A tegnap délután a pittyegésé volt. De konkrétan!
Első alkalommal akkor szökött sós nedv a retinám elé, amikor én maaaarha bevállalós anyukának szerettem volna tűnni. Elkérve keresztfiam negyvenvalahányas egysoros görkoriját, vígan szárbaszökkentem. A füvön araszolni smafu, higgyétek el, mivel a dolog azonban nem erről szól, megcéloztam a flasztert. Büszkén gurultam egyet fel, aztán le, aztán fel..egyre nagyobb háréval, hogy -Nalátttyátokmegyez! DE a kövi körben elromolhatott valami...nemtom,hogy az aszfalt növesztett e újabb kátyút, vagy a kerekek zsírozása nem megfelelő (mer' az enyém ugye bőven az)...de 172 cm-es magasságból lezuhantam nullába. Seggedelmem egy nagyot zuttyant a kövesúton, aztán beékelődött (már nem van a pattogós korban ). Testi és lelki mélyrepülés miatti könny lenne az első tehát? Francot...q-vára odavágtam a far(k)csontomat...annyira hogy a szememig hatott az ütközés.
A második könnyel kapcsolatban szűkszavúbb leszek. Telefonon összezörrentünk a 'zurammal: Nem értékelem, ha igaztalanul vagyok cseszegetve, és itt a tehetetlen düh nyitotta ki a csapot.
Végül este nekifeküdtem egy filmnek. A címe: PS: I Love You. Gondolhatjátok, hogy ilyen előzmények után mennyire ríttam. Végig se tudtam nézni, de eddig ...húúúú! BÁR kicsit megakadt a tű, amikor tudatosult bennem az első 10 perc után, hogy Gerard Buttler-nek annyi, DE hála a forgatókönyv írónak, nem eszik ilyen forrón :) Szívből ajánlom mindenkinek.
Ma reggel meg megnéztem zt az Összefogás dalát... Hmmm. Tényleg szép, és jó...DE sajnos a magyar mentalitás nem amerikai. Itt nem elég az, hogy dalban együtt érzel, és mögötte lényegében állambácsi nagyban szarik az alkotmányra.
...remélem ma kibékülünk, mert nem szeretem ezt a felesleges gyomorremegést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése