A hétvégi hóakadályt hétfőn sikeresen eltermeltem a munkahelyemen, és nem mellesleg abszolváltam egy tökéletes, jobb farpofára bevitt teljes testes becsapódást is az utcai járdán. Igyekeztem az agyi megrázkódtatásomon hamar túlesni, és felpattanni...de nem lehettem elég gyors, mert az egyik gondozott, siket nénink gyöngytyúkokat megszégyenítő kiabálásba kezdett...aggódott értem. Aki eddig nem látta, az eztán már de, hogy tomporral megfogtam szégyenszemre a flasztert.
Délre már úgy, de annyira rühelltem a munkát, hogy délutánra elkéretőztem Imi volt ofőjének kis búcsúztatójára. Tegnap meg kivettem délután a másik felét a napnak, és miután feladtam a 12.50-es, Babszemjankó-s színházjáratra a gyerököt...belevetettem magam a fiesztába.
De jó volt otthon...ahhh. Nyugodtan megebédeltem aztán még nyugodtabban betettem egy filmet és hősies vasalásba fogtam. A kupac már minősíthetetlen méretű volt, pofátlanság lett volna felpolcolt lábbal dőzsölnöm végig a délutánt ilyen ordító teendők mellett. A film sem volt semmi. Én eddig még nem láttam a Szerelmünk lapjai-t, pedig már egy ideje kacsingatott rám a DVD hengerből. Most együtt vasaltunk, és nem bántam meg, bár néhol a gőzölős vasalónak én is elő nedvesítettem a textilt a sós cseppenőkkel :) Hjajj...ez a Ryan Gosling és Rachel McAdams meg az ő tűzön-vízen szerelmük... ez egy újabb ajánlat annak aki még nem látta, mert nagyon tüneményes film!
Most vidéken vagyok, látszik. Péntekre beütemeztem magamnak egy fog rtg-t Szekszárdon, mert április 4-re már ezzel a kezemben kell mennem. A mai tavasz a kellemetlenkedő jósok szerint holnapra már csak szép emlék lesz...nagyon nehezen akar megszületni ez a kikelet, sok revansot vesz a tél így a végére.
***
Délben hazaestem. Miközben a kézzel markolható spring feeling-ben karikaztam hazafelé, mintegy kósza felhőként elém villant a reggel hátrahagyott konyhai tájkép és a parancs: mosogatnom kell. Pfff. Egyből elszállt minden romantikus gondolatom a napsütésben elfogyasztott kifliszendvicsről, így a konyhába érve feltűrtem az ingujjat és hajrá... És itt akadt kerékkötője a dolognak ugyanis az utcánkban -már hónapokban mérhető ideje- munkálkodó sárga ruhások elvágták a vezetéket.
Megint, és újra. Azonban valamiért most nem a bosszúság érzése bizsergette meg az agyam, hanem valamiféle "igazolás" magamtól magamnak arra, hogy miért is nem mosogattam el délidőben :)
Kis öröm is öröm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése