Megint ment le egy kicsi kilóilag...rohadt feszült vagyok, és ez valószínűleg annak tudható be.
Félek a jövő heti Mosdósra vonulástól. Egy anyuka nemrég volt az oviból a lánykájával. Négy napot voltak bent, nem sokkal jobb , mint tábori körülmények között. Elmondta, hogy ha tükrözés kell, akkor azt már nem is Mosdóson csinálják, hanem Kaposváron (mert Mosdóson belehalt egy csecsemő...). Hasogat a fejem és összeszorul a gyomrom ettől...
Másik: Tagnap reggel az oviban felidézhettem, hogy a beszoktatós kicsik milyenek. Milyen szívszorítóan hívják az anyukájukat... :( Nagyon félek,hogy ez Eszterrel hogy fog menni. Túlféltem őt, lehet...de a tavaly októberi ájulása óta folyamatosan attól rettegek, hogy mi lesz ha annyira belepörgeti magát a hisztibe, hogy ott is ez lesz?! Nem tudok másra gondolni...nagyon rágörcsöltem erre a két dologra. Már emésztőrendszeri megmutatkozásai is vannak...tegnap legalább négyszer érintkeztem a klotyómanóval.
pfffffffff
Ma apánk délelőttös, így fél háromra itthon lesz, és rátestálom a kicsiket. Háromra ugyanis SZMK összeröffenés lesz a maradék bálás ruha átválogatásával összekötve.
Eddig egy banánt termeltem be...olyan régen nem ettem már, hogy nem is tudom, mennyi a kalória tartalma...utána nézek pill...100kcal. De ez kellett.
A héten egy utcabelink, aki pár éve a bejáratott kőművesünk is volt (amúgy egy vidám, nagyhangú ember) felakasztotta magát. Így derült ki, hogy nagyon mély depresszióval küzdött szegény...de akkor sem gondoltam volna róla, hogy ő ezt megteszi. Három gyerek édesapja volt, szépen élt a családjával,gazdálkodott, presbiterként is tevékenykedett... mi kell hogy idáig eljusson egy ember? Mi kell ahhoz, hogy ne rettenjen meg csupán a saját elszántságától, a lépésektől amik a végzete felé viszik, vagy a kötél érintésétől...? Felfoghatatlan. Valamiért úgy érezte, elég volt. Ennyi volt, itt többet nem tanulhat és nem taníthat...nyugodj békében Jani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése