Apájuk hazahozta miniket az oviból, aztán ötkor már külön útra
mentünk. Ők mamázni, én szülőizni. JAJ, de előtte történt egy eset.
A konyhában beszélgettünk egy anyukával és apjukommal hármasban,
amikor az udvarról felzengett -akár egy légvédelmi sziréna- a fiunk
üvöltése. Az első taktusokból még bármi lehetett volna (mittomén'
csatakiáltás, testvérviszályi hangeffekt...) de aztán átment rémségesbe.
Minden szülő szerintem a gyereke sírását hallva nagyjából már az előtt
be tudja lőni mekkora a baj, mielőtt vizualizálhatta volna. Na, a mi
fiunk így még soha...akár egy halálsikoly, vagy akin épp most megy
keresztül egy úthenger... Rohantunk kifelé, és a röpke két másodpercben
már vértől tocsogva láttam a folyamatosan sikítva üvöltő gyereket.
Erre mi van? Az én drága ügyes barkácsmesterkém, a neki adományozott
akkus fúróra feltekert egy jó hosszú bálamadzagot, aminek két ujja alá
szorult... Ráhúzta rendesen saját magának, ha még tovább szorítja baj is
lehetett volna, de így "csak" nagyon fájt. Már meg sem látszik. Mi
ennek ellenére halálra vált arccal álltunk egy darabig a nagy
szabadulást követően, mert a hangja beleégett a fülünkbe. Párom szedte
le róla a béklyót, és egyből meg is oldotta a jövőbeni hasonló esetek
problémáját annyival, hogy mérgében földhöz bacta a készüléket...ezt
utólag persze már bánta kicsit, de semmiképp nem akarta az amúgy is
fájdalmasan síró gyereket felpofozni a hülyesége miatt, így emígyen
vezette le a feszkót.
Tanulság: A szerszám tényleg nem való a gyerek kezébe még akkor sem,
ha már jó ideje profin használja és mindennél jobban érdekli. VAGY csak
felügyelettel...különben lehet utólag együtt tutulni a sürgősségi
ajtajában.
Na menek, elkezdem a napot, amit annak dacára ötkor kezdtem, hogy a
gyerekek anyuéknál aludtak. Ahogy felébredtem tüsszögős sorozatot
nyomtam le, elkezdett folyni az orrom...és kidörzsöltem az álmot a
szememből... Mázli, mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése