Tele vagyok...kaland híján..takonnyal. Francba. utálatos egy dolog ez, a gyerekek hogy tudnak térdig lüttyögő orral, hőemelkedéssel, velőtráző hurutos köhögéssel olyan vígan játszani, amikor én ennyitől is dögrovok???
Megvolt a hétvége, megvolt minden. Pénteken nagybevásárlás össznépileg a két gyerekkel...és a hatszázhuszonvalahányadik fogadalommal, hogy többet gyerekkel sose!
Szombaton vendégvárós szülinapi zsúr,sok-sok ajándékkal és örömködéssel,majd este a baráti család fogadása egy éjszakára, négy gyerekkel egy tető alatt :) Jó volt ám...kicsit hangos, pörgős és fárasztó, de jó!
Tegnap pediglen punnyadtunk, és csak EGYember volt talpon a vidéken. Drága párom, aki disznó toron múlatta aktívan idejét du.ötig...majd alélva csatlakozott a punnyadó tömeghez. Ő is beteg....és ugye ha egy férfi beteg...khmmm.
Este nagy viszontlátást ünnepelhetett a lelkem a magyar 1 esti meséjével.Zsebtévébe kapcsolódtunk be, ahol Móka Miki volt a sztáááár hakapeszi makival karöltve. Jááájjjj. Kis csicsósként és annyira szerelmetes voltam a mókamikibe...akiről ma már tudom persze, hogy Gyabronka József a böcsületes neve :) Jó volt viszontlátni a műsort és kontrasztként állítva a mai gyerekekre zúduló ilyenolyan kids- csatornák mellé..egyértelmű, hogy a kevesebb valóban több. Mi anno az esti mesét vártuk a nap zárásaként, és talán sokkal több élményem a tv-vel kapcsolatban nem is volt 5-6 évesen. Bőven elég is volt ennyi. Volt időm játszani, barátkozni, olvasni és teljes volumenében megélni a gyerekkorom. Mentünk mehettünk egész nap a mi utcánkban pajtástól pajtásig. Mindenhova beengedtek, és mindenki eljöhetett hozzánk. Volt, ahol a palacsinta emléke maradt meg örökre, volt ahol a tea íze vagy a frissen pirított szotyi illata, a tőről leszakított paradicsom zamata. Bunkikat építettünk...de nem ám a védett gyerekszobába, nem... a bodzabokor ligetbe. Kész alagútrendszert voltunk képesek kialakítani, külön "szobákkal", berendezési tárgyakkal. Az első cigimet (barna Sophiane) a tyúkudvarban kóstoltam meg a barátnőmmel, és nem voltam tőle elragadtatva...de mindig emlékezni fogok rá. Jó volt gyereknek lenni...vajon...a mi gyerekeink mire emlékeznek majd? Thomas-ra, Eperkére, Bob mesterre...? Nem innen kéne megtanulniuk mi a segítőkészség, barátság, szeretet...jó és a rossz közti különbség. Nekünk a tv-s benyomásból anno elég volt fél vagy max egy óra, ők pedig mennyit gubbasztanak a doboz előtt? A mi hibánk is ez...sőt főleg a miénk. Élmények kellenek, de nem két dimenziósak, hanem térbeliek, illatosak, hidegek-melegek, bökősek-puhák, nevetségesek és szomorúak. Az életünk egy tanulópálya...ne hagyjuk hogy a kicsik demo-üzemmódban nőjenek fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése