Ez
lesz ma, nem kétséges. A szürke és setét föjhők sajátos futamukat
játsszák le éppen a horizonton, a fák pedig nem győznek hajladozni
feljebbvalóik teljesítménye előtt.
Pedig nem kéne ez a szél. Nem egészséges...rossz hatással van a
testi-szellemi-szociális jólétemre. Egy az, hogy utálom ha "dús" hajamba
tép a szél...
Második probléma, hogy ez a szél nálam rendre főfájást generál(és ez most sincs másként)
Harmadik gondom pedig, hogy PONT mára vagyunk testómékhoz garden
party-ra hivatalosak, és a finoman gőzölgő, olvasztott cukortól csillogó
kürtőskalács nem nagyon szereti a kvarcogó porhintést. Pffff.
Míg majszoltam az áztatott kekszemet, és a minik pedig Lola mesét
tömtek magukba vizuálisan a netről, a Duna tv-pergett a szemeim előtt.
Erdélyi magyar bácsit köszöntöttek kilencvenvalahányadik születésnapján,
és feltették neki a kihagyhatatlan kérdést: mi a titka, hogy telt?
Az ecsetelés közben a kisöreg elismerte, hogy sokat dolgozott,
keveset ivott. Kiemelte az asszonyok szerepét is, akik szintén sokat
dolgoznak, bár a munkájuk más jellegű.
Nagy monológja közben felfigyeltem egy örökre kőbe vésendő, ajtóra kifüggesztendő, napi szinten mantrázandó gondolatra:
"A nő munkája nem látszik akkor, amikor elvégzi. Csak akkor látszik ha nem."
Bólogasson aki egyetért :) nekem majd' lebillen a fejem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése