Minden hétnek kedd-del kellene kezdődnie, nem gondoljátok? Ez így nagyon fájintos...sehol a hétfő feeling, kapásból a keddi 40%-on "lobog" a munkakedv.
Rohadt hideg van itt megint...14 fok!!!! Basszus...a 'zuram vett nekem egy hősugárzót, és én nem hoztam el. Rámfért volna...itt max. fél kilenc magasságában indul be a hőmozgás (mondjuk most is mozog, csak épp belőlem kifelé).
Akkor jöhet a tematikus mesélés? Ígérem nem leszek hosszú.
Szóval a Péntek. Leadtuk a gyerekeket az oviba és önfeledt felnőttnapra indultunk kettesben apával. Célirányos terveink közt szerepelt kabát vásárlás és autó vizitálás (hezitálással egybekötve) Szekszárd -mint tudjuk- nem a világ közepe, sőt azthiszem valahol a partján egyensúlyozik...mindezek ellenére nem gondoltam volna hogy ilyen koppanós napunk lesz. Koppantunk először a Tacco-ban, aztán szép sorban jött a C&A, KIK, és TECSÓ...sehol nem találtunk olyan kabátot ami elég hosszú elég széles vagy éppen elég vastag lett volna apakabátnak. Végül a harmadik (!!!!) kínaiban sikerült valamit zsákmányolni. Talán az idegesség...de méginkább az előző nap elfogyasztott pokollecsó...hatására mordult egy érdekeset a hasam. AZtán mégegyet...és elért az a pillanat, amikor már futkározik az emberen a hideg, és egy csak egy gondolata van...leguzzsanatani egy lyuk fölé. Ezt közöltem apával, aki először azt véleémezte, hogy emígyen odázom el az autó vizitet..de aztán a második (és harmadik) szájösszeszorítós, libabőrözős, félvepukkantós, wc vizslatós rohamnál benzinkútra vitt. És ott, akkor abban a közepesen retyós vécében elért a gyönyör. Nem is engedtem el vagy negyed óráig :)(Gondolataimban felrémlett EGY barátnőm hasonló esete a babgulyás utáni napon a Sötétvölgyben ...hehe)
...eztán már vígan jöhetett az autó vizit. Erről nem beszélnék sokat -bár tudom, hogy párom erre lenne kíváncsi igazán- a lényeg, hogy beleszerettem egy 2004-es Renault scenic-be :) de túl sok kilométert futott már a drága. Az a baj, hogy én olyan adj uram de azonnal! -típus vagyok, aki nem tud hatvanhét kereskedést végigjárni, morfondírozni, hümmögve weblapozni a használtautó.hu-n...eztán már a férfiember dolga lesz megmondani a frankót. Az én pillanatom elszállt, de már tudja mi a dörgésem.
Szombat: Gyertyagyújtás Váralján és Györében csodaszép napsütésben. Míg mi sírt kapáltunk a gyerekek és a kandúrok a szomszéd földön melózó kombájt stírölték, aztán amikor elment -jó, és gyűjtögető gyerekhez híven- böngészték (és zsákba gyűjtötték) az elhagyott csöveket a tikoknak. :) Ekkor még tiszta és rendezett volt az öltözékük, bár a végére már hagytak kivetnivalót magukon alul és fölül egyaránt.
De a java eztán jött. Elzarándokoltunk kilencedmagunkkal Óbányára. CSODASZÉP!!!! Caplattunk vagy másfél órát a völgyben, patak mellett, vastag aranysárga és bronzbarna avarban. Ahol a völgyet már kitöltötte a patak, ott a köveken kellett egyensúlyozni. Apa bokáig merült félúton a höss vízben...így visszafelé már kerülte volna ezt az élmény, szóval úgy döntött, hogy a család kerül...hegyoldalban, nagy ívben.
Igen ám...de egyre feljebb és feljebb vitt a járható út, mígnem elfogyott. Egyedül...vagy felnőttként ez nem ijesztő..de két gyerekkel!? Ne tudjátok meg...a lábammal már a külső lábélemen kapaszkodtam, a gyerekek folyvást csúsztak, húztuk őket vissza. Megfordulni már nem volt értelme..előre jutni pedig lehetetlennek tűnt. Alattunk a mélység már kinőtte a barátságos határt, és fenyegetően kiabált. Ha onnan lezúgunk...
Kicsit tudtunk araszolni, a gyerekeket toltuk, vontuk, gyökerekbe kapaszkodtunk, a cipőt is karmosra formáltuk a lábunkkal...persze azon a 3-4 méteren sehol egy q-va, biztonságot adó fa.
Amikor már csúszott a lány, én alig bírtam állni és az uram is megindult lefelé...elöntött a pánik. A fiamat felnyomtam valamire amin meg tudott ülni, tartottam valahogy Esztert amíg az uram -az ÚJ KABÁTJÁBAN- visszakúszott, aztán nem bírtam tovább és én lecsúsztam. Nem fájt. De az annál jobban, ahogy Eszter sírt, és kiabált nekem. Lentről nézve sem volt egyszerű a helyzet, de átvergődtek, és lejutottak. Még este is sírni tudtam volna amikor rágondoltam, hogy egy hülye döntéssel bajba sodorhattuk volna őket. Marharépák...
Hát ennyi...nekem nagyon para volt, és hirtelen DEL-t nyomott minden korábbi, hűdeszépdecsodálatosanmeseszerűezazőszimecsek-érzésre. Most is görcsben áll tőle az agyam. Imi nem élte meg nehezen, ő nevetve mesélte utána, Eszternek kellett azért párt kört futnia azért, hogy feldolgozza. Még másnap is emlegette, hogy ugye nem esünk le...?
Szép szülő az ilyen.
