muszáj

 

Írnom kell. 

Délután elbúcsúztattuk Editet, aztán Szekszárdra indultunk apa megszerelt kütyüjéért a tecsóba. Hasmenésem miatt igen rövidre sikerült a kör...éppen kifelé jöttünk, amikor hívott anya, hogy apának megint rohama van.Nincs kedvem részletezni...hazafelé szembetalálkoztunk a villogó mentővel, és átszálltam anya és a hugom mellé. Az SBO-n láttam először apát...teljesen zavart volt, meg sem ismert.

Az Ideggyógyászaton helyezték el. Ez most rosszabb volt mint a múltkori.Sokkal. A jobb oldala, a keze olyan ügyetlenül mozgott...mintha nem tudta volna jól irányítani. Amikor kértem, hogy szorítsa meg a kezem...a nővért nézte, engem észre se vett...és azt mondta: szorítom. Persze nem.

Holnap reggel mennek anyáék. A jogosítványát végleg elveszik. Abba kell teljesen hagynia az ivást, mert megöli. Sajnos nem tudok egyenlőre szabadulni a gondolattól, hogy ez a vég kezdete.

....

Imike velünk volt, látta a reakcíómat a hírre...nem tudok eléggé visszafogott lenni. Sírtam. Ő is...

Eszter otthon volt velük amikor történt, nem tudom mit látott. Már alszanak.

Félek, hogy mi jön ezután.

****

Már reggel van.

Eszter elmesélte, hogy mit látott. Szerencsére csak annyi maradt meg neki,hogy megjött apu a hugommal, aztán a mama leültette, és elaludt, nem akart felébredni. Remélem tényleg csak ennyi.

Ma reggel amikor felébredtem azt hittem egy pillanatra, hogy megint csak egy rossz álom volt.

Aztán az eszmélés, hogy nem, ez nem.

Anya és a tesóm most mentek, bő fél óra míg megtudok újra valamit. Imiapu suliban, én pedig a gyerekekkel...ami most nem túl szerencsés mert nem vagyok jó társaság.