A fejfájás elmúlt, de nehogy eseményveszteség élményem legyen, a mai nap sem kezdődhet csavar nélkül.
Hajnalban 3.22-kor ki kellett mennem, mert hívott a természet
szava...és azóta ébren vagyok. Visszafeküdtem én, nem abban volt a hiba
hanem innentől kezdve folyt az orrom és prüszköltem. Az orrfújás még
hagyján, mert azt félálomban is el lehet kenni... a tüsszögés viszont
garantáltan álomölő hatással bír.
Kiültem hát a konyhába, magam elé vettem pár Nők Lapját, és egy szelet sárgadinnyét...és "vígan"voltam.
...most meg kiba@tt álmos vagyok :( de már semmi értelme visszafeküdni, csak összekuszálnám a laza ideg szálaimat.
Ehelyett leültem a géphez.
Fázik a lábam. 13 fok van odakint!!!!! Felháborító, hogy rendre fel
kell háborodnom az időjárás szélsőségein! Júliust írunk hé! Állítsa már
át valaki odafönt a mikro-t!
Felmentem a fészbúúúkra, ahogy rendesen. Az első bekapcs alkalmával
mindig körberohanom virtulaité a kapcsolódási pontjaimat a világgal
(fészbúk, gémééél,hoxa...) ez ma sem volt tehát másképp. Jajj. Má'meg
felhörrentem azon, hogy a mai fiatalok, akik állítólag mennyivel
kifinomultabbak és okosabbak nálunk zsenge koruk ellenére a technika
tekintetében, milyen hibásak a fotózkodás terén. Olyan szívesen
rákiáltottam volna többekre, hogy: - TE! Igen Te, rózsaszín (!) testhez
simuló pólóban feszítő, fényesre nyálazott szájú, gondosan
szembelógatott hajú fiú...ja, pont te gyermekem! Nem mondta még anyád,
hogy a tükör alapvetően vissza szokta verni a fényt, és ilyeténképpen a
belevakuzás mint olyan, nem túl szerencsés? Ugyanez szólna a szintén
tükörben pózoló, éppen bugyit takaró, fodros-minis tizenpár éves
kislánynak is, akinek az a fixa ideája a vakus bénázás mellett, hogy
milyen jó, hogy ő 15évesen nagylány ettől a minitől, és mennyire
coooool-ok azok a burkolt szexuális üzenetek, amiket így bocsát mindenki
felé online.
Szülőtársaim, mi vár ránk, amikor a törpéink levetkőzik majd a
dackorszakot, és nem lehet majd megoldani a problémát annyival, hogy -
Menj be a szobádba! Áááááá. Be kellene fagyasztani kicsit a jelent,
amíg felkutatjuk a kamaszkori hülyeség gyógymódját. (Stop the world, I
want to get off!)
Addig is megtanítom a gyerekem fényképezni...meg arra is képessé
teszem, hogy meg merjen kérni, hogy lefényképezzem. Én. Fénykarika és
tükör nélkül!!! ...csak remélni merem, hogy nem testhezálló rózsaszín
pólóban vagy pics@villantós miniben fog elém állni aztán.
****
Egy aprócskát felhúztam magam dél alatt. Éppen mosogatással vezettem le a
hasamban felgyülemlett energiát, és készültem rá lelkiekben az
incsifincsi jegeskávéra, amikor megcsörren a telefon. ISKOLA a hívó,
ami a helyi áltisket jelenti esetemben. Az igazgatónő keresett.
Szerintetek miért? Hmmmm?
Azzal a céllal hívott, hogy rábeszéljen: engedjem mégis iskolába
Imikét. Merthogy: ha marad, akkor XY rosszfiú kis pajtással kell majd
jövőre iskolába mennie, meg hogy milyen okos, és választhatok az induló
két osztály közül, hogy melyikbe engedem...
Lehidaltam. Egy az, hogy egyszer már elég volt meghoznom...nem is
meghoznom...keresztül vinnem a döntést. Másodszor NEM IS ISMERI a
gyerekemet. Tény hogy okos és nagyon ott van a számokban, környezeti
ismeretben DE ha én még egy év óvodát gondolok az apjával karöltve neki
jónak akkor miért kell ezen akadékoskodni? Rosszul vagyok attól a
szövegtől, hogy - hallottam, hogy milyen okos és láttam milyen nagy,
iskolaérett...unatkozni fog még egy évig az oviban.
Komolyan mondom, hogy kiakadtam. Miért kell engem ilyen helyzetbe
hozni?! Miért nem lehet tiszteletben tartani engem és azt, hogy én
semmiképp nem akarok rosszat a gyerekemnek?! Sajnos van egy gyanúm, hogy
ki áll a vezetőség mellett ebben, és nagyon nem örülök neki, hogy ovi
és suli fronton is győzködni próbálnak. Anya és a férjem is azt mondja,
hogy ne hagyjam magam. Könnyű nekik, nem őket ostromolják...ennek
ellenére tudom, hogy nem fogom engedni.
Nagyon mérges vagyok, azt hittem májusban már megnyertem a harcot...de ezek szerint akkor az csak egy csata volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése