Este van, este van...tam tatam, tam tatam :)
Család többi része társasozik, én meg lógok a szeren. "Szép" napunk volt ma, tele könnyekkel és belső feszültséggel.
A könnyeket egy kolleganőm férjének a temetésén hullattam el.
Szívből és őszintén...nagyon sajnálom szegényt, hogy egyik pillanatról a másikra, egy szokványos vasárnap délután a keze között halt meg az 55 éves férje... Egyenlőre nem tudom, hogy hogyan fogja ezt ép ésszel túlélni...hogyan lehet ezt ép ésszel túlélni!?
...
Emiatt is vagyok most kicsit letartgikusabb a megszokottnál. A szemem ég, a lelkem megint érzi, hogy csak egy pillanat és eltörhet minden. Minden perc lehet az utolsó..
DE meg kell ráznom magam, mert így nem lehet napról napra élni. Így nem lehet tervezni, nevelni, szeretni...a rettegés ( a lényegében elkerülhetetlentől) minden napot bilincsbe képes verni...ha hagyjuk.
Nehéz nem hagyni, és győzni felette nehéz időkben.
Túl szenzitív vagyok.
Inkább ideengedem apát, hátha belőle profitálhat valamit a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése