köznap

Ma Esztert beírattam a suliba.
Úgy kezdődött a dolog  hogy -szokás szerint- elfelejtettem: ezen a héten toborozzák az elsősöket országosan. Gyorsan a tettek mezejére lépve Emmát fél10 kor megetettem, majd pedig kilovagoltunk. A könnyed séta nagy részét nézelődte a kisvöcsök, persze amire befutottunk a célba, már aludt, így muszáj volt olyat tennem amit ép eszű anya nem tesz: ébreszteni. Felnyaláboltam, és az általános iskolás kislányok kedves gügyögésével övezve ellavíroztam a titkárságra.
Öt perc, és máris papíron a közbülső gyerek. Várja őt a szeptember és a betűk.
Mire végeztünk, tizenegy felé tendált az idő, vágtattunk haza mert Imifiú korai érkezése volt várható. Színházba mentek, ami utólagos, egybehangzó, fiúoldali véleményük szerint piszok car volt azáltal, hogy tündéresként csak a lányokat érintette meg. Ebből okulva a jövő évi bérlet vásárlás előtt alaposan utána kell járni a programnak, mert már nem minden jön ...illetve megy át.

Apa felvette a melót az új munkahelyen. Egyenlőre minden ok, remélem lassan már felfelé ível a szerencsénk :)

Tegnap Emmabab' a szokásos vasárnapi mamaebédre várás közepette a nappali szőnyegére terített pléden hasra fordult...kétszer! Azóta ezt gyakorolja a szentem, de még nem minden klappol így sokszor félvállról tekinget szerte szét naaaagy nyögésektől övezve. Cukker, ma a suliban, a buszmegállóban, a melóhelyemen szétmosolyogta magát, és a nézőközönség olvadt a kis pirospozsgás, csicsorgó gombóc láttán. Ma 4 hónapos :) így a mamavédőnéni engedélyével felszerelkezve múlt héten már elkezdtük a kóstolgatást. Hát...eddig nem volt átütő sikere se az almának, se a baracknak, se a sütőtöknek, se a paradicsomos krumplinak, se pedig a gyümölcsös tejpépnek... Khmm. Nem lesz könnyű!

Este van. Negro valamit erősen ugat...a múlt héten egyik este addig soha nem hallott akkordokban nyomta a kutya bluest, így kinézett apa. A szerenád tárgya egy békázó gólya volt, aki méltóságteljesen szelte át az udvart :) Pizsiben kint toporogtunk a teraszon, és lestük. Negi nagyon be volt tőle tojva, bár mi is felszisszentünk, amikor ránk kelepelt. Testközelből, fenyegetően... Ennek ellenére nagy élmény volt na, és kicsit büszke is voltam, hogy PONT hozzánk jött vacsira.

Anya jövő héten nyugdíjba megy. Közeledik. Az emlékkönyv úton van, már sokan írtak bele, de sajnos szembesülnöm kellet sok arculcsapással is, mert olyanok akikről tudva tudom, hogy anyu pluszban is foglalkozott a helyzetükkel...most hátat fordítottak a kezdeményezésemnek. Mindegy, aki ír bele az szeretettel teszi, és ez a lényeg :) Remélem örömet okozunk, bár még fogalmam sincs hogy hogyan kerül majd hozzá. Valami különleges kellene arra is...szemem előtt felvillant egy babakocsis "felvonulás" az egészségházhoz...de aztán el is vetettem, mert ez a falu sajnos nem nyitott mostanában semmire. :( Éppen ezért motoszkál a fejemben hogy tenni akarok, tenni kellene érte, a közösségért, a közösségi életért...képviselőként.

De aztán jól el is vetem az ötletet, mert nem érzem magam odaillőnek.
Maradok lelkes lokálpatrióta, az a biztos!