...hogy újra blog közelbe jussak. Kertelhetnék, de nem volt soha olyan önfeledt negyedórám amikor csak erre figyelhettem volna. Most a nagyok a gyerekszobában tombolnak, Emma nyügi és apja kezében szunnyad, gondoltam ideférkőzök...
Eltelt két hónap.
Hullámok vannak. Van olyan nap, napok, hét...amikor klappol minden, abszolút kompetensnek érzem magam a gyerekeim között, a bébi mellett de aztán jön egy-egy olyan nap mint a mai, és pár emeletnyit beomlik a kártyavár. Ingatag vagyok. Azt hittem, hogy nagyon ügyesen sikerült egyedül feldolgoznom a kórházi stresszemet, de ezeken a felhős napokon előjön minden para. Féltem a gyereket, figyelem hogy jól fejlődik-e...és ő meg olyan mint egy kis indikátor...jelzi hogy milyen passzban az anyja. Amikor könnyed, vidám, laza tudok lenni akkor ő is nyitott és mosolygós...de egyéb esetben inkább rám sem néz. Biztosan nem szép színű ilyenkor az aurám, és kevéssé vagyok vonzó jelenség neki :)
Egyébként Emma összességében nagyon nyugis, bár két ekkora gyerek mellett nem kis feladat újra 101%-ig odatenni magam. Fél lábbal vagyok a konyhában, fürdőben és a lakás többi részében...mert a baba az első. Sokszor a legkisebb négyzet meghódítása is kihívás, van hogy a pihenőszékben nyugvó gyerekkel a hónom alatt vágtázok a wc-re, hogy a fajanszon érjen a végső inger...utólag Emma bocs ezért, de ebben szerintem a legtöbb babának része van. Az anyák ebben a baba életszakaszban nyolc kart és nyolc lábat kellene hogy növesszenek...egyéb esetben repedések keletkeznek a rendszeren.
A tesók nagyon szeretik a csöppet még mindig :) Eszter vetkőzteti, pelenkát kukkol, és kiszolgál ha kell, Imi gagyarászik, szórakoztat és felügyel...jó hogy ilyen nagyok. Nem tudom meddig lesz még kaland nekik a nagytesóság, de meg kell élni minden pillanatát!
Mindeközben odakint tavaszodik. Amíg Pécsen voltunk mi bezsuppoltak, gyakran fohászkodtunk, hogy csak addig ne nyissák ki odafönt a frigót, míg mi a hegyekben kell dekkoljunk, mert hogy menne így a látogatás... Könyörgésünk annyira erősre sikeredett, hogy a mai napig nem volt tél. Azt az egy hetes, éppencsakhogyhavas időszakot nem nevezném ki a leghidegebb évszaknak. Csak remélni tudom, hogy a március és az április már az elvárásoknak megfelelően fog viselkedni, és joggal várhatjuk a tavaszt.
Nem vagyok pozitív na. A kórházban ülve, a karácsony és szilveszter felett ellavírozva annyira bíztam a 2014-es év létjogosultságában, megidealizáltam hogy minden milyen jó lesz ha egyszer hazaérünk... Nagy bajról szerencsére nem számolhatok be, de a gyönyörtől sem vagyok elszállva ha jó mélyre nézek. Most azon gondolkodom, hogy meg tudom-e fogalmazni konrkétan mi a kínom...de igazán nem, bár valószínűleg nem a legjobb napomat választottam ki arra, hogy ismét megjelenjek ezen a felületen. Labor körülmények között éltem 5 hónapig, szűrten érkeztek hozzám az infók, most meg töményen jön minden...vissza kell rázódni, meg kell tanulni újra feldolgozni, elengedni, felülkerekedni...többfelé figyelni. Nem kis feladat :9
Azt gondolom ebből a mai szánalmas hangulatból elég ennyi az utókornak, legközelebb fényesebben érkezem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése