másik bejegyzés

Ezt inkább ide írom. 

A hétvégén nem jutottam net közelbe. Kisebb elvonási tünetekkel meg kellett birkóznom ugyan, amikor használható segítség híján a környékbeli néznivalókról szerettem volna bővebb infót (mikor, mit, mennyiért...), de elvoltam. Sokszor volt olyan is, hogy a mobilom és én semmit sem tudtunk egymásról, és komolyan mondom: élveztem! 

Pénteken beszéltem a családdal, barátnőmmel, hogy hejjhó itt vagyunk, beködöltünk Gödre...amikor elkottyantotta véletlenül Mimi, hogy otthon mi történt. Anyuék szomszédjában egy 19 éves srác felakasztotta magát...ismertem őt, ismerem a családját, hallottam a gondjairól, és nagyon sajnálom. Megint ölt a szer. Csak most a közelben csapott le. 

És hogy hogy jön össze ez a két dolog? 

Hazaértünk, este nethez jutottam, és megnéztem az arcképcsarnokon ŐT. Ott üzent még aznap mikor megtette 1-2 utolsót. Lehet segélykiáltásnak is hívni...bár ahhoz szerintem ő túlságosan elszánt volt. VISZONT miért a neten voltak csak barátok? Miért nem látta a jeleket egyik sem? Érkeztek a RIP kívánságok bőségesen, és nem volt kevés szemrehányás sem, hogy:MIÉRT?! 

Talán azért, amiért mostanában egyre több ember érzi magát magányosnak, üresnek, szeretetlennek.Többet fordulnak a fiatalok egy monitor, mint a másik arca felé...de a monitornak nincs színe, hangja, karja hogy felpofozzon, hogy megsimogasson, hogy megragadja a te karodat: NE tedd. 

Miért hagyjuk ezt....? 

Egy ma délutáni beszélgetés Mimivel (aki szintén lassan olyan "szeparatista" lesz mint én) arra ösztönöz, hogy ha kicsiben is, de tegyek valamit... Fellendítem újra a társas életünket. Fölöttünk közös az ég, legyünk hát közösség! 

:)