Jajj de megviselnek ezek a jövős-menős frontok mostanában. Ma reggelre sikerült megint egy olyan anyaállati öt percet kerekítenem, hogy na. Csodálom, hogy ezek után a gyerekeim tudnak még szeretni...
A lakás romokban. Szélmalomharcot vívok az elemekkel, de éppen már harcolni sincs erőm. Úgy érzem, hogy az otthon töltött időm 50%-a takarítás 10%-a nevelés a maradék pedig az alvásé. Gyalázatos. Nem hiszem hogy erről kellene szólnia az életnek...vagy lehet hogy ma megint túl sötét szemüveget vettem fel?
Imiapu dolgozik, ma megint Foktőn. Nagyon nem szereti már ezt. Ha én "aligéletről" beszélek, akkor mit szóljon ő, aki jóformán itthon sincsen. Nyitottak vagyunk a változásokra, csak kopogtatnának már. HISZEM hogy jobb lesz egyszer...ha más nem majd akkor ha véget ér a hátralevő 6 szűk esztendőnk. Akkor jár le ugyanis a lakáshitel egyik része, és a zsebünkben maradhat némi forint...siralmas.
Mondom hogy ma nem vagyok jó passzban. Hamarosan majd nyavalygok másról is, csak győzzétek kivárni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése