tegnap hajnali bejegyzés hoxára

Basszus....most ébredtem egy rémàlomból. A pàrizsi merénylet generàlta trauma szülte az biztos.
Fegyverropogàst hallottam. Gépfegyverét, ütemesen, megszakítàsokkal. Kiszaladtam az ajtóhoz...de màr a mi kapunkat tépték fel. Oltàri pànik tört ràm h.esélyünk sincs. Semmire.
Ezzel az érzéssel riadtam és konkrét testi fàjdalommal a félelemtől.
Szörnyű lehet ott élni ahol ez a veszély valós.. :(

Ehhez kapcsolnám az idézetet amit pont ma reggel találtam Lorna Byrne-től...

"A szeretetet az érzelmeinken keresztül érezzük. Az érzelmek felkavarnak bennünket, ezzel segítik, hogy a bennünk lévő szeretet – melyet esetleg igyekszünk féken tartani – kiáramolhasson. Sokan közülünk minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne kavarodjunk fel belül, ne érezzük át ezt az együttérzést. Úgy határozunk, hogy amennyiben egy esemény személyesen nem vonatkozik ránk, akkor nem kell, hogy megérintsen minket, úgy sincs hatással az életünkre. Ez azonban nem így van! Ha nem engedjük át magunkat bizonyos érzéseknek, mint amilyen az együttérzés, illetve az embertársaink – akár idegenek iránt is – érzett szeretet, egyre kevésbé leszünk emberi lények, és eluralkodhatnak az olyan érzések, mint a gyűlölet vagy a harag. Hűvösebbé válunk, még azokkal szemben is, akikkel törődni szeretnénk.”