Nem
semmi amit a japánoknak túl kell élniük. Mi csak ámulunk és jajgatunk a
dolgon, de átérezni egyikőnk sem tudja, hogy milyen lehet(ett). Először
egy földet-vizet-eget rengető földmozgás, amikor valószínűleg még
kisebb űrpiszoknak érzi magát az ember ebben a nagy egyetemben mint
egyébként. Nem tudni, hogy vége lesz-e, mikor lesz vége, mi lesz a
vége...
Aztán amikor talán fellélegezhettek,,hogy ezt is túlélték ők és
szeretteik is, jön egy ellentmondást nem tűrő, elsöprő fekete folyam ami
visz mindent és mindenkit nemre, korra, bőrszínre, vagyonkára való
tekintet nélkül.
DE ha ezt is sikerült egy hegyoldalban többedmagával, csupán rettegő
szemlélőként átvészelnie...Bumm-bumm-bumm. Már csak a gombafelhő
hiányzott.
...ez még harmadolva is elviselhetetlen veszteségeket okozhat, nem
pedig hármas csapás formájában...biztosan infarktust kaptam volna már az
első rengés után (és talán én jártam volna jól).
Nagyon rossz (milyen silány szó is erre a helyzetre) lehet most
japánban, japánnak lenni. Sajnálom őket, és csodálom az erejüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése