Olvasgatok, fülemen Ágnes Vanilla és József Attila. Gondolkodom... Az egyik kommentelő Ágnes : Ígéret című számánál feltette az alábbi kérdést:
"Amit ígért az Isten a legelején" - ezzel mit akar mondani szerintetek? "
Eszembe jutott egy vers, amit egy barátom írt, és akkor is méláztam ezen. Tényleg van tiszta lap, és mindenki egyforma lehetőségekkel indul, csupán az élet farag, tör, zúz, csonkít néhol...míg máshol pedig nagyra növeszti védőszárnyak alatt a kis palántát? Mi rontjuk el azzal, hogy nem nézünk befelé, nem halljuk meg a saját titkunk, "használati utasításunk"? HOGY IS VAN EZ? Bután élünk, süketen, vakon, esztelenül?!!!! (...)
Igazságos elosztás
Sorba állt a lelkünk
Hol Isten adta a boldogságot
Végtelen hosszú sorban
Újszülött szemem az első, amit látott
Nem voltunk egyformák
Volt fekete-barna, szegény-gazdag
Itt egyik sem volt kivételes
Mindenkinek grammra egyforma adagot adtak
S az Úr, mikor a gyerek
Tiszta igaz szemébe nézett
Útravalóul tanácsot mondott
Mit lényének titkában érzett
Miként használd fel gyerek
Mit most üres lelkedbe raktam
Nem értettem e pár szót,
Így elfeledtem...születni szaladtam
S futok azóta is mindig
Nem csak ha a sors kerget
Felidézni nem tudom
Halványan sejtem az első intelmet.
Pedig mit belém rakott akkor
Érzem, még mindig itt van belül
Néha döngeti domború mellem
S van úgy, hogy bújában csendesen elül
Van úgy, hogy hetekig csak hallgat
Aztán perc alatt megtanít zenélni
Ki sosem mondja a titkot
Boldogságom nekem hogy kell megélni.
S egyre kevesebb a többi ember
Kit látok körülöttem és boldog
Kipróbálna ezer szép életet
S köztük lel egy sorstalan sorsot.
Ezért vagyunk a földön
Évről évre egyre többen
Soha nem adja fel ő a reményt
Hogy páran elmerülhessünk a boldogság örökben.
S ha már nem férünk el a bolygón
Tudja mit tegyen az Isten
Újra indítja más fajjal a harcot
De olyannal, ki tud élni ettől szebben.
"Amit ígért az Isten a legelején" - ezzel mit akar mondani szerintetek? "
Eszembe jutott egy vers, amit egy barátom írt, és akkor is méláztam ezen. Tényleg van tiszta lap, és mindenki egyforma lehetőségekkel indul, csupán az élet farag, tör, zúz, csonkít néhol...míg máshol pedig nagyra növeszti védőszárnyak alatt a kis palántát? Mi rontjuk el azzal, hogy nem nézünk befelé, nem halljuk meg a saját titkunk, "használati utasításunk"? HOGY IS VAN EZ? Bután élünk, süketen, vakon, esztelenül?!!!! (...)
Igazságos elosztás
Sorba állt a lelkünk
Hol Isten adta a boldogságot
Végtelen hosszú sorban
Újszülött szemem az első, amit látott
Nem voltunk egyformák
Volt fekete-barna, szegény-gazdag
Itt egyik sem volt kivételes
Mindenkinek grammra egyforma adagot adtak
S az Úr, mikor a gyerek
Tiszta igaz szemébe nézett
Útravalóul tanácsot mondott
Mit lényének titkában érzett
Miként használd fel gyerek
Mit most üres lelkedbe raktam
Nem értettem e pár szót,
Így elfeledtem...születni szaladtam
S futok azóta is mindig
Nem csak ha a sors kerget
Felidézni nem tudom
Halványan sejtem az első intelmet.
Pedig mit belém rakott akkor
Érzem, még mindig itt van belül
Néha döngeti domború mellem
S van úgy, hogy bújában csendesen elül
Van úgy, hogy hetekig csak hallgat
Aztán perc alatt megtanít zenélni
Ki sosem mondja a titkot
Boldogságom nekem hogy kell megélni.
S egyre kevesebb a többi ember
Kit látok körülöttem és boldog
Kipróbálna ezer szép életet
S köztük lel egy sorstalan sorsot.
Ezért vagyunk a földön
Évről évre egyre többen
Soha nem adja fel ő a reményt
Hogy páran elmerülhessünk a boldogság örökben.
S ha már nem férünk el a bolygón
Tudja mit tegyen az Isten
Újra indítja más fajjal a harcot
De olyannal, ki tud élni ettől szebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése