Kronosz és Kairosz

“Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének” (Préd 3,1–8).

Ezzel kezdődött tegnap Berci utolsó nagydorogi Istentisztelete. Nagyon szép alkalom volt, kár lett volna kihagyni, de szerencsére úgy alakult miden külső körülmény, hogy ott tudtunk lenni. A feleségével felváltva, pulzálva olvasták fel a tézisek egyik majd másik részét...nagyon ütött. Aztán elköszönt, megköszönte a 11 évet amit itt helyben tölthetett, és elmondta mit érez most....aztán pedig beszélt a férfikönnyekről amik ekkorra már kéretlenül jöttek belőle (is). Többségünk végigbőgte az alkalmat...de erre volt most szükség, erre a személyességre, "meggyászolásra". Az istentisztelet végén a falu szinten tömegnek számító majd száz főnyi ember sereg egyenként köszönt el az ajtóban tőlük. Addigra már felszáradtunk némileg, de mire odaértem megint nekieredt a záporom. Csak annyit mondtam, hogy nekem most van itt az ideje az ölelésnek ... :) aztán összeborultam velük. Nagyon jó emberekkel lesz kevesebb megint a falu.

És egy dolog amit szintén szerettem volna elrakni az utókornak a tegnapi Istentiszteletből:

 

"Az ókori görögök az idő kifejezésére két különböző szót használtak: kronosz és kairosz. Valójában ezzel kétféle időfogalmat is különböztettek meg.

A kronosz jelentette azt az időt, ami a percek egymásutániságából áll; ami objektív, személytelen, és kívülálló; ami eltelik, rombol, koptat, és elmúlást hoz. (az események egymás utáni történésének leírására szolgáló „folyó” idő)

A kairosz jelentette ennek ellentétét: időt, ami lehetőségek egymásutániságából áll; ami szubjektív, személyes, és a bensőben megélt; amit a szubjektum érzékel pillanatnak vagy örökkévalóságnak; ami épít, meghoz, és kivirágoztat. (az események közötti azon meghatározatlan időpillanatot, amikor valami különleges történik)

Minél több kairosz - pillanatot mindenkinek!

Tegnap este nekünk is jutott kicsi csoda , miután csak magunk maradtunk, és elcsitult a vasárnapi "ovi" zaja . Az udvar közepén dobáltuk egymásnak a frizbit, aztán végre a gyerekek nagy örömére az udvaron vacsiztunk meg a kerti garnitúrára varázsolva a hűtő legjavát, egyikőnk lábánál Negro, másikénál macska anyu... Olyan nyugis volt, és önfeledt ... ma meg itt ketyeg újra  kronosz a fülemben.

macska-jaj

A mi macskánk harmad magával érkezett két éve hozzánk Pálfáról. Mániája volt ennek a triónak, hogy ha mi sétálni indultunk, akkor a nyomunkba szegődtek, és jöttek velünk. Aztán volt egy bál, gyalog mentünk mert úgy siettünk...a macsekok szokás szerint a sarkunkban annak ellenére, hogy vagy ezerszer szembe sicc!-eltem velük.
Másnapra nem volt egy sem. Több mint egy hét múlva pedig visszaért a meggyötört egyszem lány, Hómancs. A tegnapi nap főattrakciója az ő nevéhez fűződik.

Délután a hő 29 fokra hágott, Eszzterrel a házban ténykedtünk míg Imit vártuk haza. Én éppen a nappali asztalnál pirografáltam az ovis fa medálokat, amikor berobbant a macska, szájában valami izével, és kérdés nélkül vágtatott a gyerekszobába. Ott lepottyantotta a kis csomagot, egy cica bébit. Ufff. Visítottam Eszternek, aki éppen a legkisebb négyzeten trónolt, hogy -gyereeeeee! ...és összeborultunk a kis csonka család felett. A macs' mindenáron a gyerekszobába, a legós doboz mögötti kis vacokba szerette volna becuccolni a kis vacakot...így -átmenetileg míg letisztul az agyam- behoztam egy dobozt, nehogymár a földön heverjen az az apróság. Innentől felgyorsultak az események, mert röpke egy óra alatt a macskánk ki-be járt, és "betermelt" még három gyermeket az első delikvens mellé. Bennem finom pánik dolgozott, mint gyerekkoromban hasonló szitukban, hogy el ne rontsak valamit, nehogy alkalmatlannak találjon az anyamacska és odébb álljon...de persze a lakásban sem maradhat. A gyerekeket ráállítottam a macskalak projektre, aminek erősen motiváló hatása volt rájuk, mert földöntúli bódottá-volt nekik a négy kisporonty érkezése. Új helyet alakítottunk ki a kazánházban...a többi már nem rajtunk múlik.

Hómancs és kismancsok

A kiválasztott vacok

Miután ezt a projektet átmenetileg megoldottuk, Mariannékkal elmentünk íjászkodni. Míg a nagyfiúk lőttek, a kicsik homokoztak és maratoni köröket futottak a nagy futópályán biciklivel...mi anyákok pedig futócipővel :) Bezony,mozgásba lendültünk. Hatszor meghaltam a több etapban teljesített négy köröm alatt...de ezen nem is csodálkozom  a súlyom tekintetében. Elvileg szerdán és pénteken ha a fiúk kint lőnek...mi futunk...jájjjj.

Hanyag anya

 

A napját sem tudom már, hogy mikor krónikáltam utoljára.

Beleszaladtunk a tavaszba pár napig, aztán már a nyárban lubickolunk. A napok rohannak, a délutánok rendre az udvaron és az utcán telnek.

Hamarosan vége a sulinak is és Imi második osztályos lesz. Nem tudom, hogy szokás-e még ez egyáltalán, de olyan jó lenne ha év végén megdicsérnék, és megpaskolgatnák a kis lelkét egy könyvvel, hogy ügyes voltál, így tovább! Az elismerés minden embernek fontos... a gyerekembernek talán még jobban is mint nekünk. Ma volt írás felmérés, holnapra meglesz az eredménye...kíváncsi vagyok :) Kicsit szeleburdi ha írni és olvasni kell, elnagyolja a dolgokat, hiába susogom neki: - Lassan járj, tovább érsz, fiam! A versenyszellem dühöng benne ezerrel, és legtöbbször arra hajt, hogy az elsők közt legyen készen a feladattal...

A múlt hét óta az íjászkodás is kültéren folyik. Becsatlakozott a Kristóf is, annyira megtetszett neki. Remélem lesz kitartásuk, és tartósan hozzácsapódnak a hagyományőrzők lelkes kis csapatához. Pont az edzés idejében történt, hogy Eszter és Márk ezerrel szelték a teret a "bitumenes" pályán, élvezve azt a minőségi aszfaltot ami a faluban egyéb helyütt egyszerűen nincs. (Anno domini a barátnőmmel mi is itt görkoriztunk a nyári hajnalokban...) Körbe körbe egyre veszettebb tempóban, lelkesen...- anya nézd, egy kézzel! - feelinggel körülölelve...amikor egy akkorát esett, hogy még.
Bicikli alul, gyerek felül...de nem sír csak épphogy moccan...odarohanok halálra váltan, addigra már produkált valami artikulátlan hangot az én kicsi lányom...ugyanis a kormánnyal szépen gyomorba találta magát... Tudom milyen szar dolog ez, nekem is volt benne részem gyerekként...alig kap ilyenkor levegőt a balga biciklista. Felkaptam, nyugtattam, hasát masszíroztam, levegővételre biztattam....ha valamiben jó vagyok anyaként az az aggódás :(  Paraanya a köbön. Szerencsére hamar rendeződött a helyzet, este pedig a csajszi már harci sérülésként mutatta büszkén apjának a hasán virító horzsolást :)

Ez a hét  eddig elég zsúfolt. A hétfő még csendben telt, aztán kedden tánc, szerdán anyu színház próba, ma pedig SZMK munkaest. Annyira már vagyok önző, hogy a mai nap ellen fellázadtam, és nemet mondtam. Illetve nem egészen nemet...és hőzöngeni is csak halkan, nehogy megbántódjon valaki. A gyereknapra készítenénk a helyi és a vendég ovisoknak kitűzőket fa korongra égetés és festés technikájával... Nomármost, a lázadásom annyiban nyert teret, hogy bejelentettem nem tudok menni, és inkább hazavinnék pár korongot otthoni fabrikálásra. Nem akartam még ma is lepasszolni a gyerekeket, elég nekik hogy az egyik szülőjük dolgozik látástól mikulásig, és akkor még a másik se legyen elérhető? No nem. Vannak olyan ovianyuk (és sulianyuk) akik az intézményben tartózkodás éveit végig úgy töltik el, hogy se fülüket se annak botját nem mozdítják annak érdekében, hogy történjen VALAMI...akkor én sem fogok lelkizni egy majdnem nem-en.

Holnap végre péntek, tegye fel a kezét aki örül! A tesóm jövő kedden már megy is vissza, ilyenkor látszik, hogy sajnos egy hónap....egy év...nekünk már semmi.

...ezt ki kell próbálom!

Rendíthetetlen tavasz

 

Szebbnél szebb napokra ébredünk. A föld, ami pár hete túlcsordult a nedvességtől, és azt gondoltuk hogy ennél már többet el sem bírna... mára porzik a papucsos lábak alatt. Ki érti ezt? Az időjárás a világ örök rejtélye marad.
Megint egy magányos hétvégénk volt ami apai jelenlétünket illeti. Szombaton iskolában, vasárnap pedig dolgozni volt...így a múlt heti együtt töltött óraszámot egy napba be lehetne gyömöszölni. Már nagyon éget bennünket ez a probléma, mert egyszerűen nem lehet, hogy az ő élete ennyiről szóljon. Pénzcsináló gép, és kész?! Nem maradhat így, a változtatás igénye már régen nem hagy nyugodni bennünket, csak valaki mutatna már irányt.

A múlt hetet összességében a gyereksereggel lehetne jellemezni. A jó idővel beindult a pajtásosdi is...minden napra jutott valami. Néha nagyon fárasztó, hogy gyerekeim folyvást kész kéréssel állnak elő, de a zsivaj nem zavar, csak az hogy a ház fut, az én dolgaim meg többnyire állnak. Végül is, most kell megélni ezt a korszakot, nem? Pár év múlva már nem lesz szükség a közreműködésemre a társasági életük lebonyolításához :)
Szombaton este megszülinapoztuk anyut. Mivel Imiapu suliban volt, így magamra maradtam a tortagyártásban. Sikerült egy közepesen finom és dekoratív gesztenyés tejszín tortával előállnom. Apa a szokásos hat-csillagos halászlevet prezentálta...mindenki elég enervált volt, de azért jól sikerült az alkalom. A végét egy nagy sétával koronáztuk meg mondván, hogy a beviteli oldalt kell valahogy kompenzálni.
Vasárnap délután anyósom és sógor segítségével kertészkedtem zsebkendőnyi kiskertünkön, így immáron várományosa vagyok a borsó, sárgarépa és hagyma ültetvény termésének :)

Este újfent nem nyughattunk, így Péterrel és Ádámmal kiegészülve falukörútra tekertünk, felderíteni a hírös Banai tavunkat. Mindig hallottunk róla, hogy arra van a tó...de még soha nem kerestük meg, így könnyed bicikli túrára indultunk. Az én négy lyukon eresztő kerekem pont tegnap került le apánk szerelőpadjáról, de nem marad tétlen eztán sem szabad óráiban drágám,mert félúton a mellettem kerekező Eszterlánc hátsó kereke valami fira kerregő hangot kezdett kiadni. Gondoltam hogy beszorult egy ág a sárhányó alá...de nem. Egy túlméretezett akáctüske meredezett a kerékből. Nem eresztett még a luft, csak csendben meredezett a fának eme remek védnöke felhívva keringőre...-Nos, most mit teszel? Apa megpróbálta letörni, hogy dugítson, de ne akadjon miatta a haladás...de pöckünk vígan kiugrott inkább a lukból, majd hangos szusszanással bevégezte a kerék.
Címszavakban a továbbiak: Biciklit fához lakatoltuk, Eszter csomagtartóra vettem, megkerestük a tavat, szörnyülködtünk, hogy milyen mocskos, visszakör, bicikli felvét, majd lerakat reparálási célzattal Ádámnál...

Remélem mesélhetek  ennél tartalmasabb túrákról is az idén :)

Gyerekeimnek

"Már akkor is...
mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon szerettelek."

(Nyuszi megosztásából elmentve...)

nullaórahuszonöt

Ennyi van most.

Ide csak azért írok, hogy még véletlenül se felejtsem el, hogy be kell mennem a dokihoz hogy beutalót kérjek a kardiológiára. Valami van, de nem az igazi, megijeszt néha a dobbanástalanság.

Éjfél előtt felriadtam, Eszter kiabált kétszer: - Anya gyereee!  Átvágtattam, de addigra visszaaludt. Annyira hirtelen riadtam fel, hogy beindult idebent a ketyere rendesen és még most is vágtatnak a lovak. Persze erre reflektálva felébredt és felpörgött a circulus vitiosus, és már ettől lettem frászban nagy hirtelen. ...és vagyok még mindig, ezért írok, terápiás jelleggel, hátha megnyugszom,, és a jéggé fagyott ujjaim is felengednek végre. Szegény uram éjjelének annyi...ebből tartalmas pihenés már nem lesz.

Nem tudom mitől borult bennem a bili, hiszen nyugis nap volt...majdhogynem átlagos. Túl hamar megtelik a pohár bennem mostanság, így érik erősen a gondolat: - váltani kell!

A héten még nem is voltam, pedig elmesélhettem volna, hogy milyen jó volt újraegyesülni Szfehérváron, az ős-családdal :) ...persze a hatodik még mindig baromi magasan van! Aztán a sikertelen de mégis sikeres hétfő, amikor nem jutottunk el a tüdős dolgok végére apával, de így annál előbb hazaérhettünk, és hosszú idő óta először együtt lehettünk egy napot. (Délután persze minivonatok csatlakozásával) Tegnap pedig tesómmal fodrászhoz szállítottuk Negro, és egy óra múlva újra rá sem lehetett ismerni. Most valami extrém fazont kapott, ami megosztotta a népeket...de hát a mi frizkónk sem talál egyívású kritikusokra mindig, nemde?

...most már egy kicsit jobban vagyok, de fél órája komolyan eljátszottam a  mentő lehetőségével. Gyorsan össze is húztam egy kicsit a fürdőt, meg a konyhaasztal környékét...asszony-ész. Nehogymá' kupi legyen ha visznek, meg persze a rutinnak van helyrerázó ereje is, ami most csak nem akart jönni. Ellenben ez az írásos dolog most bejött azt hiszem :) Vissza kellene feküdni, de egyenlőre kidobna az ágy. Azthiszem olvasok kicsit...most már jóéjt nektek!!!

Az igazság :)

"Minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó olyan dolog, amiért egész egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni." (Nagy Bandó A.)

Paula

 

Jelentem a kutyaoltást is túlidealizáltam....vagy inkább a kutyámat. A biciklikosárban történő felszállítás nem valósulhatott meg szerencsére, mert hugom felajánlotta, hogy felvisz engem és bolhafészket a falu másik végére. Az hagyján hogy  a kutya nem tud viselkedni, de még össze is karmolt miközben igyekeztem mozdulatlanná dermedni a szúráshoz, hogy a doki eltalálja a területet. A többi kutya - a séták ellenére- újszerűen hatott rá, és hirtelen kedve támadt megmutatni a magyar vizslának és a pulinak is, hogy ő a Jani. Pedig ő csak a Negro. Elmondhatatlanul hálás voltam tesómnak, amiért megmentett a kutyás kerékpározás idilljének hangos romba dőlésétől.

Apa este már későn érkezett haza, s míg ő vacsorázott a gyerekekkel, átszalasztottam anyuéknak a frissensült rizskochból pár darabot. A fél nyolcas félhomályban és falusi csendben annyira vígságos volt hallgatni a tavaszt ölükbe rántó madarak vircsaftját :) Szeretem, hogy erre kelünk és fekszünk... megunhatatlan vidéki idill!
 
Paksot ma nagyon gyorsan megjártuk, és bőven dél előtt már a csetrest takarítottam el  pultról. Az ablakok persze sarkig nyitva had jöjjön be a napfénybe hempergőzött friss levegő... A konyhaablakon az ovisok zaja, és a gyerekbeszéd között meghallom a gengnemsztájl-nál csak egy fokkal kevéssé rühellt szólamot : "Paula egy boci de amit tud az tuti pudingot főz rajta folttal kóstold meg a kanaladdal édes vanília fincsi csoki ezt tudja Paula a napszemcsis boci Paula pudingja szupersztár minden foltja csak rád vár. Paula a doktorötkertől..." És ami a legfájóbb....a sámlira felpipiskedve le is vizuáltam... a lányunk énekelte... :) aztán meg a többiek is. PEDIG nem mondnám, hogy sokat lógnak a szeren, de úgy látszik ez is bőven elég. Még jó, hogy a fenti taktusok hatására ma magam is kosárba dobtam nekik a tecsóban négy Paula pudingot a doktorötkertől, teljesen megfelelek az elvárásoknak...

Egyébként ma befektettem az egészségebe is egy kicsit. Kétezerötszáz pénzért rendeltem méhpempőt, hátha ez hiányzik a kis léleknek ahhoz, hogy leszülessen hozzánk végre. Csodákat zengnek róla, és én nagy csoda váró vagyok. Állítólag a dolgozó méhek is ezzel etetik a méhkirálynőt...több millió méhgyerek pedig elég bizonyíték :) !

ÉS hogy le ne maradjon senki a nagy eseményről, ma koronázási ceremónia. Remélem klappolni (nem pedig klaffogni) fog minden fog!

ágyrajárók

 

...az egész a mi hibánk, persze ha lehet ezt hibának nevezni. A hithű és következetes, nagybetűs GYERMEKNEVELŐK biztosan lekorholnának érte...de sebaj. Majd elmúlik.

Pedig nagyon jól indult, és nagykönyv szerűen:
Megszületett Imike, külön kiságyban, majd pedig külön heverőn aludt a szülői ágy mellett, míg csak egy szobánk volt. A gyerekszoba életre hívásával külön ment ő is...de aztán megérkezett Eszter, és kialakult a fészek.

Eszter is kiságyban kezdte...de pár hónap múlva már okafogyottá vált a kis bútordarab. Eszter az ágyban aludt mellettem, hogy nyugodtan áldozhasson a szopizás nagy szentségének kedve szerint. (Valószínűleg már Iminél megbukunk ezen a szinten, de ő sajnos nem anyatejezett sokat, inkább tápszerrel tömítette a bendőt.) VISZONT ha már Eszter részesülhetett az együtt alvás áldásában, a 2,5 éves testvérbáty sem ítéltethetett magányra. Így került a nagy ágy mellé egy kis vacok...

Aztán Eszter nőőőőt, és megérett a helyzet a  különalvásra. Bevetettük éjjelre is a gyerekszobát, eleinte anyás/apás altatással, megnereccsenjen az a r@hadt padló-s kiosonással...majd pedig lassan (nagyon lassan) mese-mesecd-jóéjtpuszi-nappalibanmegváromamígelalszol...rituáléval.
A jelen helyzet szerint a szobájukban alszanak többnyire, de reggelre nálunk kötnek ki. Jobb esetben Imi a szivacson...rosszabb esetben mind a négyen egy ágyban. Helyszűke van már azért kérem...megnőttünk mindannyian, ki így ki úgy...khmmm. De úgy gondolom, hogy ez csak egy állapot és nem lesz mindig így, addig kell örülni amíg kellünk :) és nem ciki odabújni.

Ma reggel is a fentieknek köszönhetően ötkor keltem nagyfiúval, Eszter pedig az anyuvacokban aludt negyed hétig amikor is az a mocsok anyja kihúzta a függönyt, had süssön a hasára a tavaszi nap. Mert bizony, ma már tavasz van. tiszta erőből! De szép is ez gyerekek...délután ennek örömére beszuszakolom Negro-t a biciklikosaramba és elviszem két keréken oltatni. Nem tudom, ennek kutyám is ennyire örül-e.
A kutyaoltásról jut eszembe. Az új módi: akinek nincs "csippje" azt nem oltják. Frankó. Abba még nem halt bele senki ha jelöletlen kutya harapta meg, de ha oltatlan...azért erről már vannak kétségeim. Ráadásul egyik procedúra sem két fillér, így a legtöbb ügyfelem valószínűleg renittens lesz :(

tavasz

torkos napok

Nyelésképtelenségre ítéltettem. Rám szállt változó intenzitást mutatva egy vírus, és hol jobban, hol kevésbé gyötör. Szenvedni tudok, de nagyon!

Ma reggel egyetlen fiam visszalépett indulás előtt inni egyet, és finoman, kedvesen megjegyezte: - anya, én már két napja ebből a  pohárból iszok ám....mikor akarsz elmosogatni?

Jó a gyerek meglátása...a mosogatóból kibukó halom már korántsem szokványos, de a fene vigye, tegnap valahogy távol álltam a dologtól, és az is tőlem. A lényeg: feltűnt neki a kupi! Ez már eredménynek könyvelhető el, nem? 

Tegnap megunta a pakolási rohamomat is, és önként elvonult rendbe rakni a cipősszekrényt :) Eszter annyiban csatlakozott nő palánta létére a dologhoz, hogy nekiállt felpróbálni a lábbeliket...ami azért abban az értelemben hasznos volt, hogy a kinőtteket meneszthettük. Gyarapodik a vöröskeresztes halom, amiről minden egyes rápillantáskor eszembe jut, hogy már nagyon neki kellene állnom kiplakátolni a gyűjtést...

Ami fontos: a kő száraz!!! Süt a nap. Nem mondanám melegnek az időt, de a remény amit a sugarak elültetnek mindenkiben, az már egyértelműen hajlamos arra, hogy vidámabbá varázsolja a mufurc, télből jövő népeket. Apánk este esik csak be...délutánra  kintre tervezek a gyerekekkel, nagyon optimista lettem hirtelen én is a fény-dőzsitől, de azért még van foga az időnek. 

Előre gondoltam a nyárra...de ezt eztán nem fogom sűrűn megtenni, ezt megígérhetem a magamnak. Nem villanyoz fel nagyon a gondolat, hogy látom a korlátokat...így inkább játszom a vakot :) Majd olcsóbb költségvetéssel dolgozok...végül is a gyerekek szerencsére még nem nézik, hány csillagos a nyaralás :). Azt hiszem egyenlőre ez a mi szerencsénk. Duna-part, Szfehérvár, Budapest, Balaton...majd megpróbálunk baráti alapokra helyeződni....és így nem is rossz a felhozatal, igaz?

Jajj ez a kis kolleganőm egy kincs. Nyikkantam egyet, hogy fáááááj....és már itt gőzölög mellettem az erdei gyümölcsös SAGA. Ami ugyan nem tea az ínyencek szerint (UGYE Istvánunk?) de jóízű és terápiásan meleg... Anita, aranyba foglallak egyszer :) ... most azonban még csak blogba, hogy az utókor is tudjon nemes tettedről.

Ma délelőtt a napfény az ügyfeleket is kicsalogatta, így a mai teljesítményem 12. Alig tudtam elszabadulni a suliba az nagy beiratásra. Közöltem, hogy mi nem szeretnénk...ennek az illetékesek nem nagyon örültek, és meg lettem kérdezve arról, hogy az oviban a tömegnyomorban jobb lesz-e még egy évig a gyerekemnek. Válaszoltam: - igen. Kár, hogy ilyenkor a tekintélytisztelettől eláll a szófosásom, és nem tudok frappáns érveket közölni a gyerek lelkére, és a strigula központú elsős toborzásra vonatkozólag...ahhh. Mindegy, a rendszer hibája ez, nem pedig egy személyé. Mindenesetre a nemleges hozzáállásom mellett felírták az adatokat, és elküldik a Kormányhivatalnak, aki majd Áment mond állítólag...nem értem én ezt a hierarchiát.

Csak remélni tudom kislányom, hogy a jövő majd beigazolja a döntésünket, és a plusz egy éve ajándék lesz nem pedig bünti.

ennyi

..és már vége is van egy hétnek.
Rövid időjárás jelentés, az időjárás jelző kőtől: A kő vizes.

Tegnap a kedden hazatért húgommal fogorvosnál voltam, megint. A jó állapotba hozott kis fog-utánzatomat csiszolta le a dokinő, és harapnom kellett egy trutyis fémkanálba a lenyomatért. Háromszor...vagy négyszer nem is tudom. Amikor a szilikonos gumikesztyű ízű, egyben tutti-frutti illatú maszlag szétárad a leszorított, állandó nyelés kényszerrel küzdő nyelveden...meseszerű :) Színmintát is vettek, és ha minden jól megy jövő7-en már új lesz a mosolyom.

Igazán mesélni valóm sincs, annyira lapos volt ez a hét. A jövő hetet beiratkozással kezdjük...van egy papírom amivel alá kellene tudnom támogatni, hogy Eszter még nem!...de persze nem kevés múlik az iskolavezetésen.

így volt, igaz volt! :)

long weekend - short week

 

"Április, kikeleti égen kacagó boldog nóta száll...!"
Jah, az álmainkban pontosan így van ez.
A hosszú hétvégén épp egy nap jutott arra, hogy a tavaszi életünkhöz hasonlót imitálhassunk kicsit a kültéren. Tegnap nem esett, de mára észbe kapott az idő, és újra havas esővel tolt reggel egyet a napon.

Szombaton apa suliban, mi 4 fal között. Nagy nehezen rávettem magam a sütésre, mert nem voltam egyáltalán ünnepi hangulatban. Próbáltam fokozni a húsvéti gerjedelmemet, ezért még tojást is festettünk a gyerekekkel. Úgy indultam, hogy tíz tojás és punktum, mert úgyis csokitojás dívik manapság...ennek ellenére húsz tojást sorakoztattam a lobogó víz mellé. Már behelyezéskor eltörtem kettőt...aztán pedig a főzés és végállomás eseményeként hulltak el öten. Még jó, hogy megadtam magam a két doboznyinak. Festettünk pirosat sárgát, kéket...a zöldről nekem a romlott tojás villant be így azt inkább kihagytuk. A minik igyekeztek viaszkrétával is alkotni nagyokat, de a gömbölyűre nem is olyan egyszerű rajzolni...

Apa megjött, befejeztük együtt a méteres kalácsot, aztán hősiesen kivasaltam az újfent duzzadó halmomat. A szekrények és a kinőtt ruhák zsákjai is nagy hirtelen gyarapodni kezdtek ettől az akciótól, mert Imifiú, és Eszterlány eszeveszett tempót diktálnak növésben. A szombatot ezzel le is tudtuk, mert mire este meg gravíroztam a rendszeresen érkező locsolóink ajándékait, nyulat játszottam és körbetojtam a lakást... elaludt mindenki.

Vasárnap, hajnali öt pont nulla....Imike ébredése. Az óraátállítás ugyan kicsit javított a helyzeten, de vasárnaphoz mérten még a hat órai kelés is elég barátságtalannak tűnik. Fél órás vergődés után Esztert is vadászatra keltettem....nem kellett noszogatás, csak egy rövid mondat: - megjött a nyuszi!!!  Vetődés, kosármarkolás és eszeveszett lendület ami a következő negyed órát jellemezte...ez az az élmény amiért húsvét előtt gyűjtögetem a sok apró ilyanolyanamolyan csokikát, apró meglepit, ajikat... az expedíció öröme megér mindent! Nem tudom, hogy meddig lehet megőrizni ezt a fajta hitet amit a gyerekek a Télapó, Jézuska, Nyuszi létezésébe vetnek...félek előre amikor már mi is kevesebbek leszünk egy csodával. A csodavárás akarva akaratlanul átragad mindenkire aki gyerekek közelében él, és ez vitamin minden léleknek!

Hétfőn locsolkodás, versek és illatok :) tüneményesek ezek az aprónépek ahogy mondják a nagy komolyságokat. A mi fiaink idén egy bádogvödörrel mentek riogatni, de persze rózsavízzel locsolgattak végül... mindenesetre nagyon stílusos volt apától az ötlet, a vödör pedig - funkcióját vesztve- tökéletesen megfelelt a zsákmányolt tojások és nyulak fuvarozására. Délben anyuéknál ebédeltünk egyet, és a délutánt pedig a gyerekek gyerektársaságban hatig az udvaron játszották át. Az árokban kezdtek...mindennemű lelkükrekötés ellenére Imi háromszor cserélt nadrágot, Eszter pedig egyszer öltözött át alle zusammen, miután a lehúzott gumicsizmájából egy felesre való sáros vizet sikerül kicsorgatnom... Én nagy lelkesen kiporszívóztam az üres lakást, majd csatlakoztam apához, és kigazoltuk a virágoskertnek csúfolt sarkot, amiben mostanság Negro hempereg előszeretettel.

Este a nyelésképtelen torkomat pálinkával öblögettem...rá fél órára pedig saját dugámba dőlve horpasztottam. Nem csodálkozom semmin :) annyira antialkoholista vagyok, hogy nálam már nyálkahártyán keresztül felszívódva is totál K.O.-t okoz a szesz.