Újra itthon... Megtörtént szerencsésen szombaton az ovis kirándulás, melynek során sikeresen megsimogattünk kettő darab, őznek tűnő dámot és láttunk kettő (azaz kettő darab) vaddisznnyót :) Eztán felcaplattunk egy kilátóhoz, ahol minden szülőt egyénenként más-más mértékben kerülgethetett a frász, hogy gyermeke vajh' mikor fog talajt egy erősebb kihajolást követően. Ezt levezetendő pedig játszótereztünk vagy másfél órát. Azé' jó volt...de lehetett volna jobb is.
Az érdekes dolgok eztán kezdődtek. Délután barátokhoz mentünk, mert apa ott segített, mi meg játszottunk és pletyiztünk. Egyszer csak fél hét magasságában, egy kisebb konfliktus kezdett kibontakozni a kicsik között (két ovis és a két és fél éves lányom) egy alapvetően kétszemélyes libikóka meghódítása kapcsán. A nagyok ugye előbb odaértek és lányka már látta hogy esélye sincs. Ilyen esetekben hangos (fejhangos :) ) sírással szokott anyai támogatást kérni, most azonban egy hangja sem volt...hanem szép lassan letérdelt és előrebukott (ekkor már vágtáztam oda) majd pedig hason fekve ívben hátrafeszült. Odaértem, felkaptam és láttam a szürkéslila arcocskáját, fennakadt szemét. Egy pillanatra merev volt, aztán pedig élettelenül rongybaba. Gondolhatjátok.... Azt gondoltam, ha meghal, én is megyek utána. nem tudtam mi lehetett, mert ilyen még soha nem volt, férjem próbálta szétfeszíteni az összeszorított száját, hátha a nyelve hátraesett vagy lenyelt valamit, ráztuk, fújtuk, kiabáltunk vele.... Másfél perc volt kábé, de nem kívánom senkinek. Aztán csak annyit láttam, hogy pislog párat...de még pár pillanatig kába volt. Bevittük az ügyeletre, ahol bent is fogtak bennünket. Kettőt bent aludtunk a kórházban, vizsgálgatták (vérnyomásmérés, vér-vizelet, neurológus, szemészet, fül-orr gégész...) de szerencsére semmi. Azt mondták, hogy nagyobb valószínűséggel affektív apnoe mint epilepszia, és ez ártalmatlan dolog, csak Q-vára ijesztő. Hát az.....remélem sohasohasoha többé. Egy ágyban aludhattam vele, nem kellett széken vagy anyaszállón, ez határozott szerencse volt, de a tegnapi hazajövetel volt a legjobb. Azóta amióta történt, folyamatosan attól félek, hogy vajon milyen helyzetben jön megint (pedig nem szabadna erre gondolnom), mivel előzhetem meg. Sz@r dolog, aki tapasztalt ilyet tudja :(
Fiam még ma sem megy oviba, mert rekedt továbbra is, de ma majd igyekszem felkészíteni a holnapra, mert nem nagyon bírnak most együtt konfliktus nélkül lenni. Szinte folyamatosan nyervog valamelyikük...hiperszenzitív vagyok....
Az érdekes dolgok eztán kezdődtek. Délután barátokhoz mentünk, mert apa ott segített, mi meg játszottunk és pletyiztünk. Egyszer csak fél hét magasságában, egy kisebb konfliktus kezdett kibontakozni a kicsik között (két ovis és a két és fél éves lányom) egy alapvetően kétszemélyes libikóka meghódítása kapcsán. A nagyok ugye előbb odaértek és lányka már látta hogy esélye sincs. Ilyen esetekben hangos (fejhangos :) ) sírással szokott anyai támogatást kérni, most azonban egy hangja sem volt...hanem szép lassan letérdelt és előrebukott (ekkor már vágtáztam oda) majd pedig hason fekve ívben hátrafeszült. Odaértem, felkaptam és láttam a szürkéslila arcocskáját, fennakadt szemét. Egy pillanatra merev volt, aztán pedig élettelenül rongybaba. Gondolhatjátok.... Azt gondoltam, ha meghal, én is megyek utána. nem tudtam mi lehetett, mert ilyen még soha nem volt, férjem próbálta szétfeszíteni az összeszorított száját, hátha a nyelve hátraesett vagy lenyelt valamit, ráztuk, fújtuk, kiabáltunk vele.... Másfél perc volt kábé, de nem kívánom senkinek. Aztán csak annyit láttam, hogy pislog párat...de még pár pillanatig kába volt. Bevittük az ügyeletre, ahol bent is fogtak bennünket. Kettőt bent aludtunk a kórházban, vizsgálgatták (vérnyomásmérés, vér-vizelet, neurológus, szemészet, fül-orr gégész...) de szerencsére semmi. Azt mondták, hogy nagyobb valószínűséggel affektív apnoe mint epilepszia, és ez ártalmatlan dolog, csak Q-vára ijesztő. Hát az.....remélem sohasohasoha többé. Egy ágyban aludhattam vele, nem kellett széken vagy anyaszállón, ez határozott szerencse volt, de a tegnapi hazajövetel volt a legjobb. Azóta amióta történt, folyamatosan attól félek, hogy vajon milyen helyzetben jön megint (pedig nem szabadna erre gondolnom), mivel előzhetem meg. Sz@r dolog, aki tapasztalt ilyet tudja :(
Fiam még ma sem megy oviba, mert rekedt továbbra is, de ma majd igyekszem felkészíteni a holnapra, mert nem nagyon bírnak most együtt konfliktus nélkül lenni. Szinte folyamatosan nyervog valamelyikük...hiperszenzitív vagyok....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése