyon nincs mit tenni, az lenne a furcsa, ha 30 kilóval libbenne köztünk. Nem vagyunk aprók, na és itt nem csupán a babahájra gondolok...khmm.
Egészségileg éppen csitu van. Túl vagyok egy három hetes hólyag kanosszán...remélem hagy pihenni egy darabig. A gyerekek köhögése mit sem törődik a köptetőkkel, mézzel, hagymával, menthollal...majd a nyár kikezeli, addig meg vesszük szorgosan a papírzsepit, és a gyümiket. Emma a hozott energiáival és földöntúli védelmével sikeresen küzd lassan három hónapja a sorozatos infekciók ellen...eddig orrszívással sikeresen orvosoltam minden (felső légúti) gondját.

Jajj, megyünk nyaralni. A kisebb kedvezmények mellett ez is a nagycsaládos lét egyik előnye. Az Erzsébetes programzattal mi is eljutunk idén 6 napra Siófokra. A teljes ellátás ígérete 15 ezerért nem csekélység, de mint anno Göd esetében, itt is igyekszem majd nyugtával dicsérni a napot. Az, hogy a Balaton a lábunknál fog heverni, már fél siker...innentől az égiekre bízzuk az extrákat (úgymint időjárás, egészség, közhangulat...).

Mennem kell, mert aprónép három órányi babakocsis szunya után enni vágyik...
Szép napot!

két hónap kellett

...hogy újra blog közelbe jussak. Kertelhetnék, de nem volt soha olyan önfeledt negyedórám amikor csak erre figyelhettem volna. Most a nagyok a gyerekszobában tombolnak, Emma nyügi és apja kezében szunnyad, gondoltam ideférkőzök...

Eltelt két hónap.
Hullámok vannak. Van olyan nap, napok, hét...amikor klappol minden, abszolút kompetensnek érzem magam a gyerekeim között, a bébi mellett de aztán jön egy-egy olyan nap mint a mai, és pár emeletnyit beomlik a kártyavár. Ingatag vagyok. Azt hittem, hogy nagyon ügyesen sikerült egyedül feldolgoznom a kórházi stresszemet, de ezeken a felhős napokon előjön minden para. Féltem a gyereket, figyelem hogy jól fejlődik-e...és ő meg olyan mint egy kis indikátor...jelzi hogy milyen passzban az anyja. Amikor könnyed, vidám, laza tudok lenni akkor ő is nyitott és mosolygós...de egyéb esetben inkább rám sem néz. Biztosan nem szép színű ilyenkor az aurám, és kevéssé vagyok vonzó jelenség neki :)

Egyébként Emma összességében nagyon nyugis, bár két ekkora gyerek mellett nem kis feladat újra 101%-ig odatenni magam. Fél lábbal vagyok a konyhában, fürdőben és a lakás többi részében...mert a baba az első. Sokszor a legkisebb négyzet meghódítása is kihívás, van hogy a pihenőszékben nyugvó gyerekkel a hónom alatt vágtázok a wc-re, hogy a fajanszon érjen a végső inger...utólag Emma bocs ezért, de ebben szerintem a legtöbb babának része van. Az anyák ebben a baba életszakaszban nyolc kart és nyolc lábat kellene hogy növesszenek...egyéb esetben repedések keletkeznek a rendszeren.
A tesók nagyon szeretik a csöppet még mindig :) Eszter vetkőzteti, pelenkát kukkol, és kiszolgál ha kell, Imi gagyarászik, szórakoztat és felügyel...jó hogy ilyen nagyok. Nem tudom meddig lesz még kaland nekik a nagytesóság, de meg kell élni minden pillanatát!

Mindeközben odakint tavaszodik. Amíg Pécsen voltunk mi bezsuppoltak, gyakran fohászkodtunk, hogy csak addig ne nyissák ki odafönt a frigót, míg mi a hegyekben kell dekkoljunk, mert hogy menne így a látogatás... Könyörgésünk annyira erősre sikeredett, hogy a mai napig nem volt tél. Azt az egy hetes, éppencsakhogyhavas időszakot nem nevezném ki a leghidegebb évszaknak. Csak remélni tudom, hogy a március és az április már az elvárásoknak megfelelően fog viselkedni, és joggal várhatjuk a tavaszt.

Nem vagyok pozitív na. A kórházban ülve, a karácsony és szilveszter felett ellavírozva annyira bíztam a 2014-es év létjogosultságában, megidealizáltam hogy minden milyen jó lesz ha egyszer hazaérünk... Nagy bajról szerencsére nem számolhatok be, de a gyönyörtől sem vagyok elszállva ha jó mélyre nézek. Most azon gondolkodom, hogy meg tudom-e fogalmazni konrkétan mi a kínom...de igazán nem, bár valószínűleg nem a legjobb napomat választottam ki arra, hogy ismét megjelenjek ezen a felületen. Labor körülmények között éltem 5 hónapig, szűrten érkeztek hozzám az infók, most meg töményen jön minden...vissza kell rázódni, meg kell tanulni újra feldolgozni, elengedni, felülkerekedni...többfelé figyelni. Nem kis feladat :9

Azt gondolom ebből a mai szánalmas hangulatból elég ennyi az utókornak, legközelebb fényesebben érkezem!