Egyedül vagyok és a pincében érzem magam. És még csak nem is a szutyoknedves és félhomályos idő végett, hanem a hangulati szintem okán. Leeresztettem. Megint. Elvittem nagyszülői segedelemmel a miniket a felső oviba. Nagyon nehéz volt Esztert ott hagynom. Nem sírt, de láttam hogy meg van nagyon szeppenve és téblábol az ismeretlen környezetben. Kíváncsi vagyok, hogy telik az első egész napja.
Az idő...hát ez egy olyan téma amit nagy csendek idején szoktak bedobni, amikor nincs más amiről beszélhetnének a felek. Mára azonban szerintem prioritása lett. Már nem csak pótlék, mert tényleg van miről beszélni. Nagyon rossz felé haladunk...és ezt a napi meteorológia nem hagyja elfelejteni. Félelmetes ez a sok víz, a kevés napfény, a megbolondult mindenség. Lesz ez még valaha a régi...vagy ez is ugyanúgy végleg elcsesződött mint annyi minden az emberi tevékenykedésünk során? Félek, hogy igen a válasz.
Bocsánat a fellegekért...tényleg nyomott vagyok. Volt nekem kamaszkoromig egy nagyon kedves unoka hugom. Messze laktak tőlünk, de ez soha nem volt akadály annak, hogy legalább nyaranta ne töltsünk el együtt hosszabb időt. Nagyon szerettem őt, részem volt és rajongtunk egymásért. Sokat leveleztünk, úgy nőttünk fel hogy mindent tudtunk a másikról. kibeszéltük a pasikat, szülőket, tesókat, iskolát és lamentáltunk az élet nagy dolgairól...amúgy csajosan. Férjhez mentem, koszorúslányom lett...és innen egyenes út vitt lefelé. Összejött a másik unokatesómmal, ami az anyukájának nem tetszett, és szép lassan, évek alatt eltávolított bennünket egymás közeléből. ezen az sem változtatott, hogy a fiúval már réges rég szakítottak. Az anya fekete listára tett engem és a családomat. Ma már felnőtt nő, és nem keres mégsem. Az iwiw jóvoltából tudtam meg, hogy férjhez ment...nem esett jól, hogy így végeztük.
..megyek inkább teregetni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése