infekcijjó

Mindegyik gyerek köhög. Csodás évkezdet. Ebben a szokatlan télben totál kivédhetetlenek a jobbnál jobb fertőzések. Volt itt már családi, többkörös hasmars decemberben (még az ünnepi nagyzaba előtt), bőséges papír zsepkendőzés januárban és éjszakai hagymaparádé nyitott ablaknál...szinte havonta. A feltünően NEM hideg tél áldása ez, az alkalmazkodási folyamat pedig igencsak döcögős.

Megvolt a félév. Már csak cca öt hónap iskolai hajcihő van vissza a nyárig. Eredményeket tekintve panaszra nincs okunk. A gyerekek nagyon szépen teljesítettek. Esztert ugyan még csak ezzel az általam nem szeretett feleletválasztós/aláhúzós módszerrel értékelte a tantónéni, de így is levágható hogy egyenlőre minden ok. Az íráskép egy kicsit kajla...nem igazán lányos...ezt látom én is de a lelkesedés naaagy. Olvasni basszus már most nagyon szeret, remélem ez nem fog változni. A szobájukban folyvást tomboló harci helyzetnek is ő az okozója a szanaszét heverő könyvekkel, papírokkal, tollakkal. Ír olvas, ír olvas....hivatalnok lesz tuti!

Imi bizonyítványa is nagyon szép lett a két négyes híján csupaötössel. ...de ő irtózik az olvasástól, és emiatt aggódok is eleget. Neeem az a legnagyobb baj, hogy nem fog nagy, történelmi ihletésű regényekből, vaskos verseskötetekből, kalandregényekből élményekhez jutni, profitálni (bár ez is elég nagy bibi...) hanem az, hogy az évek múlásával az önállóan feldolgozandó majd bessssggelendő tananyagok mennyisége vészesen nőni fog, és nem lesz elég amit az órán hall... Veszélyben érzem a tanulmányait na. Vélhetően nem kellene ennyire rápörögnöm a dologra...illetve mégiscsak, de lehet hogy sokkal pozitívabb jövőképpel a fejemben. Most ott tartunk, hogy minden este olvas nekünk hangosan....komolyan mondom, hogy olykor sírni tudnék mikor hallgatom...már bocs fiam. Javulás még nem mutatható ki...de nem adjuk fel, bármennyire is nagy ellenérzésekkel is viseltetik iránta a delikvens.

Emma szinte szalad, a lakást teljes méretében uralja. Ajtókat kell csukni a kis zsivány előtt, mert mindenhol akad dolga, pakolni valója. Sokszor nagyobb szórást csinál mini létére a nappaliban mint a tesói. (Az "Éva szívem Éva..." című zseniális népzenei szösszenet "terítve az alja" szófordulata gyakran felrémlik ilyenkor előttem. ) Karattyol, tegnap kimondta tökéletesen hogy apa. Látni kellett volna a zuram arcát amikor a szó mellé megkapta a  tizenegy fogú vigyort, és a csillogó tekintetet. :)
...ennek ellenére nagyon anyás a lány. Alig tudok elszökni olykor ha dolgom adódik. a tegnapi maratoni iskolai szmk alatt apjuk szerintem hatszor leizzadt a három gyerekkel...bár be nem vallaná. Elmondása szerint a kiscsaj ingajáratban volt  a nappali és a bejárati ajtó között...vélhetőleg engem keresett husika. Márciusban pedig el szeretnék menni több órára mellőle, amikor egy író-olvasó találkozóra megyek anyuval és Zsabuval Npestre. Lorna Byrne jön...menni kell. Az ő könyve volt az ami tavaly januárban...az utolsó kórházi etapomon annyit segített. Sokszor eszembe jut a kórház...érdekes, hogy minta valami függöny mögül jönnének az emlékek. Nem merek elmerülni a hozzájuk fűződő érzelmekben...

Nnna, most megrázom magam és folytköv. Még van itt dolog nemde ? :)

tegnap hajnali bejegyzés hoxára

Basszus....most ébredtem egy rémàlomból. A pàrizsi merénylet generàlta trauma szülte az biztos.
Fegyverropogàst hallottam. Gépfegyverét, ütemesen, megszakítàsokkal. Kiszaladtam az ajtóhoz...de màr a mi kapunkat tépték fel. Oltàri pànik tört ràm h.esélyünk sincs. Semmire.
Ezzel az érzéssel riadtam és konkrét testi fàjdalommal a félelemtől.
Szörnyű lehet ott élni ahol ez a veszély valós.. :(

Ehhez kapcsolnám az idézetet amit pont ma reggel találtam Lorna Byrne-től...

"A szeretetet az érzelmeinken keresztül érezzük. Az érzelmek felkavarnak bennünket, ezzel segítik, hogy a bennünk lévő szeretet – melyet esetleg igyekszünk féken tartani – kiáramolhasson. Sokan közülünk minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne kavarodjunk fel belül, ne érezzük át ezt az együttérzést. Úgy határozunk, hogy amennyiben egy esemény személyesen nem vonatkozik ránk, akkor nem kell, hogy megérintsen minket, úgy sincs hatással az életünkre. Ez azonban nem így van! Ha nem engedjük át magunkat bizonyos érzéseknek, mint amilyen az együttérzés, illetve az embertársaink – akár idegenek iránt is – érzett szeretet, egyre kevésbé leszünk emberi lények, és eluralkodhatnak az olyan érzések, mint a gyűlölet vagy a harag. Hűvösebbé válunk, még azokkal szemben is, akikkel törődni szeretnénk.”

haj jajj

Ooolyan jó lenne egyszer kétszer bekukkantani más családok életébe hogy vajon néha ők is megőrülnek e egymástól... Vajon ott is van esti rituálé ami egy napi szintű véres küzdelem? Könyörögnek-e ők is olyan témakörökben minthogy - mond meg mit szeretnél enni, menj fürdeni, pakolj be, moss fogat, menj feküdni?!

Pfúúú. Gyenge az idegrendszerem így tél végére. Roborálnom kell magam testileg és lelkileg is...illetve csak kellene. Fogalmam sincs ugyanis hogy miként lássak hozzá. Vessetek meg érte de jól esne pár szabad óra...és szerintem nekik is felüdülés lenne mind a távollét tőlem, mind pedig a visszatérés. Huhh...nem egyszerű. Apu gyenge idegállapota miatt ugyanisaz odapasszolás almás. Minimális az az idő amit kibír a vircsaftból. Régen heti szinten többször is ott aludtak a gyerekek, és ezalatt mi ketteseben lehettünk (és furcsállhattuk félszegen, hogy milyen rossz a csend), de ez már a múlté. Másik mama sincs most jó eü.passzban, de náluk több családforma él egy házban így nehéz alkalmazkodni mindenkihez. Nem akarom hogy útba legyenek...

Szomszéd néni azt mondja, hogy ez a legszebb időszak...ez fog majd hiányozni később. A szimbiózis...az együtt. Lehet. Sőt valószínűleg igaza is van....de ennek ellenére nem hiszem továbbra sem hogy ez így ebben a formában jó. Szülői szint mellett van egy párkapcsolati is, ezt sem szabadna elfelejteni....mert ha elfelejtődik, talán beroggyan a családi kaptár.


Írtam múltkor hogy nyakunkon a félév...na, most épp nem vagyok happy, mert a hónapokon át csillagos és sima ötösökkel operáló gyerekem a legnagyobb és legütősebb dolgozatra jegynek egy négyest bírt felmutatni matekból. A mérgem nem a számnak szól félre ne értsetek.... csak annak, hogy konkrétan ellébecolta a dogát, nem figyelt oda úgy ahogy szokott.
Persze nem fogok kollabálni ha a bizonyítványban eggyel több jó lesz a "jó" minősítés...csak sajog a szívem a elvesztegetett lehetőségért.
Kezdődik nála erősen a tunyacsáp korszak...azt hiszi hogy csettintésből megél a suliban és tanulni időpazarlás. Egyre nehezebben, de még befolyásolható...és alacsonyabb mint én :) akár egy jól irányzott anyait is bevethetek (idejét sem tudom persze mikor volt ilyenre példa utoljára). Pre-teenager...ahogy egy, az újvilágban élő baráti kisfickó definiálta magát... nem egyszerű kor.

Beteg vagyok egy ideje. Lehet hogy ez is nyomja a hangulati mutatóimat a béka alá. Folyamatos orrdugulás, torok kínok, nyirokcsomó duzzanat...fincsi. Még nem mentem dokihoz, mert nem vágyom egyenlőre az antibio-ra hiszen így is kihalóban a bélflórám, de lehet hogy nem úszom meg az 1000-es cévitaminnal és ezüstkolloidos kúrával...

Hétvégén már tartott a kór bennem amikor Emma első szülinapjára készültünk...talán ennek tudható be amit tettem. Miközben alig láttam a takonytól, ránéztem a csöpetre, a kis gumicopfos pálmájára (amit annyira utált, hogy ha meglátta a gumit, már menekült) és megszületett az ötlet: levágom csinosra hogy szép legyen a bulira.
Elég annyi erről, hogy nem kellett volna. Khmmm. Remélem gyorsan nő a babahaj, mert addig majd folyton magyarázhatm, hogy a gyerek elöl miért Beatles stílusú Sinhead O'Connor...hátul pedig egy itt ragadt NDK-s focista a 80'-as évekből. Gáz lett nagyon, bőgtem is...de Emma cuki volt, ő nem sírt csak kapálódzott...ezzel is segítve abban hogy mág véletlenül se tudjam egyformán szarul lenyírni mindenhol. (Maradt így formátlanul...)

A buli jól sikerült.
Judit....utólag is köszönöm most bónuszban a lagzira szánt hajpántot. Jó szolgálatot tett...lett tőle lány formája a gyereknek.

:)

szeeerda

Sokkal nehezebb betartani ezt az ideérős ígéretet mint gondoltam.
Emmával bevett napirendünk van, és az esetek többségében eléggé anyafüggő a kiscsaj, úgyhogy ha géphez ülök netalántán...egyből az ölembe kéretőzik és pakol amit ér. ...ezzel vétózva meg persze minden kétkezes tevékenységet, így a mennyiségi írást is...

Telnek a napok, január dereka köré csavarodunk lassan, de a télnek itt még nyoma sincs csapadéki szinten. Szerettem volna havat mutatni Emmusnak...de erre eddig esélyem sem volt. Csinált már durva dolgokat pár éve a március...azért remélem idén ez elmarad. Ha február lecsengett onnantól már tényleg a tavasz jöjjön mert március az nekem MÁR-cius és én eszement tavaszvárásba kezdek idebent. / Röpke lepke száll virágra zümmög száz bogár :) /

Közeleg a félévi bizonyítékok begyűjtésének ideje is . Még abban a korban vagyunk, ahol igazán szerencsére nincs félnivaló. Előre rettegem a kamaszkort...hogy fogom feldolgozni az enyémnél is nagyobb léhaságot...

Emma két napja már az udvart is bevette gyalogszerrel :) Délután amikor nagytesók itthon vannak és bevethetők némi szittelésre ráadom a kisbakancsot és usgyi. Kérdés nélkül döcög az ajtóhoz és várja a kibocsájtás pillanatát. Olykor ugyan még négykézlábas előrehaladással próbálkozik kint is egy egy segretottyanás után...de olyankor ott van egy mindent látó szitter aki hónaljon kapja és mehet tovább a móka. De hogy ezek a nagyok hogy össze vesznek a kicsin....elmondhatatlanul idegesítő. Ki vezesse először, kicipelje ha kell...én azt hittem hogy ilyenkorra ezek a durcák, feszkók és egyéb idegrostzabáló tevékenységek megoldódnak a korral...de nem. :( Tényleg minden kornak megvan a maga szépsége.

Más. Jövő ilyenkor már dolgozok valszleg. Hú...elképzelni is nehéz...szívesen maradnék itthon még egy évet, de a GYES összegileg erre sajnos nem hatalmaz fel. Emma anyuhoz vándorol míg ovi nem indul...ovi....hiszen most született! Furcsa lesz megint visszailleszkedni a gépezetbe...főleg hogy azóta szinte minden munkatársam elment és újakkal teli az intézmény. Mindegy...ez a jövő év gondja lesz...csak sokszor beleborzongok ha előreszaladok kicsit az időben.

Nem megy ma könnyen az írás, szét vagyok szórva. Megyek, összeszedődni!

A U T O

Igen, így röviden...ennyi az ami visszahozott a bloggerek közé :)
Tegnap ugyanis Emmalány kimondta első, fenti hangzatú szavát miközben az ablakban állva, az utcát vizslatva testvéreit vártuk haza. Tüneményes volt, és oltári szuper érzés!

....ekkor villant be újra, hogy talán nem kellene elhanyagolnom a családi életünk megírását...miatta, miattuk sem hiszen az ő születése óta szinte alig szólt a fáma...bármiről.

Folytatva tehát...
A nagyoknál szeptemberben megkezdődött ugye a suli, hamarosan már a félévi biziket várjuk haza. Imi teljesítményében nincs nagy változás...talán a nyelvtan és az olvasás az, aminek a döccenői most jobban megakasztják, viszont a többi továbbra is egyenletesen ötös. Tesiből nemrég volt egy nagy barvúrja amivel az egyébként erősen morc tanerőt is elkápráztatta. Ugrálókötél volt a mumus neve még két hónapja. Egy hjtás, annyi sem ment az én gyerekemnek mert bizony eeeeezt eddig nem gyakoroltuk, szükségét nem éreztük...és ekkora termet mellett ez nem jön csípőből. Kapott (mert kért) kezébe egy kötelet és itthon, minden szülői nógatás nélkül - már bocs de kisebb dolgom is nagyobb volt...- úgy megedzette az ugráló technikáját, hogy második legjobb teljesítménnyel zárta a felmérést. Büszke vagyok :) Nem az ötösre, hanem erre a kis állhatatossági bizonylatra amit ezáltal letett mindeni elé.

Eszter megkezdte a sulit. Naaaagyon szereti. De tényleg! Új barátnők vannak, napi történések, izgalmak, dübörög az igazságérzet...és nyiladozik a nagylány csipa. Teljesítményileg is jól veszi nagyon az akadályokat...bár néha aggódom mert elvarázsolt királylánynak érzem aki a labirintusban tévelyeg ... az, hogy a mai napig nem tudja megjegyezni miből kapott pirospöttyöt, matricát...vagy éppen mi volt az ebéd...nálunk már megszokott dolgok :) Írni olvasni nagyon szeret, sokszor terítve az ágya könyvekkel, ennek nagyon örülök, mert Imit a mai napig nem sikerült hozzá szelidíteni a papírgerincűekhez.

Emmuska a család gyöngye :) Középpontban áll, ha jó passzban van mindenki őt akarja, ha nem...mindenki engem, hogy vegyem már fel. A nagytesói versengése kicsit finomodott, de esetenként még tart a figyelméért. Eszter sokszor a pótanyja...bááár aggódom néha a kicsi testi épségéért, amikor a nővére éppen táncra oktatja mikor még járni is alig tud. Igen, a járás. Kábé 2-3 hete kezdte el, hogy a nappaliban tőlem eldöcögött az ötlépésnyi fotelig....azóta pedig bőszen gyakorol, és van, hogy már egy fél folyosónyi hossz is megy, plusz a fordulás, kanyarok :) Naggggyon cukika ahogy pici zombi módjára előre nyújtott mancsokkal kissé hátraszegett, széles vigyorra mázolt fejjel halad. Az emberek legtöbbjével nyitott és barátságos, és dumál dumál dumááááál ezerrel mindenféle hablatyságot amit a pici kobakja kivet. (Bár...lehet hogy most mondja azokat az életbölcsességeket, gyökérinfókat amire szükségünk lenne nekünk, a felnőtté válásba belebutult nagyoknak. Az elfeledett titkokat amik elvesztek ahogy nőttünk. Mi már nem értünk ezen a csodás nyelven, és sajnos esélyünk sincs arra, hogy bármely iskolában elsajátítsuk...)

Most hétvégén -dátumilag kicsit eltolva-lesz az első szülinapi buli :) már nagyon várom a tortával való közelharcot!

...most mennem kell, iskolai gépezet bedarálja a hétköznapokat a reggeli rutinnal, Versenyfutás az ágytól az iskolakapuig :)