A tegnapi, über vontatott, munkakedvet atomjaiban sem magába hordozó
nap után beszédelegtem a kapun. Ekkor már hallottam, hogy apjukom
mérgesen morrant, Imike pedig sunnyog.
Pffff...gondoltam már ekkor,hogy ez a délután nem AZ a délután amire vágytam.
Kiderült - Eszter pletykája miatt - hogy az óvónő rácsapott Imi
szájára. Nem forogtak vérben a szemeim, hogy -Hogy meri?! , mert azért
annyira ismerem, hogy ez nem általános lerendezési mód nála. Elővettem
hát a fiamat, aki elmesélte -nagy nehezen- hogy a közös éneklésbe nem
vett részt, hanem nyelvet nyújtogatott inkább.
Na vaze' Szép mondhatom...le is teremtettem még melegében az
udvaron. Nem kiabáltam, de a haragomat szitáltam bőségesen a
megválogatott mondandón keresztül. A vége az lett, hogy a 28 fokos
napsütés ellenére a szobájában kellett töltenie a délutánt. Fogalmam
sincs, hogy lesz-e ennek hatása, vagy egyáltalán minek lenne hatása...ha
van személyes tapasztalatok a non-agresszív büntetések tekintetében,
osztozzatok velem ezen please!
Nagyon szenvedett...nem szeret egyedül, és ráadásul ilyen fájintos időben bent lenni... de sikerült végig csinálnom!
Börtönőrként kivasaltam a másfél méteres kupacom legjavát.
A sok szabadulási kérelem, és bocsánatkérő ajándék amit a hugával
postázott a drága viszont megmosolyogtatott :) ennek ellenére úgy érzem,
mintha letüdőzött volna ez élet.
Ki vagyok szívvvvva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése