…azaz 2010. ahogyan a számsor egy ötévesben tudatosul.
Eljött ez is. A karácsonyt váró felfokozottság után pihegtünk, ünneplőből levetkőztünk pár nap alatt. Nagy durranásokkal, fénycsóvában ragyogva elbúcsúztattuk ma a tegnapot…a holnapért. Megint átfordult az évkerék. Évről évre lezárul ilyenkor hivatalosan is egy időszak, és a január elsejei eszméléssel mintha valóban járna egy-egy tiszta lap mindenkinek. Legalább is az érzés ez, hiszen az évenkénti 365-napos etapok elején rendre nagy bennünk a kíváncsiság, mi lesz hogy lesz idén és a tenni akarás (gondolok itt a sok-sok pezsgőillatú fogadalomra).
Új esély a fejlődésre, változásra…tanulópálya ez, de még milyen. A jó az, ha valóban épülünk minden napunk által. A tanitóink vérprofik. Ösztönösen azok, köszönhető ez annak, hogy többnyire nincsenek tudatában az „én nevellek s te engem nevelsz” kapcsolattal. Hatunk egymásra jól-rosszul folyvást, de a döntés mindig a miénk. Mit fogadunk be és mi az, amiből aképp tanulhatunk hogy : „na ezt aztán én nem így teszem”.
Az útja mindenkinek más. Más a burkolat, a sávszélesség, útminőség és az emelkedő foka is. Hajlamosak vagyunk önsajnálatra, ha néha nagy a sár (és úgy érezzük elsüllyedünk) vagy több a kátyú mint jólesik, de a legokosabb amit ilyenkor tehetünk az, hogy körülnézünk: másnak hogy megy ez? Hogyan halad mégis? Fontos, hogy ne a negatív érzéseinkre, benyomásainkra keressünk igazolást, vagy társakat a panaszhoz. (Az ugyanis ha egymást lefelé építjük, csak nagyobb akadályt teremt.) Inkább épüljünk egymásból, egymással. Kérjünk segítséget, hallgassunk meg másokat, a büszkeség és harag itt semmit nem segít.
A legjobb példák erre is (mint annyi mindenre) a gyerekek. Ők a maguk –még- tisztán egyszerű kommunikációs szintjén, sallangok , pózok nélkül nyíltan ellesnek egymástól ezt-azt. Könnyen megbocsátanak, és szívesen segítenek, összefognak ha kell. Itt még tetten érhető az egységben az erő. De vigyázzunk! Mert – az oda-vissza hatás kölcsönössége révén- Ők tőlünk lesnek a legtöbbet és így nagyon fontos a minta amit adunk. S bár most még csak „húsztizet” írunk, amikor 3-4-5-6… évesek… azonban tíz-húsz év múlva már Ők lesznek azok, akiknek példaként kell állniuk . Nem mindegy hogy állják majd a sarat.
Eljött ez is. A karácsonyt váró felfokozottság után pihegtünk, ünneplőből levetkőztünk pár nap alatt. Nagy durranásokkal, fénycsóvában ragyogva elbúcsúztattuk ma a tegnapot…a holnapért. Megint átfordult az évkerék. Évről évre lezárul ilyenkor hivatalosan is egy időszak, és a január elsejei eszméléssel mintha valóban járna egy-egy tiszta lap mindenkinek. Legalább is az érzés ez, hiszen az évenkénti 365-napos etapok elején rendre nagy bennünk a kíváncsiság, mi lesz hogy lesz idén és a tenni akarás (gondolok itt a sok-sok pezsgőillatú fogadalomra).
Új esély a fejlődésre, változásra…tanulópálya ez, de még milyen. A jó az, ha valóban épülünk minden napunk által. A tanitóink vérprofik. Ösztönösen azok, köszönhető ez annak, hogy többnyire nincsenek tudatában az „én nevellek s te engem nevelsz” kapcsolattal. Hatunk egymásra jól-rosszul folyvást, de a döntés mindig a miénk. Mit fogadunk be és mi az, amiből aképp tanulhatunk hogy : „na ezt aztán én nem így teszem”.
Az útja mindenkinek más. Más a burkolat, a sávszélesség, útminőség és az emelkedő foka is. Hajlamosak vagyunk önsajnálatra, ha néha nagy a sár (és úgy érezzük elsüllyedünk) vagy több a kátyú mint jólesik, de a legokosabb amit ilyenkor tehetünk az, hogy körülnézünk: másnak hogy megy ez? Hogyan halad mégis? Fontos, hogy ne a negatív érzéseinkre, benyomásainkra keressünk igazolást, vagy társakat a panaszhoz. (Az ugyanis ha egymást lefelé építjük, csak nagyobb akadályt teremt.) Inkább épüljünk egymásból, egymással. Kérjünk segítséget, hallgassunk meg másokat, a büszkeség és harag itt semmit nem segít.
A legjobb példák erre is (mint annyi mindenre) a gyerekek. Ők a maguk –még- tisztán egyszerű kommunikációs szintjén, sallangok , pózok nélkül nyíltan ellesnek egymástól ezt-azt. Könnyen megbocsátanak, és szívesen segítenek, összefognak ha kell. Itt még tetten érhető az egységben az erő. De vigyázzunk! Mert – az oda-vissza hatás kölcsönössége révén- Ők tőlünk lesnek a legtöbbet és így nagyon fontos a minta amit adunk. S bár most még csak „húsztizet” írunk, amikor 3-4-5-6… évesek… azonban tíz-húsz év múlva már Ők lesznek azok, akiknek példaként kell állniuk . Nem mindegy hogy állják majd a sarat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése