Éhkopp

Minden rossz csak viszonyítás kérdése, ezt bizonyította be nekem a hétvége barátaim. A hónapok óta tartó candi'diétámat néha nagyon nehezen viselem. ( Főleg a reggeli roppanós kiflik, jószagú ebédeknél finoman bongyorodó nokedlik, foszladozó uzsonnás kalácsok tesznek olykor próbára erősen.)
Most azonban a  'zélet megmutatta, hogy van nehezebb...
Pénteken kezdődött. Lépésenként, döccenetenkén, felkelésenként és hasprésenként bele-belenyilalt a jobbom. Aztán egy idő után a kezemet is oda kellett olykor hívnom tapasznyi segítségül. Amikor a lehajolást és felkelést már több percnyi rákészülés,  amolyan :"biztosanelkellindulnominnennekemvagyaerekekkelismegoldhatomtávirányításban" érzés lengte be, kicsit megijedtem. Mi történhet odabent, hiszen hasonló rokiságot csak friss műtöttként éreztem. Nos, miután nem javult, eldelegáltak szombaton a törzsfőnökhöz vizsgálatra. Regős dokink, megnyomkodta, felengedte, megemelgette amit kellett...és diagnosztikusan közölte: vakbél helyén fáj, de még nem eléggé...jegeljem, koplaljak, ha rosszabb irány a sebészet vaze.
Na, hát erről szólt eztán ez a két nap. Koplaltam...tegnap nullásan, vízzel és jegeltem. Ma már jobb, szinte nyoma sincs tehát megérte :)
Viszont jött egy bónusz tapasztalás is azzal, hogy a sok "nem"-es diétámnál rosszabb az, amikor még a választás lehetősége sem adott, mert egyszerűen MINDEN tilos. Estére annyira éhes voltam, hogy a falukerülő sétán során már a bodzát, túlérett szedret..."fosatós" szilvát is megettem VOLNA. Basszus, az éhezést nem nekem találták ki.. Olyan feszkót generált bennem, hogy csak a nap végét vártam végig, és a mát...amikor ugye visszatérhetek kicsit tágabb korlátaimhoz. (ehhez képest egy órája fent vagyok, és még nem ettem semmit :)
Remélem eljegeltem végleg ezt a kis defektust...

Ha már ideértem nagy nehezen, megkrónikálom a jelenünket is :)
Lassan eltelik a nyár. Gyerekek készülnek a sulira, eszter még nagy lendülettel és várakozással, mert ugye nem tapasztalta még testközelből, mi is az . Imi lelkesedése persze haloványabb...várja valamennyire ő is de már abban a korban van, amikor ez ciki és a fujjogás dívik, azonban a huga lelkesedése az új iskolaszerek, csomagolók, füzetek és cerkák irányában akarva akaratlan rá is ragad :)
Egyébiránt ez a nyár szégyellhetné magát, ha volna erre való képessége, mert gyalázatos időjárásilag. Napi szinten beborul, esik, dörög, villámlik...tehát nem is félgőzzel tombol a vihar, hanem amúgy mindent eláztatósan rendesen. Sokat vannak így bentre ítélve, egymás közelségében az egy szobán osztozva...és ez olykor nem kis feszkót hív életre.
Először bennük...aztán persze bennem is, így most egyenlőre az augusztus végi nyaralás mellett amit legjobban várok az a szeptember! :) Pfff.

Emmababa eszméletlenül nő...már ügyesen ül egyedül, hason fekve a hiszti mellett olykor már négykézlábra emelkedik (kicsit még remegősen ugyan :)  ) és hintázik. Rengeteget röhögcsél, imádja a tesókat, valamint vitathatatlanul apa fun! Az éjszakák csont nélkül mennek este fél kilenc, kilenctől reggel átl. hétig, fél nyolcig. Viszont a böjtje ennek napközben van, amikor max 30-40 percben letudja a szunyáit...ne legyek maximalista igaz? Enni már sztem mindent enne, persze a nagykönyv fő csapásait igyekszem betartani és nem adok neki még mondjuuuk....pacalt, kéksajtot vagy főtt kukoricát :) de azért elég sok dologba belekóstolt már.
A tesók remek szórakoztató központnak bizonyulnak...ha éppen nem azon versengenek (még mindig) hogy melyikükre mosolyogjon először, vagy ki cipelgesse egy kicsit fel s alá időhúzásként...ahhh, néha kicsit fárasztó így, na. Tervbe van véve a pár éves prognózist tekintve külön szoba...de ez még alaposabb tervezést, utána járást igényel, azonban az vitathatatalan hogy KELL.

Most ennyire futotta, mert a legkisebb pocak megkordult. Pá!

Üdv! ...napüdv :)

 Nem említettem még, de jógára járunk mi, falusianyik hetente egyszer másfél órára. Hogy mire jó?... sorolhatnám az egészségügyileg alátámasztott jótékonysági hatásokat de nekem leginkább arra, hogy megmutassa, mennyire nem használom (ki) a testem. A gyakorlatok arra jók, hogy az elgémberedett és túlcivilizált ...nem mellesleg csinosan elhízott emberlánya szembetalálja magát a korlátaival. Amúgy rendesen. A láb nyúlik ... illetve nyúlna, mer' egyenlőre inkább csak fáj de baromira. A hát görbe, a pocak útban van...ahhhh jól körbefalaztak az évek, na! Régen azt hittem, hogy ez valami urozálós testmozgás, amibe rendesen beleizzadni sem lehet...bezzeg a Norbi! Nodenode...nem úgy van az! Van mit fejleszteni magamon bőven, és már alapon bele lehet abba csatakosodni, hogy egyenesen ülj vállat hátra és leejtve, elhagyva a számítógéppúpokat. És akkor még a csúcsok csúcsát, a napüdvözletet nem is említettem én,...akinek a babapóz is gondot jelent a számottevő hasi többlet miatt.
A gyakorlat maga itt vehető szemügyre: napüdvözlet...a fiatalság forrása :)  
...ebből kellett ma irányított tempóban egy hatos sorozatot lenyomni. Az utolsó kettőnél már legalább két taktusnyi késésben voltam az ütemhez képest...és csúsztam a saját izzadtságomon. HATTÓL basszus....amikor mindkét lábat tekintve kellene 12-12 darabot csinálni...szépen. Ettől persze jóóó messze vagyok...akár a lábfejem megérintésétől.

Többen már hallottak róla, hogy én pénzért alszok...hehe, ja. Ma is sikerült a kezdő relax során abszolválnom egy többfelvonásosat. A végén épp ezért erőnek erejével résnyire hagytam a szemem nehogy újra "baj" legyen :) Nem volt jó ötlet. A pihenő póz ( shavasana ászana) félelmetesen hasonlít a műtőasztalos szitura. Nagy igyekezetemben hogy ne aludjak, felidéződött bennem sok minden...nem jó emlékek. A műtét eleji izgatottság, kiszolgáltatottság, félénk pánik...majd a testem feletti uralomért vívott napi csaták... Eredetileg azért ültem ma ide hogy ki(s)írjam megint magamból ami felbukott...de megint becsukódott a kapu, és nem engedem magam vissza. Énvédő mechanizmus... szánalmas....egy kis rileksz és felbugyog ha kérem ha nem. Asszem legközelebb inkább elalszok! :)

A hétköznapok rohannak. A nyár most kezdődött és már a felénél járunk, Emma nemrég született és már elmúlt fél éves... ki dönti el. hogy mikor, milyen sebességgel pörögjön a film?! Elbeszélgetnék vele... A nyáriszünet egy kicsit most melósabbnak tűnik mint eddig. A gyerekek nőnek, már nem olyan könnyen érzik jól magukat...divat lett unatkozni. Kicsapja a biztosítékot bennem, amikor egy egy délelőttön én átegyensúlyozok mosogatva, bevásárolva, főzve Emmával a "hátamon"...és őőőőők majd' megvesznek az unalomtól. A szórakoztató center génemet aktiválnom kellene, de sajnos sokszor túl nagy itthon a káosz, és elveszek a pelenkázás, etetés, mosatlanok, csetreszek...és étkeztetési elvárások tengerében. Háromgyerekes üzemmódba átállni sokszor még nehéz....bocsi Judit hogy erről csak most szólok :D !

Emma alszik, Eszter Imi dinnyéznek egy nagy esti apabicajozás után. Lassan én is felemelem innen a s@ggem, mert nem jó a görbület ;)

silence

Idejöttem hogy írok, mert épp csend van....erre Emmus beleszusszant a feelingbe. Kapott egy cumit...amit ÉPP most le is dobott...megkapta mégegyszer. Persze tisztítva :) ...amúgy harmadikgyerekesen anyasterilizátorral. ...persze nem aludt vissza. (Pócsék, hamarosan majd ti is megtudjátok! ;) )
Naszóval csend. Anyáéknál alszanak, és ezt értékelem most nagyon, mert amúgy egész nap meg a vircsaft. a nagyok ha nem éppen veszekszenek, akkor kánonba, egymást felerősítve nyomatják a kiskamaszos hülyeségeiket. Érzem én...néha nagyon hosszúnak tűnhet majd ez a nyáriszünet.
Nekem. :)
Veszettmód tudnak unatkozni. Persze ha egész napra szabad kezet kapnának a technológiák tekintetében,akkor felváltva nyomatnál a tabletet a géppel és a PS-el. De neeeeeeem. Nem erről szól a gyerekkor kérem XXI. század ide vagy oda! Igyekszem pajtásokat szervezni, mozgatni őket a faluban....bár lehetőségeim most egy kisdeddel "terhelve" eléggé korlátozottak. Alig várom, hogy Emmus stabilan üljön  a bicajos ülésben is, és akkor illa berek! :)
Családi szinten csendes napokat élünk. Folydogál a nyár. Apa dolgozik, ha itthon van tölti a medencét, építi a fűrészt, gyártja a sámlikat...vagy ami épp akad. Pörög...és vágyik egy JÓ munkahelyre :) ...ja meg támogat engem a diétámban!
Imifiú épp szemtelen korszakát éli. Ne haragudj meg utólag rám fiam, de mostanában nem egyszerű veled. Megérkezett a cuccogós, széllelszembepisilős, mindentjobbantudós korszak. Wow de "vártam". Az én keményfejem a tiédnek feszülve nem hoz egyszerű helyzeteket na. Judit higgadtsága után vágyom ilyenkor a nehezebb napokon. A helyzetet nehezíti, hogy okos vagy...és az eszed úgy vág (vissza is) mint a borotva!
Eszterkém, te sem akarsz fentiekben lemaradni a bratyótól :) nagy igazságérzeted mellett könnyen jönnek a könnyek...főleg ha a nagytesó bemószerolása a cél... Persze utána amikor az eldurrantagyú szüleitek büntibe száműznek benneteket a saját szobába...olyan nagy egységben játszotok legjobbakat, hogy az szinte hihetetlen. Divatmániád nem ismer határokat, öltözködés még mindig a kedvenc játék...persze a ruhákból könnyen ellenség lesz amint pakolni kell őket. Khhmmmm :)
Emmus te nődögélsz. A letehetetlen korszakodban vagy...neeem, nem a kosztól, meg a fogacskák okozta nyálzástól ragadsz...hanem a mozgás, változás, történjenvalami, vigyetekideodaamoda késztetése mozgat :) Cukika vagy, nagytesóid imádnak, és rájuk jellemző módon sokszor össze is vesznek rajtad... :) Mostanában PONT annyi a fogad amennyi a füled :)
Én nyomom egy hónapja a candida diétát. Nehéz. Sokszor nagyon. Ha éhes vagyok, bevillan egy kép, hogy mit ennék...aztán mellé egy piros TILOS fény is. Bammmeg....akkor inkább nem is eszek. :) Remélem legalább a fogyás hatékony lesz, ha már más örömem egyenlőre nincs benne.

...ez most egy ilyen helyzetjelentős bejelentkezéssé fajult, bocsi érte a követőinktől, de még mindig él bennem a remény, hogy könyvvé érhetnek családom számára e sorok :) Puszikaaaaa

sűrű sűrű raff raff raff

Nagyon tevékenyek ezek a napok...
...a múlt hónap záródott ugye anyu szülinapjával, amihez az eg.ház torta igényel kisebb szervezőmunkát. A héten szülinapja lészesz Imiapunak (holnap) aztán anya pénteken elballag a melóhelyről...mindeközben hétfőn és csütörtökön anyáknapja a gyerekek alma matereiben... Anya meglepi könyve az utolsó körét futja dorogon. Nagyon sok embert kerestem meg én, aztán beindult a folyamat és viszik mint a cukrot. Tegnapra pl.hencsén az ott töltött 1,5 nap alatt 10-en írtak bele!
Van persze sok csalódás is, amikor olyan emberek akikkel kapcsolatban jómagam is emlékszem anya közvetlen segítségére (termékenységi szurik beadása, véralvadás gátlózás, huzamos lelki segélyszolgálat...) most a fülük botját se mozdítják. Ezt persze a leendő kisnyugdíjasnak nem fogom vázolni...csak a 'zuram fülét és agykapacitását terhelem vele sirámok formájában :)
Imiapunak is meglepetés torta készül Mimi által...de párhuzamosan a jövő 7re Miminek is egy másik cukker által. Baromi nehéz folyvást feszült figyelemmel leválogatni agyban a mondható dolgokat. Kinek mit szabad...jajj el ne kottyantsam...miről is tudhat....hogy is szervezzük?! Mindezt a három csimota mellett, akik közül kettő délutánonkánt folyvást programra vágyik, és én a kis utánfutómmal (ld Emma) kocogok hol a Heniékhez, hol a Mariannékhoz, hol a suliba...velük/utánuk. Látható, hogy Emma nem egy ingerszegény, relax, self- és wellness kurzusra fizetett be minálunk :)

köznap

Ma Esztert beírattam a suliba.
Úgy kezdődött a dolog  hogy -szokás szerint- elfelejtettem: ezen a héten toborozzák az elsősöket országosan. Gyorsan a tettek mezejére lépve Emmát fél10 kor megetettem, majd pedig kilovagoltunk. A könnyed séta nagy részét nézelődte a kisvöcsök, persze amire befutottunk a célba, már aludt, így muszáj volt olyat tennem amit ép eszű anya nem tesz: ébreszteni. Felnyaláboltam, és az általános iskolás kislányok kedves gügyögésével övezve ellavíroztam a titkárságra.
Öt perc, és máris papíron a közbülső gyerek. Várja őt a szeptember és a betűk.
Mire végeztünk, tizenegy felé tendált az idő, vágtattunk haza mert Imifiú korai érkezése volt várható. Színházba mentek, ami utólagos, egybehangzó, fiúoldali véleményük szerint piszok car volt azáltal, hogy tündéresként csak a lányokat érintette meg. Ebből okulva a jövő évi bérlet vásárlás előtt alaposan utána kell járni a programnak, mert már nem minden jön ...illetve megy át.

Apa felvette a melót az új munkahelyen. Egyenlőre minden ok, remélem lassan már felfelé ível a szerencsénk :)

Tegnap Emmabab' a szokásos vasárnapi mamaebédre várás közepette a nappali szőnyegére terített pléden hasra fordult...kétszer! Azóta ezt gyakorolja a szentem, de még nem minden klappol így sokszor félvállról tekinget szerte szét naaaagy nyögésektől övezve. Cukker, ma a suliban, a buszmegállóban, a melóhelyemen szétmosolyogta magát, és a nézőközönség olvadt a kis pirospozsgás, csicsorgó gombóc láttán. Ma 4 hónapos :) így a mamavédőnéni engedélyével felszerelkezve múlt héten már elkezdtük a kóstolgatást. Hát...eddig nem volt átütő sikere se az almának, se a baracknak, se a sütőtöknek, se a paradicsomos krumplinak, se pedig a gyümölcsös tejpépnek... Khmm. Nem lesz könnyű!

Este van. Negro valamit erősen ugat...a múlt héten egyik este addig soha nem hallott akkordokban nyomta a kutya bluest, így kinézett apa. A szerenád tárgya egy békázó gólya volt, aki méltóságteljesen szelte át az udvart :) Pizsiben kint toporogtunk a teraszon, és lestük. Negi nagyon be volt tőle tojva, bár mi is felszisszentünk, amikor ránk kelepelt. Testközelből, fenyegetően... Ennek ellenére nagy élmény volt na, és kicsit büszke is voltam, hogy PONT hozzánk jött vacsira.

Anya jövő héten nyugdíjba megy. Közeledik. Az emlékkönyv úton van, már sokan írtak bele, de sajnos szembesülnöm kellet sok arculcsapással is, mert olyanok akikről tudva tudom, hogy anyu pluszban is foglalkozott a helyzetükkel...most hátat fordítottak a kezdeményezésemnek. Mindegy, aki ír bele az szeretettel teszi, és ez a lényeg :) Remélem örömet okozunk, bár még fogalmam sincs hogy hogyan kerül majd hozzá. Valami különleges kellene arra is...szemem előtt felvillant egy babakocsis "felvonulás" az egészségházhoz...de aztán el is vetettem, mert ez a falu sajnos nem nyitott mostanában semmire. :( Éppen ezért motoszkál a fejemben hogy tenni akarok, tenni kellene érte, a közösségért, a közösségi életért...képviselőként.

De aztán jól el is vetem az ötletet, mert nem érzem magam odaillőnek.
Maradok lelkes lokálpatrióta, az a biztos!

rohamok

Ma NINCS jó napom.

Akkor meg minek írok...?

Megkönnyebbülni vágyom.

Nem tudom, hogy hormonok játéka-e vagy egyszerű öregedés, de sokszor belegondolok, hogy ha én lennék az anyám, utálnám magam.

Szeretem a rendet. Nem azt a steril, pormentes, élére vasalt potpurri illatút...(nem török ilyen magasságokba), én beérem a porszívószagú, szabad ülő- és lépésfelületet hagyó, majdnemmindent a majdnemhelyére tevővel.

De ezért harcolok. NEM bíííírom, amikor őt pár kisasszonycipő hever a sarkig tárt cipős szekrény előtt hason, háton, oldalt...., kiakaszt ha a nagy játék után a jelmezek borítják vastagon a kanapét a harmadik kérelem után is. A frász kerülget ha a gyerekágy felé vezető úton talpam alatt LEGO reccsen, vagy éppen plasztik dino segít újragondolni a lúdtalpamat...nem hiszem hogy sokat kérek, de azt viszont sajnos már sokszor. A játékkal a felfordulás karöltve jár, és ez így a jó VISZONT kedves szülőtársak tán egyetértenek velem abban, hogy nem egészséges még kedden is a szombati kupit kerülgetni a gyerekbirodalomban.. Magamnak is sok vagyok, de lényegében ha nem kellene minimum ötször utalnom arra, mit szeretnék...könnyebben szabadulnának a delikvensek is.

A mai konflikt is a fenti témakörben zajlott. Röviden...három gyerekkel bevettem a szobát, én Imi cuccait pakoltam, Eszter a sajátjait rakta miután "kisegítettem" a felső polcon heverőket rejtekükből. Ment is, míg meg nem unta, ekkor jött a hiszti miszerint: - ...de nem éééén szedtem ki a ruhááákat...! Nem számoltam (mert a vörös köd egyre sűrűbbre ereszkedett) de ha harmincszor nem kántálta el ezt az EGY mondatot fejhangon az ágyon ülve akkor egyszer sem... Próbáltam én szépen, hogy leendő anyukaként jó kis gyakorlat ez, meg hogy  a ruhákat könnyebb lesz megtalálnia...hiába. Amikor mobillal megörökítettem őt a későbbiekre saját magának, eljött a csúcspont. Visííított. Pofozni nem akartam ...bár tudtam volna..., kéznél volt egy pohárnyi víz. Abbahagyta...átöltözött...bepakolt.

...én meg takaríthattam el a tócsákat a padlószőnyegről.

Nem  vagyok rá büszke, ha úgy is tűnik...inkább szomorkodom, hogy mit rontottunk el. 

Túlszerettük? 

Alulfegyelmeztük? 

Nem tudom mi vár ránk még az évek során, de néha kicsit félek...

Imifiú kiskamaszodik. Ő mégis kicsit könnyebb eset, mert benne több a -ha lehet így fogalmazni a többnyire liberális elvű nevelés mellett- tisztelet. Ha kérünk valamit, előbb ugrik mint a huga... a tarsolyában is tizedannyi kifogás van csak a maga mentegetésére...mégis sokszor összeugrunk. Legtöbbször reggel, amikor sietni kell. Időben kel ..már csecsemő kora óta, de elhúzza a reggelit, öltözést...és szinte nincs olyan nap amikor az utolsó pillanatban ne jutna eszébe valami fontos mondani való. Persze ilyenkor az én fejemben már kattog a stopper hogy menni kell, és szuszakolom kifelé a bicaj irányába... ez feszkót generál benne és bennem is. Délután meg újra megállapíthatjuk röhögve, hogy nekünk ez már csak így megy.

Emmával nincs gond, bár hál'égnek ma ő is pöppet szenzitívebb hangulatba került...vélhetőleg a körülmények áldozata lett :)

A lényeg a lényeg...sajnos még mindig ott tartok, hogy Thomas Gordon elvei helyett, Gordon Ramsay habitusa lett a sajátom.

Kitekintésképp: a Húsvét elmúlt. Anyut megszülinapoztuk egy jól sikerült, 6,6 kilós Egészségház tortával.

Nagy volt a meglepi....remélem a másik is hasonlóan ütős lesz amit a nyugdíjba vonulásra szánok.
Imiapu ma volt az utolsó CT-n elvileg, miközben a holnapi technikusi szóbelijét várja és munkahelyet is vált. Ez így nagyon tömény hirtelen...de ha zajlik, akkor rendesen tolja neki.

Most megyek inkább, a gyerekek már alszanak, a vizes ruhák kötélért kiáltanak...

7köznapok

Be kell ismernem bármennyire is fájdalmas az őszinteség: ...az aktív blogolás jelen családi életszakaszunkban kivitelezhetetlen. Gondolatban többször bejegyzek a beépített táramba ezt-azt...hogy aztán ugyanazzal a lendülettel töröljem is mire végre előttem feszít a felület ...
Mostanában sok minden vagyok amit nem szeretek...ez gyes betegség :/ Türelmetlen, órafüggő, szétaggódós, túlnevelős, lepisszentős, egy ahával letudós...tanulnom kell még mindig a háromgyerekűséget, mert nem igaz az, hogy ahol kettő van, ott a harmadik észrevétlenül felnő. Nagy tévedés! Észreveszi a változást minden egyes élőlény a kompániában...ideértve természetesen a loncsossá vált kutyát, a figyelemhiánytól vemhességbe menekülő macskát, sőt még a gyarapodó pókállományt is a sarkokban, nem beszélve akkor a sapiensekről. (Negrónak egyébként ígéretet tettem, hogy az április az ő szépüléséről fog szólni...)
A megfelelésre való törekvést nem szabad azonban feladni, mert sajnos szaranyának lenni is éppoly melós mint időnként felvillantani a bennem rejlő értékeket, így aztán mégiscsak ésszerűbb a társadalmi normák mentén haladni, mint szembepisilni a széllel.

De maradjunk az aktualitásoknál. Ma apánk végre befejezte a polgi kerítését...egy vállalás hát letudva. Imifiú segédkezett neki, megfelelő bérezés ígérete mellett ugyan, de lelkesen. Eszter -akire egyre jobban illik a korábban csak heppből odapöccintett akaratgombóc jelző- minden erejét bevetve igyekezett részt venni jelenlétileg a projektben...mivel azonban a szimpla talponállást sehol nem honorálják...némi festést rá is bízott apjuk. Közös munka gyümölcse lett hát a szép deszka fal, mely segít a következő hónapunk financiális döccenőin átevickélni. Mert anyagilag ugye még mindig nem könnyű...észrevehetően nem akarnak bennünket éhen veszejteni odafent, mert mindig akad egy kis pénzfröccs hol jobbról, hol balról...de csak pont annyi amennyi ippen betakar mindent, egy centtel se több :) Nem is gondolok előre az immáron két főnyi beiskolázandónk anyagi vonzataira... bár nagycsaládosként a könyvek ingyé' vannak! ;)
...ceruza és nadrág nélkül azonban a könyv mit sem ér :) Az a  reményem hal meg utoljára hogy egyszer ránk is hull majd az aranyeső...

A tavasz megérkezett, az óra is előreszaladt hatvan percnyit...de nem úgy a legkisebb Véger aki a tekergetés dacára ugyanúgy ötkor kezdené a napot ha hagynám. Miután azonban kitartóan szuszogok mellette a sötét szobában e hajnali órán...jobb híján (mozgásképtelensége és időszaki kommunikációs korlátozottsága okán) mellettem marad, és felveszi az alfába hajló rezgéseimet. Kisasszonykánk egyébként egyre többet mosolyog, azonban a hangulat ingadozások vételére piszok éles receptorai vannak. Meg szerintem másra is...adódik ez zsenge korából, amikor még olyan közel a kis múltja, ahol a nagy egység részeként minden titkok tudója volt... Ezoterikus dolgokban nem vagyok szakavatott, de az biztos, hogy ha a csecsemők beszélni tudnának, akkor naphosszat tátott szájjal hallgatnánk őket összekulcsolt kézzel, szipogva...

Anya egy hónap múlva nyugdíjba megy. Nem tudom milyen érzésekkel van ő igazán ezzel kapcsolatban...csak azt látom rajta hogy várja, de ő a félelmeit mindig is jól titkolta. Ez mindenesetre egy újabb állomás...

igény

Konkrét igényem lépett fel arra, hogy ide kanyarodjak már végre. Mi lesz így a nagy családi krónikálás sorsa, ha magam is két kézzel hányom ráa fittyet?! A  tavaszi verbális fáradtság legyőzetett, itt vagyok.

Telnek a hónapok. Ennek jelenleg leg-atomisztikusabb mérője Emma, aki pénteken betölti a harmadik hónapot. Nem semmi a kiscsaj, mind méretét mind pedig az egyebeket tekintve. Pár napja azzal örvendeztet bennünket, hogy hosszan hosszan alszik este 8 tól hajnali 4-5 ig ami nagy királyság kisgyerekes körben...remélem a fogzás mint olyan nem kavar bele mostanság a törékeny jólétünkbe. Harmadik gyerekesként némely dolog könnyebben megy. Harmincöt felettiként már nem vagyok ugye annyira fitt és üde mint huszas éveimben, így amit nagyon akarok az többnyire úgy is van :)  Emma eleinte mellettünk aludt, de jó egy hete próbaképpen bemutattam neki a kiságyat... - Nézd kismacsek, ez miattad lett  ide szállítmányozva az nagy Budapestről avégett, hogy rendes dedhez méltón ebben várd az álmot, és ne szüleid fekhelyét keskenyítsd. Mivel nem csatlakoztunk a cicista aktivistákhoz, így a tápszeres kábulat a barátságos rácsok közt is érhet...jóéjt!
Azóta ott szunnyad :) . Ma reggelre már "fejtetőre is állt", teljes fordulatot tett az éj leple alatt, és amikor köszöntöttem, széles fogatlan imádat volt a jutalmam. Amikor nem egy kis hisztigép, akkor egy cukorfalat ez a nő (is), akárcsak a testvérei akik viszont kamaszos hullámzásba kezdtek. Egyetlen dolog amiben nyilvánvalóan megegyeznek, az a húguk iránti rajongás. Verseny van abból is hogy ki vegye fel, ki vetkőztesse, tegye (szigorúan folyékony témakörben) tisztába...pffff, nem egyszerűek amikor egymással trollkodnak. - Anyaaaaa, az Imikeeeee, Anyaaaaa az Eszteeer...! Napi szintű műsorszórás van a Hogyan csináljam ki a testvéremet c. antikulturális műsorból, és ezzel könnyen elmérged a helyzet a nagy családi idillben, és ekkor decibelrengető helyreigazítást kell sajnos szülőileg alkalmaznunk. Persze hosszú távon ez hatástalan, mert ha éppen nem szent a béke, akkor hidegháború van...szinte bármi miatt (én székem, te széked; pakolj TE össze, ne utánozz-csináld máááár, ne edd meg-edd meg, menj már-gyere már...). Jojó az idegekkel a javábó, de bírjuk....még.
Apánk jelenleg több szálon futtaja a projektjeit (míg én egy vastag gyes-es szálon araszolok előre/hátra nap mint nap... ) . Lassan befejezi a technikumot, közben a polgármester kerítését is..., nomeg szalagfűrészeket gyárt a semmiből, és ládákat is megrendelésre... Ezermester...mondtam ezt már párszor, mellette én csak házvezetőnő lehetek :)
 
A hónapok telnek mint mondtam, közeledik Eszter szeptembere. Az iskolát már javában kóstolgatja a szervezett alkalmakkor, egyenlőre tetszik neki. Tetszik, de nem lelkes. Majd meglátjuk, a lényeg egyenlőre hogy a kisbarátnővel (Jella) egy osztályba jusson, a többi meg majd úgyis jön ha kell ha nem...
Imi másodikja is hamarosan befejeződik. Egész jól megy a gyeröknek...de persze egyenlőre ne vonjunk le nagy következtetéseket, majd talán a harmadik osztály megmutatja, miből lesz a cserebogár. A matek imádata még tartja magát, tesin meg már kiütközik a termetbeli hátrány, ezt igyekszünk csillapítani. A gének ellen nagyon nincs mit tenni, az lenne a furcsa, ha 30 kilóval libbenne köztünk. Nem vagyunk aprók, na és itt nem csupán a babahájra gondolok...khmm.
Egészségileg éppen csitu van. Túl vagyok egy három hetes hólyag kanosszán...remélem hagy pihenni egy darabig. A gyerekek köhögése mit sem törődik a köptetőkkel, mézzel, hagymával, menthollal...majd a nyár kikezeli, addig meg vesszük szorgosan a papírzsepit, és a gyümiket. Emma a hozott energiáival és földöntúli védelmével sikeresen küzd lassan három hónapja a sorozatos infekciók ellen...eddig orrszívással sikeresen orvosoltam minden (felső légúti) gondját.

Jajj, megyünk nyaralni. A kisebb kedvezmények mellett ez is a nagycsaládos lét egyik előnye. Az Erzsébetes programzattal mi is eljutunk idén 6 napra Siófokra. A teljes ellátás ígérete 15 ezerért nem csekélység, de mint anno Göd esetében, itt is igyekszem majd nyugtával dicsérni a napot. Az, hogy a Balaton a lábunknál fog heverni, már fél siker...innentől az égiekre bízzuk az extrákat (úgymint időjárás, egészség, közhangulat...).

Mennem kell, mert aprónép három órányi babakocsis szunya után enni vágyik...
Szép napot!

két hónap kellett

...hogy újra blog közelbe jussak. Kertelhetnék, de nem volt soha olyan önfeledt negyedórám amikor csak erre figyelhettem volna. Most a nagyok a gyerekszobában tombolnak, Emma nyügi és apja kezében szunnyad, gondoltam ideférkőzök...

Eltelt két hónap.
Hullámok vannak. Van olyan nap, napok, hét...amikor klappol minden, abszolút kompetensnek érzem magam a gyerekeim között, a bébi mellett de aztán jön egy-egy olyan nap mint a mai, és pár emeletnyit beomlik a kártyavár. Ingatag vagyok. Azt hittem, hogy nagyon ügyesen sikerült egyedül feldolgoznom a kórházi stresszemet, de ezeken a felhős napokon előjön minden para. Féltem a gyereket, figyelem hogy jól fejlődik-e...és ő meg olyan mint egy kis indikátor...jelzi hogy milyen passzban az anyja. Amikor könnyed, vidám, laza tudok lenni akkor ő is nyitott és mosolygós...de egyéb esetben inkább rám sem néz. Biztosan nem szép színű ilyenkor az aurám, és kevéssé vagyok vonzó jelenség neki :)

Egyébként Emma összességében nagyon nyugis, bár két ekkora gyerek mellett nem kis feladat újra 101%-ig odatenni magam. Fél lábbal vagyok a konyhában, fürdőben és a lakás többi részében...mert a baba az első. Sokszor a legkisebb négyzet meghódítása is kihívás, van hogy a pihenőszékben nyugvó gyerekkel a hónom alatt vágtázok a wc-re, hogy a fajanszon érjen a végső inger...utólag Emma bocs ezért, de ebben szerintem a legtöbb babának része van. Az anyák ebben a baba életszakaszban nyolc kart és nyolc lábat kellene hogy növesszenek...egyéb esetben repedések keletkeznek a rendszeren.
A tesók nagyon szeretik a csöppet még mindig :) Eszter vetkőzteti, pelenkát kukkol, és kiszolgál ha kell, Imi gagyarászik, szórakoztat és felügyel...jó hogy ilyen nagyok. Nem tudom meddig lesz még kaland nekik a nagytesóság, de meg kell élni minden pillanatát!

Mindeközben odakint tavaszodik. Amíg Pécsen voltunk mi bezsuppoltak, gyakran fohászkodtunk, hogy csak addig ne nyissák ki odafönt a frigót, míg mi a hegyekben kell dekkoljunk, mert hogy menne így a látogatás... Könyörgésünk annyira erősre sikeredett, hogy a mai napig nem volt tél. Azt az egy hetes, éppencsakhogyhavas időszakot nem nevezném ki a leghidegebb évszaknak. Csak remélni tudom, hogy a március és az április már az elvárásoknak megfelelően fog viselkedni, és joggal várhatjuk a tavaszt.

Nem vagyok pozitív na. A kórházban ülve, a karácsony és szilveszter felett ellavírozva annyira bíztam a 2014-es év létjogosultságában, megidealizáltam hogy minden milyen jó lesz ha egyszer hazaérünk... Nagy bajról szerencsére nem számolhatok be, de a gyönyörtől sem vagyok elszállva ha jó mélyre nézek. Most azon gondolkodom, hogy meg tudom-e fogalmazni konrkétan mi a kínom...de igazán nem, bár valószínűleg nem a legjobb napomat választottam ki arra, hogy ismét megjelenjek ezen a felületen. Labor körülmények között éltem 5 hónapig, szűrten érkeztek hozzám az infók, most meg töményen jön minden...vissza kell rázódni, meg kell tanulni újra feldolgozni, elengedni, felülkerekedni...többfelé figyelni. Nem kis feladat :9

Azt gondolom ebből a mai szánalmas hangulatból elég ennyi az utókornak, legközelebb fényesebben érkezem!

képek

Utolsó kép együtt

Első kép Emmáról

akutban, babával, kevesebb csővel

felálltam

első kép a háromról :)

először pólya nélkül

megöregedve egy kisdeddel a karomon

ideértem

...de nem volt könnyű.
Itthon vagyunk.

A hosszú hosszú benti hónapok alatt annyiszor elhatároztam, hogy megírok mindent ami kikívánkozik. A sok keservet, a kevesebb jót, mesélni való apróságokat, a babavárás extrém csodáját, de a vége felülírt mindent. Elolvastam az utolsó bejegyzésemet, ami december 27.-én született...és akár lehetett volna az utolsó is.

Aznap annyi minden történt. Meglátogattak először Pécsen Heniék, és aztán ugyanazon a napon Mimiék is, hogy még lássanak nagy pocakkal. Mintha tudták volna.

A 37.héthez közel már minden napra úgy virradtam a patológia 107-es kórtermének balszélső egyes ágyán (ami hetekig az otthonom volt) hogy - talán ma! Inkább vártam, mint féltem a pillanatot, még aznap is amikor megkezdődött. A nagy meglepi látogatások után este a vacsi-fürdés-Édesélet-GraceKlinika rituáléja után nem tudtam elaludni, és egyre csak nyüstöltem Turbo csiga racinget a telefonomon. A hasam egyre konkrétabban és kitartóbban fájt, de volt már ilyen korábban is...és egyébként sem szenteltek nagy figyelmet azon történésemnek, hogy két napja nyákdugótlan vagyok.
Aztán már nem volt jó sehogy, izgulni kezdtem, gépre kértem magam, és az NST egyértelműen mutatta ez inkább valami mint semmi. Dokit hívtak, megvizsgált, véreztem, irány a szülőszoba. Szegény szobatársaim győztek kapkodni, pakolni míg én Imit hívtam hogy jöjjön de LASSAN mert nem bírnék még érte is aggódni miközben leszakad a derekam.
A szülőszobán ismét gép, ismét fájások, apa megérkezett, levette a nyakláncaimat a műtétre való rutinos rákészülésben és szorongattuk bőszen, nagy izgulóban egymás kezét, hogy mindjárt jön az Emma :) A hetek alatt, agyban kiválasztott orvosi gárdám volt jelen ezen az éjjelen, és a drága dokinő (Hantosi Eszter) a szokásos laza poénokkal oldotta a kézzel markolható feszkót. Ukáz: - várnunk kell kicsit még a véralvadásgátló szuri miatt...nomeg érezze az a gyerek, hogy születés van folyamatban! 
Nem is tudom, hogy mikor mentünk végül műtőbe .... kiestek dolgok. Emlékszem, hogy toltak, lifteztünk, néztem a plafont, uralkodtam a félelmemen és kaptam egy búcsúcsókot a műtőajtóban...

A műtő félelmetes volt mint mindig. Nyüzsgés, idegen szagok, arctalan maszkosok, műszerek sora... mindegy. Uralkodok a félelmemen. Gerincszuri, zsibbadás, leplek, kikötözés kipipálva...várom a metszést, a gyereket, a sírását, az én örömömet... húznak (mint mindig) nyomják (mint rendesen) mintha beszorult volna...de végül kint van. Még láttam amint elviszik a szépre nőtt kis fekete buksit...meg sem mutatták még amikor azt hallom: ...szétment az uterus...tele van a szívó! Még mindig bátornak igyekszem maradni, némiképp elnézést kérve fejben a hülye szakadós méhemért....de ez már korántsem megy könnyen.

Maszkot kapok, és filmszakadás.

Következő "kép" ...mihez igazán nincs is kép, csak a beazonosított hangok. Imi és a doktornő. Én fekszem, rólam beszélnek, fáj a hasam, szomjas vagyok, hol a gyerek. Csak erre gondolok, ebből a körből kilépni nem tudok. Nyugtatnak, jön a csillapító...csak egy korty vizet...a baba jól van 3600gr 49 cm.
De én csak kántálom...fáj...vizet...gyerek!?
A doktornő elküldi Imit enni...filmszakadás.
Amikor újra jön, már tudom hol vagyok. Akut szoba legakutabb sarka. Gépek pittyegnek, oxigén, vér, infúzió folyik... Imiapu jön, a szeme kisírva ...mi a baj? Fel sem fogom, hogy egy sima császárnál nincs ennyi madzag. Méhem nincs, vérem alig. Innen kell indulni felfelé...

Nehéz róla írni még most is. Tele gombóccal a torkom. Elmeséli...illetve csak félig a másik felét leolvasom az arcáról...majdnem ott maradtam. Több órát várt rám az ajtó előtt...azt hitte hiába. Nagy vérzés volt, plac.praevia helyet plac.percreta, ami "felette" a méhfalam egy részét, benőtte a hólyagot. Szerencsés vagyok, ezt sikerül éreznem is egy ideig, de aztán kimerülök. Sok vért kaptam, gyenge vagyok, sok a cső....lassan fogynak el. Egyik nap egy drénnel, másik nap egy centrálvénával, harmadnap egy branüllel kevesebb. A gyerekágyra csak a katéter jön velem...megkeserítve a hetemet. Elakad, beakad, lehetetlenné teszi a baba felett érzett örömet. De ez is elmúlt. Mindenesetre azt tudom, hogy a wc-zés öröme méltatlanul elfeledett, lebecsült és kiközösített...pedig nagyon rossz érzés úgy létezni napokig, hogy nem vagy ura a hólyagodnak, nem ülhetsz le csendesen lamentálni a legkisebb négyzetre magadban, magadnak. Zakkanás közeli érzéseket generál. Még annál is rosszabb, mint amikor az akutban arra vársz, hogy megmozduljon a bensőd, és legalább egy kósza szélgalamb hagyja el a paplanalját. Nincs is nagyobb irigység abban a pittyegős csendben mint ha a szomszédod szellent egyet könnyedén. Hihetetlen, de igaz!

A gyerekágy eltelt. Örültem, hogy a halálsornak titulált akutból kiszabadulhattam az életbe...de már nagyon haza akartam menni. Nehezen sikerült. Először rám kellett várni, aztán Emmára...nagy nehezen jan.7.-én elhagytam Pécset. Október 31 óta először.
Félelmetes volt. Most már kezdek beleszokni és megnyugodni. Kicsit még tropa vagyok, teherbírásom semmi de igyekszem épülni. Emmabab' szépen gömbölyödik, tejel és tápol egyszerre, de emiatt most nem is aggódom...volt itt aggódni ok elég.
Igyekszem visszailleszkedni, igyekeznek visszailleszteni. A gyerekek nagyon lelkesek baba és anya téren is, én még sokszor nem hiszem az egészségem. Eszter esténként szorongva alszik el...lehet hogy attól fél, mikor megyek megint valahova...annyira sajnálom szegényt. Két napja velünk durmolnak, így öten vagyunk egy kupacban terápiás jelleggel. Mert most így jó nekünk.
Imikém nagyfiú, rajta nem látok egyenlőre semmit...talán könnyebben megértette, feldolgozta...remélem. Imiapu nagyon fáradt, emiatt is jobb az együttszunya, így nem kell átmennie a nagyokhoz ha hívják. Anyuék is kimerültek, főleg apu. Anya a hátán visz mindent és mindenkit....én nem tudom honnan van benne ennyi erő, de remélem nem fogy el még egy jó darabig.

Nehéz volt ez az öt hónap, befelé fordított. Változtam, talán javultam kicsit. A lelkem még ultragyenge ugyan, de ami erősödött az a hitem. Ha csak azt nézem: nem véletlen, hogy Pécsre kerültem...és hogy végül ott maradtam. Vigyáznak ránk, és ez nagyon jó!
Nehéz volt. Sokat sírtam hangosan a zuhany alatt - az egyetlen helyen a wc után, ahol egyedül lehettem, kérdő tekintetek nélkül-, jegyzeteltem a gondolataimat a telefonomba (amit sikerült ki is törölni itthon gyorsan...) Mesélhetnék még, és biztosan elő is fog jönni majd még pár dolog, de e lényeg, hogy visszanézve megérte. Itt van a legkisebb ugrifüles, és mindjárt ennie kell :)

Amint tudok, jövök.

elöljáróban

“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan akarsz élni. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.” (Szabó Magda)